Közzétéve: 2026.04.09.
Mongóliai lovaglástól a brüsszeli hétköznapokig, Ujhelyi István életében az utazás nem epizód, hanem alapállapot. Interjúnkban arról mesél, mit adott neki Európa, és mit jelent számára Magyarország. Interjú Ujhelyi Istvánnal, az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UN Tourism) korábbi EU-intézményekért felelős nagykövetével, egykori európai parlamenti képviselővel – a hoppafelszalltam.hu oldalon.
- Az Ön munkája hosszú éveken át Európához kötötte a mindennapjait. Vissza tud emlékezni arra a pillanatra vagy időszakra, amikor először érezte igazán, hogy az élete két tér, Magyarország és Európa között fog zajlani?
- Nehéz ezt egyetlen időszakhoz vagy korszakhoz kötni, mert valójában az egész eddigi életemet úgy éltem, hogy szinte állandóan úton voltam. Gyerekkorom óta szinte mindig mozgásban vagyok. Tizenkét évesen például már az akkori NDK-ba küldtek egy ismerős családhoz vonattal. Nagy kaland volt. Tizennégy évesen pedig Mongóliába repültem egy hónapra ifjúsági táborozásra a szüleim nélkül. Na, az még nagyobb kaland volt. A távolság, az idegen környezethez, idegen kultúrákhoz való alkalmazkodás korán az életformámmá lett. Európa országait végigjárni pedig életreszóló tapasztalás volt az elmúlt évtizedekben.
- Sok ember számára az első hosszabb külföldi időszak meghatározó élmény. Az Ön számára milyen volt az első időszak Brüsszelben? Volt olyan apró részlet vagy helyzet, ami különösen megmaradt?
- Az európai parlamenti ciklusom tíz évében valójában soha nem voltam kint huzamosabb ideig a belga fővárosban, mert egy idő után bár volt állandó bérleményem, egyszerre hét napnál többet soha nem töltöttem kint. Mindig volt valami feladat, illetve esemény, ami haza hívott, vagy elszólított egy másik országba. Tipikusan az “utazó képviselő” voltam ebben az egy évtizedben, de persze nem mondhatom, hogy nem voltak rám hatással a belga hétköznapok furcsaságai, amelyeket idővel meg kellett szokni. Hogy csak egyetlen példát említsek: eleinte nehéz volt hozzászokni, hogy Brüsszel belvárosában a szemétszállítás idején hegyekben állnak a műanyagzsákok, mindenki az ajtó elé dobja csak le és másnap jönnek érte. Kellett kis idő, amíg megszoktam ezt a nem mindig szép látványt, de idővel már észre sem vettem. Ráadásul, hozzá kell tennem, hogy bár a belga közszolgáltatások némelyike hagy kivetnivalót maga után, de a zsákok mindig időben és rendben eltűntek az utcákról és nem kellett kerülgetni. De azt is meg kellett tanulni az elején, hogy Belgium vallon területein sokan rosszallóan néznek az emberre, ha nem beszél franciául, míg a flamand régióban jóval nyitottabbak az emberek a külföldiekre. De idővel felvettük azt a szokást is, hogy Strasbourgból “hazafelé” tartva kocsival a plenáris ülésekről mindig megálltunk – sok átutazó helyivel és szinte minden parlamenti kollégával együtt – Luxembourgban tankolni, mert bár az egyik leggazdagabb európai miniállamról van szó, a régióban itt a legolcsóbb a benzin. Izgalmas időszak volt átmenetileg kicsit belga lenni ebben a tíz évben, bizonyosan sokat tett hozzá a személyiségemhez is.
- Az Európai Parlament világa kívülről sokszor távolinak tűnik. Belülről inkább egy intézménynek, egy közösségnek vagy egyfajta „európai városnak” élte meg?
- Az EP épülete és intézményrendszere valóban sokaknak egy zárványszerű, külön álló kis városnak tűnhet. Ha most csak a fizikai keretekről beszélünk, akkor tudni kell, hogy a brüsszeli épületkomplexumban külön boltok, éttermek, vagy fodrász állnak rendelkezésre, de korábban még banki fiókok is voltak kifejezetten a sokezer parlamenti dolgozó számára. Számomra ezek közül leginkább a parlamenti sport- és konditerem volt a legkedveltebb, a pörgős napok alatt/végén sokat segített, ha ki tudtam futni magamból a feszültséget. Az Európai Parlament épülete valóban sok tekintetben egy különálló mini-metropolis, ahol szinte mindent el lehet intézni a politikai munka mellett, amire azért is van szükség, mert az ember legtöbbször hajnalban érkezik és késő este távozik. Az Európai Parlamentben töltött időszakban leginkább azt a fajta pezsgést imádtam a legjobban, amit a számtalan nemzet, a számtalan különböző kultúrájú és nyelvű, de alapvetően egy közös cél érdekében dolgozó szakember együttlüktetése jelentett. Inspiráló egy ilyen nemzetközi, kooperatív közegben dolgozni, még akkor is, ha rengeteg vitával jár.
