Ujhelyi: csak egy megnyugtató megoldás van az oltási igazolvány ügyében

Közzétéve: 2021.03.25.

olt3Támogatta parlamenti hozzászólásában az egységes uniós oltási igazolvány (Digital Green Certificate) bevezetését és az annak elősegítésére szolgáló gyorsított parlamenti eljárás elfogadását Ujhelyi István. Az MSZP politikusa az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésének napirendjén lévő javaslat kapcsán kifejtette: a koronavírus-járvány a turisztikai szektort érintette a legsúlyosabban, az ágazat huszonötmillió európai munkavállalójának megélhetése került végveszélybe, ezért a szektor érthető módon a mielőbbi újraindulást és az ezt segítő, oltási igazolványok bevezetését szorgalmazza.   

Ujhelyi a témával kapcsolatban tett nyilatkozatában az oltások felgyorsítását és a tömeges tesztelések szükségességét hangsúlyozta, de hozzátette azt is, hogy egy egységes és átlátható, szervezett keretek között működő oltási igazolvány-rendszer nemcsak a közlekedés és turizmus újbóli sikeres működéséhez, de a határokon átívelő munkavállalás és oktatás alapvető feltételeihez is elengedhetetlenül szükséges. A szocialista képviselő hozzátette, hogy az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnökeként üdvözli és támogatja az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos javaslatát, azonban magyar EP-képviselőként figyelmeztetnie is kell az uniós döntéshozókat, mondván: egyetlen európai polgárt sem érhet hátrány azért, mert az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által egyelőre nem engedélyezett oltóanyagot kaptak.

Ujhelyi a vita kapcsán rámutatott, hogy számos magyar honfitársa a most asztalon lévő javaslat szerint csak akkor léphet majd be covid-korlátozások nélkül egy adott uniós tagállam területére, ha az előzetesen elismeri a nekik Magyarországon beadott, uniós engedélyezéssel nem bíró vakcinákat. Ez pedig, mint fogalmazott Ujhelyi, egyelőre inkább további vitás helyzeteket szülhet, mintsem megnyugtató megoldást. Utóbbit szerinte egyedül azzal lehet elérni, ha a Magyarországon jelenleg használt és uniós engedéllyel még nem rendelkező vakcinák gyártói benyújtják kérelmüket az EMA-hoz és alávetik magukat a megfelelő ellenőrzésnek. Ujhelyi ehhez kapcsolódóan bizakodásra okot adónak nevezte, hogy a jelenleg szóban forgó orosz és kínai oltóanyagok kapcsán elkezdődött már egyfajta előzetes vizsgálódás, ez azonban állítása szerint a megnyugtató megoldáshoz nem lesz elég, ezt a folyamatot fel kell gyorsítani. Az MSZP politikusa az európai oltási igazolvány rendszerének kidolgozásában az ENSZ turisztikai világszervezetének (UNWTO) álláspontját jelölte meg egyik követendő példának.

Brüsszel – 2021.03.24.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István