Ujhelyi: Magyarország nem orosz gyarmat!

Közzétéve: 2021.08.23.

 

lavrovA magyar kormánynak egyértelművé kell tennie Szergej Lavrov orosz külügyminiszter holnapi látogatásán, hogy elvárjuk tőlük az orosz oltóanyag európai engedélyeztetésének felgyorsítását és minden ehhez szükséges dokumentáció rendelkezésre bocsájtását – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő jelentette ki hétfői online sajtótájékoztatóján. Az MSZP európai politikusa szerint a magyar és az orosz kormánynak közösen kell orvosolnia azt a problémát, hogy uniós engedély hiányában a Szputnyikkal oltott magyarok érdemi korlátozásokat kell elszenvedjenek az európai tagállamok többségében történő beutazáskor; az orosz oltóanyag ugyanis jelenleg nem automatikusan elfogadott a közös, európai igazolási rendszerben.

Ujhelyi szerint az Európai Unió előre jelezte, hogy nem fogadja el automatikusan az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélye nélküli oltóanyagokat, ezért az Orbán-kormány „csökönyösségének” köszönhető, hogy előállt a jelenlegi helyzet. Az MSZP politikusa hangsúlyozta: az Európai Parlament javaslatát elfogadva a végső jogszabályban sikerült azt a kiskaput nyitva hagyni, hogy az egységes uniós covid-igazolvány kapcsán a tagállamok egyedi megállapodásokat köthetnek egymással és bilaterális egyezmények alapján elfogadhatnak más oltóanyagokat, így például a Szputnyikot is. „A kormánynak a házifeladata, hogy Üzbegisztán és Mongólia után az uniós tagállamokkal is hasonló megegyezésre jusson, jelenleg ugyanis az EU tagállamainak többsége nem fogadja el a keleti vakcinákat” – tette hozzá Ujhelyi István. A szocialista EP-képviselő szerint a kormány akkor is hibázott, amikor a különutas beszerzés során nem győzte meg az orosz, illetve kínai üzletfeleit arról, hogy a vakcinahasználat előtt szerezzék meg a szükséges európai engedélyeket.

Ujhelyi István a sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy az EMA már január óta vizsgálja a Szputnyik vakcinát, mert a kínaiakkal ellentétben az orosz fél legalább beadta a szükséges kérelmet. Ugyanakkor, mutatott rá az EP-képviselő, a legutolsó hivatalos közlés szerint az EMA még mindig nem kapott meg minden szükséges és kért dokumentációt, így az engedélyezés csúszik. „Lavrov budapesti látogatása az a pillanat, amikor a magyar kormánynak esélye lehet arra, hogy meggyőzze és rávegye orosz partnerét, hogy gyorsítsák fel az engedélyezési eljárást. Ez sok százezer magyar állampolgár érdeke” – fogalmazott Ujhelyi, hozzátéve: Szergej Lavrov bizonyára megérti majd, hogy „Magyarország nem orosz gyarmat”, hanem az EU része, így Magyarországon a közös európai szabályokat követjük. „Ha pedig egy kormány ebből kijátszik, akkor annak megvannak a következményei” – fogalmazott az MSZP képviselője.

Budapest/Brüsszel – 2021.08.23.

 

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István