- Az európai munka rengeteg utazással jár. Volt olyan város vagy ország, amely különösen közel került Önhöz, akár politikai munka, akár személyes élmények miatt?
- Máltára különösen sokat utaztam ebben az időszakban – azóta még többet. Először hivatalos nyelvtanfolyamok miatt, később már szakmapolitikai, idővel családi okokból is. Csodálatos szigetország, nagyon megszerettük az elmúlt években, ezért a családommal is sokat járunk ide, hivatalos feladatoktól függetlenül. A szakmai területem a turizmus és a közlekedésipar volt, így különösen sok helyre jutottam el a különböző szakpolitikai konferenciákra és egyeztetésekre érkező meghívások miatt; ezek alapvetően egy-két napos jelenlétet igényeltek. Épp ez okozott egyébként sok esetben hiányérzetet, mert szívesen maradtam volna még a legtöbb helyen néhány plusz napot, hogy jobban megismerjem a várost, az embereket, az országot és kultúrát, de erre legtöbbször nem volt lehetőségem. Voltak, vannak tehát olyan különleges helyek a világban, amelyekből valójában csak a repteret, a hotelt és egy konferenciatermet vagy tárgyalóasztalt láttam.
- Egy politikus utazásai gyakran nagyon sűrűek és szervezettek. Volt olyan alkalom, amikor egy hivatalos út közben sikerült egy kicsit turistaként is megélni egy helyet?
- Amikor csak tudtam, igyekeztem lecsípni pár órát vagy akár napot egy-egy ilyen szakmai munkaút során, de a feszített tempó miatt általában erre kevés idő jutott. Sokszor mondtam a családnak, amikor hazatértem, hogy “na, ide majd elmegyünk egyszer együtt nyaralni”, de ezekből persze azért nem sikerült mindent maradéktalanul megvalósítani. Ezzel együtt természetesen nincs okom semmilyen panaszra.
- Találkozott olyan emberrel vagy történettel külföldön, ami különösen mély nyomot hagyott Önben? És ha igen, mi volt az?
- Nehéz válogatni, mert számtalan megindító, vagy épp felemelő élményben volt részem az elmúlt évtizedekben. Ha mégis ki kell emelnem egyet, akkor most a skóciai látogatásom jut eszembe, amikor a helyi magyar közösség márciusi ünnepségén vettünk részt a kollégáimmal. Nagyszerű, nyitott, széplelkű emberekkel találkoztunk, akik távol a hazájuktól is folyamatosan ápolják a magyar hagyományokat, példát mutatva egyébként a hazai mérgező és magyart a magyar ellen fordító közéletének. Ugyanezen az úton történt, hogy egyik kollégám – aki évtizedek óta elhivatott rajongója és ismerője Skóciának – unszolására ellátogattunk egy fife-i kis halászfaluba, ahol egy tengerparti padon üldögélve valódi, szakrális békesség költözött mindannyiunkba. Ezek a pillanatok mindig emlékezetesek maradnak.
- Amikor hosszabb ideig külföldön dolgozik az ember, sokszor más szemmel kezd ránézni a saját országára. Önnek volt ilyen felismerése Magyarországról az évek során?
- Minden alkalommal, amikor hazaérek, jóérzés fog el. Minden alkalommal, amikor külföldön vagyok – érjenek bármilyen pozitív és inspiráló élmények is – mindig honvágyam van. Nem is vagyok képes arra, hogy huzamosabb ideig távol éljek Magyarországtól. Ide tartozom, ide kötődöm, nem tudok hosszútávon elszakadni tőle. A sok utazás és ideig-óráig tartó távollét abban mindig megerősít, hogy Magyarország tele van kiaknázatlan kincsekkel.
- Mit gondol, mi az a magyar tulajdonság vagy mentalitás, ami Európában kifejezetten érték lehet?
- A magyar finesz, a magyar találékonyság talán a legnagyobb erényünk. Ez a sajátos keleti-nyugati genetikai mix, ha úgy tetszik, amely élelmessé, túlélővé tette a magyarságot. A szomorú, hogy a széttartás, az egymás elleni áskálódás, az irigység sokszor elhalványítja ezt az előnyünket. Ha ehhez a fineszhez egy erősebb nemzeti összetartás is párosulna, sokkal előrébb jutnánk.
- És mi az, amit más országokból érdemes lenne talán jobban „hazahoznunk” Magyarországra?
- Például az a fajta összetartást, amire az előbb hivatkoztam. Brüsszeli tapasztalatom, hogy más nemzetek azért tudnak jobban érdeket érvényesíteni, mert bizonyos általános ügyekben félreteszik a politikai ellentéteket és egy irányba húznak, de legalábbis nem ártanak egymásnak. Nem egyszer láttam, hogy egy-egy megnyíló szabad pozícióra például az Európai Bizottság igazgatóságain hogyan repülnek rá egyes kelet-európai tagállamok képviselői és tartják fókuszban, hogy oda a saját nemzetük tagja kerüljön be. Hogy ki, az másodlagos kérdés. Az uniós intézményrendszerben azért van olyan kevés vezető beosztású magyar szakember, mert az ilyen pozíciókért zajló versengésben a magyaroknak sokszor saját társaik ellen is harcot kell folytatniuk. A másik érték, amit érdemes lenne “hazahozni”, az a klasszikus, polgári életfelfogás igényessége, amikor tudatos elvárásaink vannak magunkkal és az állami/önkormányzati szervekkel szemben egyaránt.
