Ujhelyi adócsökkentéssel és a turisztikai szektorral közösen küzdene a kivándorlás ellen

Közzétéve: 2015.10.27.

12063597_1165100106837507_3250120509544635831_n„Magyarország lassan kiürül, a rendkívül magas adóterhelések, az alacsony bérek és a magas munkanélküliség miatt százezrek hagyták már el Magyarországot. Egy vezető munkaközvetítő cég legfrissebb statisztikájában azt jelezte, hogy a kiürülő szakmák sorába felkerültek az orvosok, az egészségügyi szakdolgozók, az informatikusok, a kamionsofőrök, a varrónők, a hentesek, pincérek és cukrászok mellé már a targoncások is” – fogalmazott Ujhelyi István európai parlamenti képviselő strasbourgi sajtótájékoztatóján. Az MSZP politikusa hangsúlyozta, hogy az elvándorolt több mint félmillió magyar a lábával szavazott a magyarországi szociális, társadalmi és gazdasági viszonyok ellen. Ujhelyi rámutatott, hogy a hivatalos statisztikák szerint a kivándorlás 2010 után gyorsult fel látványos módon és ma már minden hatodik magyar külföldön, főként Nyugaton akarja keresni a boldogulását. „Mélyen elgondolkodtató, hogy a 19-30 év közötti fiatalok fele, a 30-40 éves korosztály közel harmada külföldön szeretne dolgozni” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: egyik megoldásként bizonyosan csökkenteni kell az adókat, Magyarországon ugyanis jelenleg a legmagasabb az alacsony- és középkeresetűek adóterhelése.

Az MSZP európai politikusa emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság nemrég elfogadta a „Youth on the S.P.O.T.” elnevezésű programjavaslatát, amely az egyik legtöbb embert foglalkoztató ágazat, a turizmus bevonásával segítené a munkahelyteremtést és az ifjúsági munkanélküliség felszámolását. „Európában a GDP közel tíz százalékát a turisztikai szektor adja, közvetlen módon tízmillió munkahelyet garantálva és majd kétmillió vállalkozásnak nyújtva megélhetést. Magyarországon is mintegy 500 ezer munkahelyet közvetlenül vagy közvetve a turizmus generálja” – mutatott rá Ujhelyi, hozzátéve: idén nyáron már arról szóltak a hírek, hogy bár jól teljesít a magyar turizmus, az erősödő kivándorlás hatásának köszönhetően egyre kevesebb az ágazati dolgozó és szakember. „Éppen ezért tettem javaslatot arra, hogy az európai turisztikai szakma és az Európai Bizottság uniós forrásokat felhasználva indítson egy olyan programot, amely a turisztikai szektorban együttműködéseket találva, munkahelyeket és átképzéseket biztosítva ezreknek adhat újra munkalehetőséget” – mondta sajtótájékoztatóján Ujhelyi.

Az MSZP európai politikusa felszólította az Orbán-kormányt, hogy csatlakozzon ehhez a kezdeményezéshez és mutassa meg, hogy készek egy olyan megállapodásra a kormányzat és a turisztikai ágazat között, amely magyarországi munkához és képzéshez segítheti az egyre nagyobb számban kivándorló magyar fiatalokat. „Ehhez európai képviselőként segítek uniós forrásokat találni” – tette hozzá az MSZP politikusa. Ujhelyi ehhez kapcsolódva felszólította a magyar kormányt arra is, hogy mielőbb csökkentse a turisztikai szektor fejlődését gátló adóterheket. Az EP-képviselő rámutatott: miközben Magyarországon a szállásdíjakra kiszabott ÁFA eléri a 18 százalékot, az ételekre és italokra pedig rekordméretű, 27 százalékos ÁFA-terhet vetettek ki, addig Németországban és Máltán például ez a kulcs alig 7 százalék, de Horvátországban sem több 13 százaléknál. Az MSZP európai politikusa szerint ilyen fullasztó adóterhek mellett a szektor fejlődése nem fenntartható, a magyar fiatalok kivándorlása pedig nem csökkenthető.

Strasbourg, 2015-10-27

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István