Ujhelyi: áprilisban már újra lehet jelentkezni az ingyenes InterRail-jegyekre!

Közzétéve: 2022.02.15.

interr

Jelentősen bővül az ingyenes InterRail-bérleteket kiosztó uniós program: 2022-ben már 70.000 fiatal számára nyílik meg a lehetőség a különleges utazáshoz, az idei első kiírást áprilisban nyitja meg az Európai Bizottság – jelentette be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, a DiscoverEU-program mentora és az Európai Parlamentben a program kapcsán létrehozott mentorcsoport elnöke. Az MSZP politikusa hozzátette: újdonság lesz az idei kiírásban, hogy immár Izland, Norvégia, Liechtenstein, Szerbia, Észak-Macedónia és Törökország fiataljai is pályázhatnak az ingyenes lehetőségre, ezzel még szélesebbre nyílik a program. Ujhelyi István azt is közölte, hogy idén két körben hirdetik meg majd a pályázatot, az elsőt még áprilisban, a másodikat októberben, vagyis mindegyik körben 35-35ezer bérlet talál majd gazdára idén; ebből Magyarországnak valamivel kevesebb, mint ezer jut majd.

A DiscoverEU-program sikere egészen egyedi a magyar fiatalok körében: a legutóbbi pályázati fordulóban több mint hétszeres volt a túljelentkezés, bár meglepetésre még ezzel is csak a középmezőnyben zártuk az európai statisztikát. „Az eddig lezajlott öt pályázati körben összesen 18.491 magyar jelentkező volt, akik közül 2653 szerencsés már kipróbálhatta, hogy milyen ingyen körbeutazni Európát. Ez a program több, mint egy ingyenes utazás, az európai értékek védelmét és a fiatalok nyitottságát, világlátását és tudását bővítő különleges lehetőség. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem az életre hívásának” – fogalmazott Ujhelyi István.

A „FreeInterrail”-program eredeti koncepciója két fiatal német aktivistától származik, akik néhány évvel ezelőtt azzal az ötlettel álltak elő, hogy az EU minden európai fiatalt lepjen meg egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján. A javaslatot először Ujhelyi István karolta fel, aki egészen a megvalósításig támogatta a projektet; ebben végül Manfred Weber néppárti frakcióvezető és Navracsics Tibor volt uniós biztos is jelentős szerepet játszottak. A program kezdete óta megközelítőleg 700ezer jelentkező volt a pályázatok során, közülük 130ezer európai fiatal élhetett is már az utazási lehetőséggel. A program sikerét jól mutatja, hogy az elmúlt években számos elismerést is elnyert: például az Európai Nívó Díjat. Az idei pályázati kört tavasszal írja ki az Európai Bizottság.

Budapest/Brüsszel – 2022.02.15.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István