- Az utazás sok embernél nemcsak munka vagy kikapcsolódás, hanem gondolkodásmód is. Az Ön életében hogyan változtatta meg a világjárás azt, ahogyan az emberekre vagy a kultúrákra tekint?
- MIndig is befogadó és kiváncsi ember voltam, de minél több felé jártam a világban, ez annál erősebb és meghatározóbb lett bennem. Sokkal magasabban van a toleranciaküszöböm, mint egy bezárkózó, ingerszegény kortársamnak. Minden utazó egyúttal nagykövet is: a saját nemzetéé, a saját kultúrájáé, saját maga erkölcsi és szellemi világáé. Sokat tanultam magamról és másokról is az elmúlt évtizedekben az utazásaim során. Ami a turizmussal kapcsolatban számomra a legfontosabb alaptétellé lett, az a következő: a turizmus a béke iparága. Ha mindenkinek lehetősége lenne jobban megismerni a világot – ahogyan ez nem megvalósítható -, sokkal kevesebb gyűlölet és háború lenne, ez meggyőződésem.
- Van olyan hely Európában, ahová egyszer szívesen visszatérne már nem politikusként, hanem egyszerű utazóként? És ha igen, melyik ország?
- Azt hiszem végigjárnám a görög szigeteket egy hajóval.
- Ha egy fiatal magyar azt kérdezné Öntől, hogy érdemes-e külföldön élni vagy dolgozni egy időre, Ön mit mondana neki a saját tapasztalatai alapján?
- Először az lenne számára a javaslatom, hogy tizennyolc évesen jelentkezzen az Európai Unió úgynevezett “DiscoverEU” programjára, amely – szerénytelenség nélkül állíthatom – nekem köszönhető. Két német fiatal tett sok évvel ezelőtt javaslatot arra a sajtóban, hogy az EU vezetése adjon minden tizennyolc évesnek a születésnapjára egy ingyenes vonatbérletet, hogy azzal a felnőtté válásával egyidőben beutazhassa és megismerhesse az európai közösséget. Ahogy akkor aktív EP-képviselőként olvastam azt a cikket, pontosan tudtam, hogy ezt meg kell valósítani. Én voltam az első, aki a két német aktivistával találkozott és ezt követően egyfajta mentorként segítettem a program megvalósulását, amelyhez végül – ezt sem tagadom el – kellett Manfred Weber néppárti frakcióvezető és Navracsics Tibor akkori kulturális és ifjúságpolitikáért felelős uniós biztos közreműködése is. Mára a DiscoverEU az egyik legjelentősebb és hatékonyabb ifjúsági program, sokezer európai fiatal, köztük rengeteg magyar ismeri meg ennek köszönhetően más európai tagállamok kultúráit és lakóit. Ez lenne az első lépés szerintem, amit egy magyar fiatalnak javasolnék. Találja meg a kedvenc helyeit Európában, azokat, ahol otthon(osan) érzi magát. Az szerintem mindenkihez csak hozzátesz, ha egy ideig külföldön él és dolgozik. Mondom ezt úgy, hogy mint azt jeleztem, én erre hosszútávon képtelen vagyok.
- Ha egyetlen élményt kellene kiemelnie az európai évekből, egy pillanatot, egy várost vagy egy találkozást, amely valamiért különösen fontos maradt, melyik lenne az?
- Nagyon sok ilyen van és nehéz rangsorolni. Legyen mondjuk Monte Carlo és a nemzetközi cirkuszfesztivál, amelyet immár tizedik éve rendszeresen meglátogatok, mint a Cirkusz Világszövetség nagykövete és tanácsadója. A cirkuszművészettel és a monacói fesztivállal is annak idején még EP-képviselőként kerültem kapcsolatba, mint turizmusipari szakpolitikus. Régi cirkuszrajongó vagyok, így hamar otthon éreztem magam ebben a közegben, amely mára befogadott. Minden évben résztvevője vagyok annak az igazgatói ebédnek, amelyet Stephanie monacói hercegnő ad az egyik elegáns hotelben a hercegségben. De, egy alkalommal az a megtiszteltetés is ért, hogy mögötte ülhettem a saját páholyában az egyik fesztivál előadásán. Na, az tényleg különleges volt.
- Volt olyan utazási pillanat az életében, amikor egyszerűen csak megállt, körülnézett, és azt érezte: ezért érdemes volt útnak indulni?
- Tényleg rengeteget utazom, nincs olyan hónap amikor nem lépek például az afrikai kontinensre, vagy nincs valami feladatom Ázsiában. Amikor annak idején egy mongol lovon ültem a hatalmas, végeláthatatlan fennsíkon egy jurtában töltött éjszaka után, ott tényleg megállt az idő egy pillanatra. Szerencsés ember vagyok.
Megjelent a hoppafelszalltam.hu oldalon 2026.04.09.-én.