Ujhelyi hivatalos betekintést kér a járványkezelés dokumentumaiba

Közzétéve: 2021.03.16.

betekintElege lett abból, hogy a kormány nem válaszol egyetlen érdemi kérdésére sem a járványkezeléssel kapcsolatban, ezért az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagjaként kezdeményezte a kormányzati dokumentációkba való betekintést Ujhelyi István – erről az MSZP EP-képviselője számolt be keddi online sajtótájékoztatóján. A politikus hangsúlyozta, hogy oltáspártiként elsődlegesnek tartja a védekezés hatékony megszervezését, ugyanakkor a kormányzat teljesítményét ezzel kapcsolatban nem tartja elégségesnek. „Most az oltásnak és a védekezésnek van itt az ideje, de eljön a pillanat, amikor el kell számoltatni a kormányt azzal kapcsolatban, hogy miként bánt a közpénzzel és miként élt vissza a rá ruházott felelősséggel a válságkezelés során” – fogalmazott Ujhelyi.

Az MSZP politikusa szerint a kormányzat csak a számára fontos ügyekben hoz nyilvánosságra propaganda szempontból releváns adatokat. Példaként említette a kínai és az orosz szerződések bemutatását a Miniszterelnökséget vezető miniszter közösségi oldalán, de – tette hozzá Ujhelyi – az uniós vakcinabeszerzés logisztikai és szállítási dokumentációját azonban, amelyet szintén a magyar kormánynak kellett letárgyalnia, már hiába kérte számtalan alkalommal az illetékesektől, eddig csak időhúzó elutasítás volt a válasz. A Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőinek, illetve Müller Cecília tiszti-főorvosnak írt levelében a szocialista EP-képviselő most többek között a kormány teljes, átfogó oltási stratégiájának, illetve az Európai Bizottság felé leadott stratégiai dokumentációjának fizikai megismerését, betekintését kezdeményezte. A már említett szállítási szerződéseken túl Ujhelyi azokat a dokumentumokat, feljegyzéseket is látni akarja, amelyeket a magyar kormány azon képviselője készített, akit az uniós irányítóbizottság tagjaként a közös vakcinabeszerzési folyamat felügyeletére delegáltak. Ujhelyi felhívta a figyelmet, hogy a magyar kormány állítása szerint a brüsszeli beszerzés „elhibázott” volt, ezért mindenképpen szükséges megismerni, hogy a Fidesz-kormány képviselője mikor és milyen módon tett ellenvetéseket a beszerzési folyamat tárgyalása során, illetve az „elhibázott” lépésekről tájékoztatta-e időben a magyar kormányt. Az MSZP EP-képviselője meg kívánja ismerni azoknak a szakembereknek a névsorát is, akik összeállították az oltási sorrendet és a kockázati csoportokat, ahogyan betekintést kért az ehhez kapcsolódó előkészítő, szakmai anyagokba is.

Ujhelyi a kormánynak küldött leveléből kiemelte azt is, hogy mielőbb meg kívánja ismerni annak dokumentációját: milyen módon, milyen számítás vagy kvóta szerint kerülnek elosztásra a Magyarországra érkezett oltóanyagok; állítása szerint ugyanis számos értesülés szól arról, hogy meglehetősen aránytalanul jutnak hozzá az oltásban résztvevő háziorvosok az uniós, illetve „keleti” vakcinákhoz. Szintén ehhez tartozik, hogy Ujhelyi betekintést kért az egészségügyi ellátórendszer kapacitás-jelentéseibe is, amelyek a járványkezelésben elérhető személyi, valamint technikai erőforrások meglétét, illetve azok esetleges hiányát rögzítik a COVID-ellátásban érintett intézményekben. Az MSZP EP-képviselője az online sajtótájékoztatón azt is közölte: eddigi kutatása során nem talált arra utaló okot, hogy miért kellett egy igazolható szakmai múlttal nem rendelkező, de annál zavarosabb múltú magyar közvetítő céget megbízni az 55milliárdos kínai oltóanyag-beszerzés lebonyolításával. Mint mondta: most az oltás megszervezésének van az ideje, de eljön az a pillanat, amikor ezzel is el kell tudnia számolnia a kormányzatnak.

Budapest/Brüsszel – 2021.03.16.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István