Titkos hangfelvételt akart készíteni egy fideszes EP-képviselő munkatársa a tanár-diák delegáció brüsszeli tanácskozásáról!

Közzétéve: 2022.11.30.

lehallgaAzért ez már tényleg a legalja! A Pegasus-botrány óta tudjuk, hogy a Fidesz szereti megfigyelni és lehallgatni a vele szemben kritikus közéleti szereplőket és civil embereket, de a mostani próbálkozásuk tényleg túlment minden határon. Az elmúlt két napban Dobrev Klára meghívására, az S&D-frakció szervezésében fontos delegáció érkezett Brüsszelbe: a csoport tagjai között a pedagógus szakszervezetek vezetői mellett több olyan tanár és diák is helyet kapott, akik az elmúlt időszakban aktívan kiálltak és tüntettek a jogaikért. A csoport az Európai Bizottság illetékes döntéshozói mellett az Európai Parlament fontos képviselőivel is találkoztak; a programok szervezéséből jómagam és brüsszeli kollégáim is kivették a részüket. Tegnap az Európai Parlamentben egy, a parlamenti nyilvánosságban meghirdetett találkozót szerveztünk a számukra, ahol EP-képviselőkkel és az EP szakértőivel osztották meg tapasztalataikat, élményeiket és érzéseiket a magyarországi közoktatás problémáival, a pedagógusok tarthatatlan helyzetével, illetve a kiállásukat követő megfélemlítő, ellehetetlenítő fideszes lépésekkel kapcsolatban. A diákok kifejezett kérése volt a teremben, hogy – tartva a hazai retorziók folytatásától – bár a beszélgetésük tartalma sajtónyilvános, az elhangzottakat ne rögzítsék, róluk fotó- vagy más felvétel ne készüljön a teremben; ezt többször egyértelművé is tették. (Milyen végtelenül szomorú egyébként, hogy a fiatalok ennek szükségét érezték a hatalom túlkapásainak kivédése érdekében, de mint hamar kiderült: egyáltalán nem indokolatlanul) A találkozó során ugyanis a véletlennek köszönhetően derült ki, hogy Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő egyik munkatársa a hallgatóság között megbújva – nyilvánvalóan felettese utasítását követve – a kérés ellenére titokban hangfelvételt készít az elhangzottakról és részletesen le is jegyzeteli, hogy a csoport tagjai közül ki és mit osztott meg a brüsszeli beszélgetésen. Miután a fideszes munkatárs lebukott, a szervezők a jogtalanul készített hangfelvétel törlésére kérték még a helyszínen – ennek ő eleget is tett.
A fideszes munkatárs a rendezvényen nem mutatkozott be, azon szándékáról pedig, hogy hangfelvételt kíván készíteni az elhangzottakról, előzetesen egy szót sem szólt a jelenlévőknek. Ez nemcsak, hogy erkölcstelen és példátlan, de a jogosulatlan és titkos hanganyag készítése jelen esetben konkrétan törvénytelen is volt. Nyilvánvaló, hogy a fideszes munkatárs főnökeinek szándéka az volt, hogy az elhangzottakat később felhasználva – akár azokat manipulálva – a Fidesz-kormánnyal szemben kritikus pedagógusok és diákok ellen fordítsák, esetleg őket emiatt további retorziókkal, média-zaklatással büntessék. Az a minimum, hogy lebukásuk után Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő és Deutsch Tamás, a Fidesz-delegáció vezetője nyilvánosan bocsánatot kérnek a történtekért, megkövetik a magyar diákokat és tanárokat, illetve megnyugtatóan tisztázzák, hogy mennyire rendszeres és bevett gyakorlat a Fidesz EP-képviselői, illetve munkatársai esetében, hogy az érintettek kifejezett kérése ellenére titkos hangfelvételeket gyártanak kormánykritikus eseményekről.

Ujhelyi István
EP-képviselő
(S&D-frakció magyar delegáció)
Brüsszel – 2022.11.30.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István