Ujhelyi: bizottsági levél igazolja Orbán hazugságát

Közzétéve: 2021.12.22.

uj S_2248c_1200pixOrbán Viktor ismét hazudott, és valószínűleg nem utoljára – fogalmazott szerdai online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Az MSZP politikusa ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a magyar miniszterelnök a szerdai Kormányinfón ismét többször arra hivatkozott: a Magyarországnak járó uniós helyreállítási és újjáépítési források azért fagytak be, mert az Európai Bizottság élesen kifogásolja az úgynevezett gyerekvédelmi törvényt. Ujhelyi szerint a kormány tudatosan hazudik ebben az ügyben, semmi nem igazolja ugyanis, hogy emiatt tartanák vissza Brüsszelben a hazánknak járó forrásokat. Az MSZP politikusa szerint a Fidesz éppen azért fogadta el a kifogásolható, homofób részekkel a hivatkozott törvényt, hogy az ebből adódó konfliktusra tudja fogni a forrás-befagyasztást annak valódi indokai helyett. „Jobban hangzik, hogy az óvodai nemváltoztató műtétek megakadályozása miatt tartják vissza az uniós támogatásokat, nem pedig a súlyos állami korrupció, az uniós pénzek kifogásolható felhasználása vagy a jogállamiság leépülése miatt” – vélekedett Ujhelyi, hozzátéve: csak az elmúlt hónapokban 320 milliárd forintnyi előleg maradt bent a brüsszeli büdzsében amiatt, hogy Magyarország benyújtott programját a korrupcióval összefüggő kifogások miatt az Unió egyelőre nem fogadta el.

Az MSZP európai parlamenti képviselője a sajtótájékoztatón ismertette azt a hivatalos válaszlevelet, amelyet az Európai Bizottság főtanácsadója, Johannes Luebking küldött számára az ügyben. Ebben az uniós tisztségviselő világossá teszi, hogy folyamatosan együttműködnek a magyar hatóságokkal és továbbra is konstruktívan dolgoznak; ahogyan azt minden tagállam esetében megtették annak biztosítása érdekében, hogy a magyar terv megfeleljen a rendelet célkitűzéseinek és követelményeinek, valamint az európai adófizetők pénzének megfelelő és hatékony felhasználását garantáló legszigorúbb normáknak. „Ez bizalom és hitelesség kérdése” – olvasható a főtanácsadó levelében. Ujhelyi szerint ez egyértelműsíti, hogy nem az úgynevezett gyermekvédelmi törvény, hanem a „bizalom és hitelesség” hiánya, valamint a minden tagállami ellenőrzés során sorvezetőként használt uniós kritériumoknak való sikertelen megfelelés a források visszatartásának valódi okai. Az MSZP politikusa emlékeztetett, hogy az ügyben két hónappal ezelőtt írásban kért tájékoztatást az Orbán-kormány által delegált magyar biztostól, Várhelyi Olivértől, hogy megtudja: van-e tudomása az Európai Bizottság magyar tagjának arról, hogy Brüsszel a „gyermekvédelmi törvény” miatt részesíti hátrányban Magyarországot. Arra is választ várt volna a szocialista politikus, hogy ha ez nem felel meg a valóságnak, akkor jelezte-e a magyar kormány felé, hogy súlyosan megtévesztik a nyilvánosságot. Ujhelyi elmondása szerint azonban Várhelyi nem válaszolt, helyette kapta meg a már hivatkozott főtanácsadó tájékoztató levelét.

Ujhelyi az online sajtótájékoztató végén arról is beszél, hogy nemcsak a helyreállítási alap forrásai, de a következő hétéves uniós költségvetésből Magyarországnak járó pénzek is veszélyben lehetnek, hiszen hamarosan hivatalosan is elindul a jogállamisági mechanizmus, amelynek előfutáraként az Orbán-kormány nemrég részletes levelet kapott az Európai Bizottságtól. Ebben az uniós intézmény ismét csak nem a menekültpolitikát, vagy a „gyermekvédelmi törvényt” kifogásolja, hanem például a Tiborcz Istvánhoz köthető panamát, a Balaton oligarchák által történt lenyúlását, illetve uniós források további, a jelenlegi kormányfő köreihez köthető elsíbolását. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy mivel a Orbán-kormány vállaltan nem kíván változtatni az EU-értékeivel és törvényeivel ütköző, korrupt politikáján, ezért egyedül a kormányváltás hozhat az ügyben érdemi megoldást. Mint mondta: az új kormányzat első dolga lesz felszabadítani a most befagyott pénzeket és azokat a megfelelő módon, a megfelelő célokra fogja fordítani.

Budapest/Brüsszel – 2021.12.22. 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István