Ujhelyi: a turizmus segíthet legyőzni a munkanélküliséget és a szegénységet

Közzétéve: 2016.05.20.

13263806_1299009060113277_3559548086372879280_n„A politikai vezetőknek fel kell ismerniük, hogy a turisztikai ágazat képes csökkenteni a szegénységet és a szektorban rejlő további lehetőségek újabb munkahelyeket tudnak biztosítani az embereknek, ezáltal pedig bevételt a kis- és középvállalkozások százezreinek Európában” – ezt Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője mondta Pekingben, az ENSZ turisztikai világszervezete (UNWTO) és Kína által közösen szervezett első turisztikai világkonferencián. A fenntarthatóság és növekedés kérdéseit tárgyaló eseményen több mint száz ország képviselője, szakminiszterek, állam- és kormányfők vettek részt; de a konferenciához kapcsolódóan itt rendezték meg a G20-ak turisztikai minisztereinek (az úgynevezett T20-ak) hetedik csúcstalálkozóját is. Li Ko-Csiang kínai miniszterelnök, az eseményt megnyitó beszédében többek között azt mondta: nemzetközi turisztikai együttműködési tervet kell készíteni, hogy az ágazati lehetőségeket kihasználva fel lehessen gyorsítani a gazdasági válságból való felépülést.
Ujhelyi István az EP illetékes szakbizottságának turizmusért felelős alelnökeként – egyszersmind az Európai Parlament képviselője – vett részt a szegénység elleni ágazati lehetőségekről szóló vitafórumon, többek között Argentína, Etiópia és Indonézia turisztikai, valamint Litvánia gazdasági minisztere és további, szakmai döntéshozók társaságában. Az MSZP politikusa a konferencián rámutatott, hogy a turizmus az egyetlen olyan gazdasági szektor, amely a válság ellenére is képes volt a növekedésre és amely Európában és Magyarországon is a GDP tíz százalékát biztosítja. A szocialista EP-képviselő hangsúlyozta, hogy a turisztikai ágazat Európában közvetlen módon tízmillió munkahelyet garantál és majd kétmillió vállalkozásnak nyújt megélhetést. Ezzel kapcsolatban Ujhelyi megjegyezte, hogy Európa számára az egyik legfontosabb gazdasági partner Kína, amely érdemi támogatója az Európai Bizottság beruházási tervének és amely a kereskedelmi kapcsolatokon keresztül jelenleg is közel hárommillió munkahelyet tart fenn Európában.
A pekingi világkonferencián mutatkozott be az Ujhelyi István elnökségével az elmúlt hetekben megalapított „OBOR Committee”, vagyis az EU-Kína közötti turisztikai és kulturális fejlesztéseket koordináló bizottság is. A brüsszeli székhelyű szervezet elsődleges célja, hogy kihasználva befolyását magas szintű együttműködési hálózatot hozzon létre a kínai, illetve az európai diplomaták, üzletemberek és politikusok között, ezzel segítve a turisztikai ágazat és kulturális kapcsolatok fejlődését.

Peking, 2016-05-20

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István