Ujhelyi: adócsökkentés kell a turizmusnak

Közzétéve: 2016.05.03.

2Hétfőn a Közéleti Kávéház és a Kamara Kommunikációs és Reklámklubjának közös rendezvényének vendége volt Ujhelyi István szegedi EP képviselő, Ács Szilvia, a Szeged Tourist Idegenforgalmi Kft. vezetője, valamint Herceg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál igazgatója – írta a szeged.hu hírportál.

A beszélgetést vezető Márok Tamás, a Szeged Televízió szerkesztője elsőként arról faggatta a vendégeket, hogy milyen hatások érték az utóbbi időszakban Szeged turisztikai forgalmát. Ács Szilvia rendkívül pozitív fejleményekről számolt be, hiszen a városban közel 25 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma. Mindez annak ellenére történt, hogy a tavalyi évet erősen meghatározta a menekültválság, de Szeged vonzereje továbbra is erős maradt annak ellenére, hogy nem rendelkezik a fürdővárosok szabadidős kínálatával. Mindezt ellensúlyozzák a kulturális események, a fesztiválok és a nemzetközi jelentőségű sportesemények.
11Ujhelyi István egészen elképesztő adatokat sorolt, hogy a turisztika világméretű hódítását alátámassza. 1950-ben 25 millió turistát tartottak nyilván a világban, 2000-ben már 700 milliót, 2012-ben pedig ez a szám elérte az egymilliárdot. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy megjövendöljük, ez lesz az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág a jövőben is. Magyarországon 400 ezer munkahely kötődik a turisztikai iparhoz, ami nagyon szép szám, de egy válság gyorsan csökkenti az itt munkára lelők számát is.
A politikus szerint rendkívül nagy dolog, hogy Magyarországon 15-16 százalékkal nőt ez a terület, amiből Szeged is kivette a részét, ugyanis 332 ezer vendégéjszakát produkált az alföldi nagyváros, megelőzve például az ősi rivális Debrecent. Herceg Tamás ehhez hozzátette, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok a saját jegyértékesítésén felül járul hozzá a fesztiválhoz köthető turisztikai bevételekhez. A szabadtéri egyébként elsősorban a belföldi turizmus célpontja, ugyanis a vendégek 62 százaléka nem szegedi és nem külföldi.
Ujhelyi Istvá6n – aki korábban a turisztikáért felelős államtitkárként is dolgozott – ehhez hozzátette, hogy a szerényen teljesítő magyar gazdasághoz képest rendkívül kiemelkedő a turizmus fejlődése, hiszen 280-290 milliárd forint áfát fizet be ez az iparág az államkasszába. Véleménye szerint épp ezért kellene jelentős adócsökkentést végrehajtani a területen, így jóval több pénz jutna beruházásokra, fejlesztésekre és marketingre. Szeged egészen kivételesen jó helyzetben van, és ha a város megkapja a kormány által korábban nem hivatalosan megígért rendezvényközpontot, akkor tovább növelhető például a konferenciaturizmusból adódó vendégéjszakák száma.
A képviselő a beszélgetés végére tartogatott két igen kellemes meglepetést is. Egyrészt belga csokival kínálta meg a szépszámú közönséget, másrészt bejelentette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a kínai illetékesekkel egy panda megszerzésére a Szegedi Vadaspark számára. Nem lesz egyszerű menet, mert a kínai félnek rengeteg feltétele van, de a képviselő megígérte, mindent megtesz azért, hogy ez a turistacsalogató akció eredménnyel járjon.

2016.05.03., forrás: szeged.hu

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István