Ujhelyi szerint Orbán letette a fegyvert Brüsszelben, de így sem kap biankó csekket

Közzétéve: 2022.11.10.

Hamarosan megszületnek a megállapodások az Európai Bizottsággal, ez pedig az európai értékek és érdekek, ezek mentén pedig a magyar társadalom egyértelmű győzelme és az Orbán-rendszer egyértelmű veresége – így értékelte az uniós forrásokról szóló tárgyalások jelenlegi állását Ujhelyi István csütörtöki online sajtótájékoztatóján. A szociáldemokrata EP-képviselő szerint a következő napokban felgyorsulnak az események és várhatóan Brüsszel és a magyar kormány aláírja a szükséges megállapodásokat, ugyanakkor Ujhelyi arra is figyelmeztetett, hogy az Orbán-kormány nem kap biankó csekket, vagyis a pénzeket csak akkor lehet majd lehívni, ha bizonyíthatóan teljesültek is a Brüsszel felé tett vállalások.
„Tizenkét éven keresztül arcoskodott és harcoskodott az orbáni rezsim, most azt tapasztaljuk, hogy térdre ereszkedve könyörögnek azért, ami nekünk jár, hogy hozzájussunk az európai együttműködésből és támogatás rendszeréből lehívható pénzekhez” – fogalmazott a magyar EP-képviselő, hozzátéve: tizenkét év elhibázott kormányzásának eredménye a gyenge forint, a vágtató infláció, az elszabaduló árak és növekvő rezsiköltségek, az üres kassza pedig ráébresztette a kormányt arra, hogy meg kell egyezzen a jogállamiság és a korrupciós kritikák kapcsán az európai közösséggel. Ujhelyi szerint bár a kormány sikerpropagandája győzelemként fogja majd ünnepelni az Unióval megkötött megállapodásokat, valójában az a „mi győzelmünk lesz”, hiszen minden olyan jogállamisági kérdésben eredményt és módosítást ért el az Európai Bizottság, amellyel kapcsolatban a mostani ellenzék már régóta kongatja a vészharangot.
Az Esély Közösség alapítója az online sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy december 6-án üléseznek az uniós pénzügyminiszterek és várhatóan ezen a tanácskozáson dől majd el, hogy Magyarország hozzájuthat-e az úgynevezett helyreállítási alap mintegy 6000 milliárd forintnyi keretéhez. Ujhelyi felhívta a figyelmet, hogy ebből az összegből 2300 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás, amelynek a hetven százalékát automatikusan elveszítjük, ha idén év végéig nem kötik meg róla a részletes szerződést. Az EP-képviselő hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan zajlik az úgynevezett jogállamisági mechanizmus, amely miatt további többezer milliárd forintnyi forrás van befagyasztva a többéves költségvetési keretből. Ujhelyi szerint itt is közel már a megállapodás, de fontos tudni, hogy az Európai Bizottság folyamatosan monitorozni fogja a kormány által tett vállalások teljesülését és ha nem tartják be azokat, akkor továbbra sem fognak érkezni a nekünk járó pénzek. „Tizenkét év után korábban nem is gondolt eredményeket értek el az uniós intézmények és az ellenzéki EP-képviselők, hiszen annak érdekében léptünk fel, hogy Magyarország hozzájusson a neki járó támogatásokhoz, de azokat ne Orbánék használják fel, hanem a magyar társadalom javát szolgálják” – fogalmazott Ujhelyi, példaként említve a pedagógus életpálya-modellt és a pedagógusok béremelését, amely még nem szerepelt az eredeti kormányzati programban, de köszönhetően többek között az uniós nyomásnak, az újraírt dokumentumban már szerepelnek az erre vonatkozó vállalások.

Brüsszel/Budapest – 2022.11.10.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István