Ujhelyi István: „téma lesz a kétsebességes Európa”

Közzétéve: 2015.06.09.

Népszabadság – szerző: Bita Dániel (2015.06.09.)

Istvan UJHELYIKiutat keres Budapesten saját és a kontinens válságából az Európai Szocialisták Pártja. Téma lesz bőven, a kétsebességes uniótól a bevándorláson át a fiatalok munkanélküliségéig. Nyilvánvalóan a magyar kormánynak is címeznek majd üzeneteket Európa baloldali vezetői.

A kétsebességes Európáról szólhatnak a legérdekesebb viták az Európai Szocialisták Pártjának (PES) hétvégi budapesti kongresszusán. Erre számít Ujhelyi István, a házigazda MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő, aki úgy tartja, nem véletlen, hogy a német és a francia gazdasági miniszter a múlt hétre időzítette az uniós integráció elmélyítését szorgalmazó cikkük megjelenését. A The Guardianben közölt írás az eurózóna tagjainak szorosabb együttműködését sürgeti – külön parlamenttel, összehangolt minimálbérrel, egységes társasági adóval –, míg a többiek maradnának a második ligában. Ujhelyi szerint Magyarországnak ezt el kell kerülnie, még akkor is, ha jelenleg távol áll az euró bevezetésétől.

Úgy kell alakítani a vitát, hogy az önként kimaradókat – mint Nagy-Britannia – ne kezeljék együtt azokkal a tagállamokkal, amelyek a magországok közé szeretnének tartozni, de még nem elég fejlettek ehhez – mondta. A szocialista politikus szerint világos, hogy az inkább saját, mintsem az ország szuverenitásáért harcoló Orbán Viktornak és a Jobbiknak nem ez a célja, ezért fontos, hogy a honi baloldal győzze meg a többséget arról, Magyarország nem lehet Európa ellenzékében.

Ujhelyi szerint a nyolcszáz baloldali politikus részvételével megtartandó budapesti tanácskozáson már csak azért is fontos téma lesz az unió kétsebességessé tétele, mert az egyik ötletgazda, Sigmar Gabriel alkancellár, a német szociáldemokraták elnöke a kongresszus egyik legmagasabb rangú résztvevője. (Jön még mások mellett Matteo Renzi olasz miniszterelnök, aki a hírek szerint a magyar kormányfővel külön is tárgyal a bevándorláspolitikáról, Stefan Löfven svéd miniszterelnök és Frederica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője, és itt lesznek az EP szociáldemokrata frakciójának vezetői is.)

Szabó Vilmos, az MSZP nemzetközi titkára azt mondja: az európai szociáldemokraták mára belátták, hogy az utóbbi évtizedek megszorító, neoliberális politikája helyett baloldali megoldásokra, így nagyobb állami szerepvállalásra van szükség. Nem csak a szélsőjobboldali populista pártok erősödtek meg ugyanis, Görög- és Spanyolországban radikális, újbaloldali pártok vették át a vezető szerepet azon a térfélen. Szabó szerint erre is reagál a PES, amikor a budapesti tanácskozás középpontjába a munkahelyteremtést, elsősorban a fiatalok álláshoz juttatását helyezi. Van miről beszélni: öt és fél millió 25 éven aluli van munka nélkül szerte Európában, a korosztályhoz tartozók negyede.

Ujhelyi hétfőn újságíróknak hangsúlyozta: a csütörtöktől vasárnapig tartó PES-kongresszushoz mérhető pártrendezvényt még nem tartottak Magyarországon. A helyszínválasztás üzenete is világos. Bár a terítéken fontos szakpolitikai kérdések sora szerepel, arra is keresik majd a választ, hogy miként lehet fellépni az unió alapértékeit folyamatosan megsértő országok kormányaival szemben. Ehhez ad apropót – emlékeztetett –, hogy szerdán szavaz az Európai Parlament arról a határozatról, amely a „magyarországi helyzetet” értékeli, és amelynek kapcsán még a Fideszt a soraiban tudó néppárti frakció javaslata is erősen félrevezetőnek és elfogultnak nevezi az Orbán-kormány bevándorlási konzultációját.

forrás:nol.hu

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István