Ujhelyi kijárta, hogy a kormány újra pályázhasson a SURE-pénzekre

Közzétéve: 2021.02.03.

turforrSikerült elérni, hogy az uniós munkahelyvédelmi program (SURE) több mint kilencmilliárd eurós maradvány összegére újra pályázhassanak a tagállamok, így Magyarország is, vagyis van megfelelő forrás arra, hogy a szolgáltató- és szórakoztatóipar munkavállalóinak érdemi segítséget lehessen nyújtani – jelentette be szerdai online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István szocialista politikus. Az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke emlékeztetett: a SURE-program egy olyan 100milliárd eurós keret, amelyből a tagállamok a munkaerőpiaci válság hatásait tudják enyhíteni részmunkaidős vagy csökkentett munkaidős foglalkoztatással, illetve önfoglalkoztatóknak nyújtott bértámogatással.

Ujhelyi hangsúlyozta, hogy még tavaly tavasszal épp az általa benyújtott módosításoknak köszönhetően ezt a keretösszeget a turisztikai, illetve a szolgálatói-, szórakoztatóipari szektor érintettjei számára is megnyitották. Az MSZP európai politikusa elmondta, hogy bár a magyar kormány először nem akart pályázni erre a keretre, végül mégis benyújtottak egy – a hírek szerint elrontott – igénylést, amelynek eredményeképpen az eredetileg kért összegnél kevesebbet, mintegy 504millió eurót ítéltek csak meg hazánknak; ennek egyik részletét épp tegnap utalta el az Európai Bizottság. Ujhelyi rámutatott, hogy a szomszédos országok mind ennél jóval nagyobb szeletet tudtak kihasítani a büdzséből, míg a horvátok egymilliárd-, a csehek kétmilliárd-, addig a románok négymilliárd eurót kértek és kaptak Brüsszeltől. Az MSZP politikusa szerint a kormány az elmúlt időszakban ebből finanszírozta például a KATA átmeneti elengedését, valamint – az egyébként eredetileg épp a szocialisták által javasolt – egyszeri ötszázezer forintos juttatást az egészségügyi dolgozók számára.

Ujhelyi a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy tavaly évvégén leegyeztette Nicolas Schmit foglalkoztatáspolitikáért és szociális jogokért felelős biztossal – aki ezt levélben is megerősítette a magyar képviselőnek -, hogy a SURE-program keretében megmaradt, mintegy 9,7 milliárd eurós maradványösszegre a tagállamok újra pályázhassanak a következő hónapokban. „Felszólítom a kormányt, hogy mielőbb nyújtson be pályázatot az Európai Bizottsághoz és minimum egymilliárd eurós keretösszegre adjon be igénylést. Ebből a pénzből pedig – az uniós szabályokat betartva – visszamenőleg és előre is oldják meg a magyar szolgáltatói szektor öt-hatszázezer munkavállalójának immár tarthatatlanná vált helyzetét. Találtam tehát forrást, a kormány dolga, hogy megszerezze azt!” – fogalmazott Ujhelyi István. Az MSZP EP-képviselője kiemelte, hogy az Orbán-kormánynak nem csak hitegetnie kell, hanem kézzel fogható segítséget kell nyújtania az érintett ágazat dolgozóinak, erre pedig ez a forrás egyértelműen lehetőséget biztosít.

Ujhelyi egyúttal megismételte korábban tett javaslatait a jelenleg hatályos, indokolatlan korlátozások újragondolásával kapcsolatban. Fenntartja, hogy a kormánynak mielőbb tárgyalóasztalhoz kell ülnie az érintett ágazatok képviselőivel és ésszerű döntésekkel levegőhöz kell juttatniuk a vállalkozásokat. Ujhelyi szerint azonnali hatállyal meg kell nyitni a szabadtéri látványosságokat (állatkertek, vadasparkok) és tárgyalni kell a mozik, színházak, cirkuszok, éttermi teraszok és egyéb kiszolgáló egységek megfelelő korlátozások melletti újranyitásáról. Az MSZP álláspontja szerint, ha nem lehet enyhítésekkel életet lehelni az ágazatokba, akkor a kormány felelőssége tisztességes anyagi segítséget nyújtani nekik a talpon maradáshoz.

Budapest / Brüsszel – 2021.02.03.

 

 

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István