Ujhelyi: mérsékelni kell a tagállamok egészségügyi ellátórendszereiben meglévő különbségeket!

Közzétéve: 2022.09.30.

gas5Minél szélesebb körben meg kell valósítani az Európai Egészségügyi Unió koncepcióját, ennek részeként pedig ki kell dolgozni az alapvető minőségi kritériumok rendszerét, hogy minimalizálni tudjuk a tagállamok közegészségügyi ellátása közötti különbségeket – többek között erről beszélt Ujhelyi István EP-képviselő az Európai Egészségügyi Fórum (EHFG) gasteini csúcstalálkozóján. Az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának magyar szociáldemokrata tagja, mint az Európai Egészségügyi Unió koncepciójának egyik kezdeményezője és kidolgozója vett részt az ágazat legjelentősebb eseményén. Az EHFG egy politikai szervezetektől független szakmai fórum, amelyet huszonöt évvel ezelőtt alapítottak annak érdekében, hogy közös platformra hozza az európai egészségpolitika meghatározó szereplőit, így többek között a köz- és magánszektor, a civil társadalom, valamint a tudomány és az akadémiai élet képviselőit.
A többnapos csúcstalálkozón Ujhelyi István a szakmai vitákon és kerekasztal-beszélgetéseken azt képviselte, hogy minden európai polgárnak joga van a minőségi közegészségügyi szolgáltatáshoz, független attól, hogy az Unió melyik tagországában él. Az EP-képviselő szerint át kell alakítani a kelet-közép-európai egészségügyi ellátórendszereket és azok középpontjába a betegeket, vagyis az embereket kell helyezni. Ujhelyi kijelentette, hogy stressz-tesztekre van szükség minden tagállami rendszerben annak érdekében, hogy fel lehessen térképezni az ellátás fehér foltjait és minőségi problémáit, az adatok kiértékelése után pedig létre kell hozni azt az általános európai kritériumrendszert, amelynek kereteit minden tagállamnak garantálnia kell az alapvető szolgáltatások és a munkakörülmények minősége kapcsán. A magyar politikus a szakmai fórumon utalt arra, hogy az Európai Parlament ezzel kapcsolatban több állásfoglalást is elfogadott már, a tagállami kormányok azonban egyelőre vonakodnak végrehajtani az abban foglaltakat. „Meg kell győznünk a kormányokat arról, hogy a rendelkezésre álló európai forrásokat az emberekbe fektessék be; ez jelenti ugyanis a biztos és biztonságos jövőt. Mérsékelni kell a tagállami ellátórendszerek közötti különbségeket, a mentális és fizikai egészséghez, vagyis a jólléthez való jog ugyanis alapvető emberi jog, amelyet nem korlátozhatnak gazdasági vagy politikai különbségek” – fogalmazott a gasteini fórumon Ujhelyi István.

Gastein – 2022.09.30.

gas3gas1gas4

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István