Ujhelyi tudni akarja, hogy mennyi pénzt igényelt a kormány az újonnan megnyíló munkahely-megmentő uniós keretből

Közzétéve: 2021.02.08.

sure2Közérdekű adatigényléssel fordult a kormányhoz az MSZP európai parlamenti képviselője annak érdekében, hogy megtudja: mekkora összegben és milyen célokra igényelt forrást az Orbán-kormány az újonnan megnyíló munkahely-megmentő uniós támogatásból. Ujhelyi István az érintett minisztériumoknak küldött levelében hangsúlyozta, hogy az első körös tagállami pályázatok után egy 9,7milliárd eurós maradványkeretet is megnyitott az Európai Bizottság a kormányok számára, amelyre ezekben a hetekben kell leadni a hivatalos igényléseket.

Az úgynevezett SURE-programot még tavaly tavasszal indította el az EU annak érdekében, hogy egy rendkívül kedvezményes uniós hitelkeretből finanszírozott részmunkaidős vagy csökkentett munkaidős foglalkoztatással, illetve önfoglalkoztatóknak nyújtott bértámogatással segítse a válság miatt veszélybe került munkahelyek megtartását. A magyar kormány ebből a 100milliárd eurós keretből mindössze 504millió eurót kapott csak, miközben például a horvátok egymilliárd-, a csehek kétmilliárd-, a románok pedig négymilliárd eurót kértek és kaptak Brüsszeltől. Az tudható, hogy a magyar kormány által lehívott pénzből többek között a KATA átmeneti elengedését, valamint – az egyébként eredetileg épp a szocialisták által javasolt – egyszeri ötszázezer forintos juttatást finanszírozták az egészségügyi dolgozók számára.

Ujhelyi István levelében emlékeztette a Fidesz-kormányt arra is, hogy – az EP szakbizottságában végzett munkájának eredményeként – ezt az uniós keretet a turisztikai-, vendéglátó és kulturális szolgáltató szektor számára is elérhetővé tették, így van friss uniós pénz a válság miatt csődbe került ágazatok munkahelyeinek megmentésére. Az MSZP EP-képviselője azt várja a kormánytól, hogy legalább egymilliárd eurós pénzügyi támogatást igényeljen az Európai Bizottságtól és annak jelentős részét a tűréshatáruk végére ért szektorok megsegítésére fordítsa. Ennek érdekében azonnali tájékoztatást kért az érintett minisztériumoktól arról: beadták-e már pályázatukat a maradványösszegre és ha igen, mennyit és pontosan milyen felhasználásra igényeltek az uniós keretből.

Brüsszel/Budapest – 2021.02.08.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István