Ujhelyi: saját uniós biztos kell a turizmusnak!

Közzétéve: 2017.09.27.

tourismconfÉrdemi változtatásokat és a turisztikai szektornak kijáró nagyobb figyelmet követelt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az EP szakbizottságának turizmusért felelős alelnöke Brüsszelben. Az MSZP politikusa a Turizmus Világnapja alkalmából – az Európai Parlament elnökének védnökségével – megrendezett nemzetközi eseményen komoly áttörésnek nevezte, hogy az európai intézményrendszer évtizedes mulasztás után végre kezdi felismerni a turizmus ügyét. Ujhelyi hangsúlyozta: ahhoz azonban, hogy megőrizhető legyen Európa vezető pozíciója a világturizmusban, illetve hogy megvédhető és növelhető legyen a szektor által teremtett munkahelyek száma és gazdasági eredménye, jóval több uniós intézményi együttműködés szükséges.
A szocialista EP-képviselő szerint az Európai Bizottság egyelőre még csak minimális figyelmet fordít a turizmus ügyére, pedig ez az egyetlen olyan ágazat, amely a válság alatt és azt követően is Európa-szerte jól teljesít és bizonyosan az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág lesz a jövőben is. Ujhelyi kiemelte, hogy a turisztikai szektor érdemi segítséget tud nyújtani például az ifjúsági munkanélküliség csökkentésében is, erre vonatkozóan már sikerült elindítania egy uniós programot, amely azonban szintén további bővítést és fejlesztést igényel. Sikerként említette az általa kezdeményezett jövő évi EU-Kína Turizmus Év megszervezését, az Európa Turisztikai Fővárosa program elfogadását, vagy az ENSZ turisztikai szervezete (UNWTO) és az Európai Parlament között aláírásra kerülő – szintén a magyar politikus által kezdeményezett – együttműködési megállapodást.
Ujhelyi István ugyanakkor világossá tette, hogy a turizmus érdekében előremutató változtatásra lenne szükség az európai intézményrendszerben, ezért azt javasolja, hogy a következő Európai Bizottságban legyen különálló, felelős biztosa a turisztikai területnek. Az MSZP politikusa rámutatott, hogy a turizmus az európai gazdaság harmadik legerősebb ágazata, az Unió GDP-jének több mint tíz százalékát ez a szektor termeli meg, közel huszonhatmillió munkahelyet biztosít Európában, ami a tagállamok foglalkoztatási rátájának legalább öt százaléka. „Egy ilyen fontos és számos más gazdasági ágazatra és szociális területre is hatással lévő szektor megérdemli, hogy különálló biztosa legyen a következő Európai Bizottságban” – fogalmazott az EP-képviselő.
Ujhelyi István a Turizmus Világnapja alkalmából mondott beszédét követően hozzátette, hogy a turisztikai szektor fejlődése és bővülése ugrásszerű növekedésnek fog indulni. 1950-ben még alig 25 millió turistát tartottak nyilván a világban, 2000-ben már 700 milliót, 2012-ben pedig ez a szám elérte az egymilliárdot.  „Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy belássuk: a turizmus lesz a jövőben is az egyik vezető gazdasági ágazat, ezért minimális elvárás, hogy az Európai Unióban is a neki megfelelő helyen kezeljék” – fogalmazott Ujhelyi István.

Brüsszel, 2017-09-27

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István