Siker! Kísérleti programként már jövőre elindul az ingyenes InterRail-bérlet programja

Közzétéve: 2016.11.18.

fb_img_1465759621368Közel két év megfeszített munkája után megvan a mérföldkőnek számító első siker az ingyenes InterRail-bérlet programmal kapcsolatban: az Európai Bizottság 2017-ben, egyfajta kísérleti projektként megvalósítja a programot és ehhez a testület legutóbbi döntése értelmében 50 millió eurót rendelnek az oktatási és ifjúsági programokra létrehozott 200 millió eurós pluszkeretből.
A program célja, hogy minden 18. életévét betöltött európai fiatal ingyenes InterRail-bérletet kapjon, amelynek segítségével egy hónapig utazhat az uniós tagállamokban. A rendhagyó kezdeményezés nem pusztán az ’ingyenvonatozásról’ szól, hanem az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb kommunikációról. A javaslat mentoraként azt tartom elsődleges célnak, hogy a program olyan fiataloknak adjon eszközt, akiknek egyébként nincs lehetősége saját erőből megismerni más európai országokat és kultúrákat. Ez a program sok tízezer magyar fiatal számára jelenthet egyedülálló lehetőséget. Most, amikor az Európai Unió létét és értelmét számos populista erő kérdőjelezi meg, ez egy hosszú távon érvényes és eredményes válasz lehet az európai közösségeket szétverni szándékozóknak.
A program megvalósulása nem csupán az alapötletet kidolgozó két német aktivista, Vincent-Emmanuel Herr és Martin Speer sikere, de minden európai fiatalé és mindenkié, aki az elmúlt hónapokban támogatta az ingyenes InterRail-bérletre vonatkozó javaslatunkat. Köszönet illeti meg Violeta Bulc és Navracsics Tibor uniós biztosokat, amiért segítették az Európai Bizottságban ezt a kezdeményezést.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke
Brüsszel, 2016. november 18.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István