A Transparency International magyarországi csapata kapta idén az Európai Hazafi Díjat

Közzétéve: 2025.05.09.

A korrupció visszaszorításáért és az átláthatóság előmozdításáért dolgozó Transparency International magyarországi kollektívája nyerte el idén az Európai Hazafi Díjat, az elismerésről ezúttal is nyilvános szavazáson döntöttek. A kitüntetést minden évben egy olyan megbecsült személy vagy közösség nyerheti el, amely kiemelkedően sokat tesz a magyar és az európai értékek képviseletéért. Idén a három döntős jelölt között volt még Szlankó Viola pszichológus és gyermekjogi szakértő, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatója, illetve Kert Attila szerkesztő-újságíró, a magyarországi Euronews szerkesztőségének vezetője. A szervezők szerint összesen közel tízezer voks érkezett a jelöltekre az Esély Közösség online felületén; a verseny szoros volt, de a legtöbb szavazat végül a Transparency International magyarországi csapatára érkezett. 

A díjat még 2019-ben Ujhelyi István akkori EP-képviselő, az Esély Közösség vezetője és Kocsis András Sándor képzőművész-könyvkiadó alapította, amikor közösen felavatták a Magyarországon egyelőre egyetlen, hazánk uniós tagságának emléket állító köztéri szobrot a kispesti Rusz-Bazsant parkban. Az elmúlt években olyan kiválóságoknak adhatták már át az elismerést, mint Bródy János dalszerző-előadó művész, Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke, Iványi Gábor lelkész és Koncz Zsuzsa énekes-előadóművész. Idén ötödik alkalommal adták át az Európai Hazafi Díjat, és bár korábban is előfordult már, hogy nem személy, hanem egy közösség is bejutott a végső jelöltek közé (tavaly az Egységes Diákfront is döntős volt), most először vehette át egy kollektíva a köztéri szobor másolatának számító térplasztikát. 

Ujhelyi István korábbi EP-képviselő, az Esély Közösség és a díj egyik alapítója az átadó pikniken többek között arról beszélt: rendkívüli teljesítményt nyújtó, kiváló emberek kapták a legtöbb jelölést idén, akik közül mindannyian megérdemelték volna a civilek által megszavazott kitüntetést. A győztes Transparency International Magyarország csapatát méltatva Ujhelyi kiemelte, hogy habár a jelenlegi hatalom “szuverenitást veszélyeztető” és ezért üldözendő ellenséget lát a korrupcióellenes civilszervezetben, az valójában évtizedek óta politikai oldaltól függetlenül, mindig a hatályos jogszabályoknak és az erkölcsi alapvetéseknek megfelelően ellenőriz és kér számon minden egyes közhatalmat ellátó testületet vagy intézményt. A volt EP-képviselő az európai értékek képviseletének fontossága kapcsán hozzátette, hogy az Európai Unió egy “békeprojekt”, ebből adódóan pedig aki az EU egységét kikezdi, vagy annak működését gyengíti, az valójában a hosszútávú béke fenntartása ellen cselekszik. 
Kocsis András Sándor képzőművész-könyvkiadó, a díj másik alapítója az ünnepségen külön méltatta mindegyik idei jelöltet, Vinczek György kispesti alpolgármester pedig többek között arra hívta fel a figyelmet ünnepi beszédében, hogy bár az uniós csatlakozásunk óta sok mindent természetesnek és automatikusnak veszünk, ezeket az előnyöket és értékeket folyamatosan meg kell tudni őrizni. 

“Nem tudom, hogy mit kívánjak magunknak! Ha azt kívánom, hogy szűnjön meg a korrupció, akkor a mi munkánk is véget ér” – mondta ironikusan Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója a díjátadón. Az átláthatóságért küzdő civilszervezet képviselője hangsúlyozta, hogy minden ehhez hasonló elismerés megerősíti őket a küldetésükben, amelyet minden támadás ellenére kérlelhetetlenül folytatni fognak. Ligeti beszéde végén egyértelművé tette: egyik első céljuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank kirablásában résztvevő személyeket “rács mögé dugják”. 

Budapest, 2025.05.09. 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István