Ujhelyi: a kormány titkolja, de 101 magyart az EU menekített haza

Közzétéve: 2020.03.31.

wizzhazaSokezer uniós állampolgár hazajuttatásában vett részt az Európai Unió az elmúlt időszakban, a tagállamokkal való együttműködésben többek között Kínából, Japánból vagy éppen Marokkóból szállítottak haza európai polgárokat, köztük magyarokat is uniós finanszírozással – ismertette rendhagyó sajtótájékoztatóján Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Az MSZP politikusa emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány álláspontja szerint Brüsszel, illetve az európai intézmények semmilyen segítséget sem nyújtanak Magyarországnak. Szijjártó Péter külügyminiszter is arról beszélt az Országgyűlés hétfői ülésén, hogy az Európai Unió koordinációja „elkésett és jelentéktelen” volt az uniós állampolgárok hazamenekítésében az érintett területekről. Ez Ujhelyi szerint nem felel meg a valóságnak, az Európai Bizottságtól származó hivatalos információk szerint ugyanis eddig 101 magyar állampolgár hazajuttatását finanszírozták és szervezték az ehhez kapcsolódó európai polgári védelmi mechanizmus keretében.
Ujhelyi István hangsúlyozta: üdvözlendő és támogatandó a kormány minden erőfeszítése annak érdekében, hogy a külföldön rekedt honfitársaink biztonságban hazatérhessenek. „Teljesen felesleg azonban odaszúrnia a kormánynak ezzel kapcsolatban az Európai Uniónak, felesleges ebben is ellenséget kiáltani a partnerség helyett” – tette hozzá az MSZP politikusa. Az EP-képviselő ismertette, hogy az EU Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központ segítségével közel ötezer uniós állampolgárt juttattak már haza az elmúlt hetekben – így a már hivatkozott 101 magyar állampolgárt is -, ezeknek az utaknak a költségeit pedig hetvenöt százalékban az Európai Bizottság fizeti. Ujhelyi szerint a következő napokban újabb száz repülőjárat indul további európai polgárokért, vagyis a program folyamatosan zajlik továbbra is. „Számomra teljesen felfoghatatlan, hogy a külügyminiszter miért titkolja el, miért tagadja el ezt a programot. Mire való ez a hazudozás? Mi értelme van annak, hogy a lakosság egy része előtt letagadják az európai segítséget és az európai koordinációt?” – tette fel a kérdést Ujhelyi, hozzátéve: egyre nyilvánvalóbb, hogy a Fidesz bűnbakot keres saját hibáira és ezt most az ellenzékben, illetve az Európai Unióban igyekszik megtalálni.

Budapest, 2020. 03. 31.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István