Közzétéve: 2023.02.24.
Egy évvel ezelőtt indult meg az orosz invázió Ukrajna ellen, 365 napja dörögnek a fegyverek, csörtetnek a tankok, porladnak el vétlen életek, válnak csonka közösségekké ártatlan családok. Putyin véres agressziójára nincs sem mentség, sem felmentés. Nincs mentő körülmény. Az orosz elnök azzal, amikor egy évvel ezelőtt – újra, immár totális háborút hirdetve – átlépte az ukrán határt, nemcsak a szomszédos nemzetállamot, de mindenkit megtámadott, aki hisz a demokráciában, a jogállamiságban, a nemzeti szuverenitásban és a nemzetek közötti szolidaritásban. Putyin agressziója világosan és egyértelműen az emberiesség ellen elkövetett bűntett, amely nem maradhat következmények nélkül. Legalábbis, ha még mindannyian hiszünk a humánumban, a demokráciában és a jogállamban.
„(…) Ha Európa engedi, hogy a szomszédságában szuverén államok essenek leplezetlen birodalmi önkény áldozatává, akkor azzal saját biztonságát is veszélyezteti. Az Európai Unió csak egységesen tud hatékonyan fellépni a terjeszkedési ambícióit újra nyíltan hirdető Oroszországgal szemben, és csak egységesen tudja nemzetközi szerepét a multipoláris világban megerősíteni, így garantálva polgárai biztonságát (…) Az Uniós tagság egyszerre oltalom és lehetőség a számunkra. Oltalom kifelé, mert a mind kockázatosabb nemzetközi környezetben védelmet nyújt a globalizáció káros következményeivel szemben, s egyfajta válságkezelő mechanizmusként is felfogható nemzetközi konfliktusok és krízisek idején (beleértve a gazdasági, pénzügyi válságokat, a kül- és biztonságpolitikai fenyegetettséget, valamint a globális problémákat az éghajlatváltozástól és a demográfiai helyzettől az energiabiztonságig). Ezekkel a gondokkal a tagállamok csak közös fellépés esetén tudnak megbirkózni, egyenként kiszolgáltatottak (…) Oroszország, mint a fő energiaellátó, sikeresen osztja meg az európai országokat; a döntések javát továbbra is a tagállamok hozzák egyenként, háttérbe szorítva az egységes közösségi fellépés kívánalmát” – ezek az erős, határozott és igaz mondatok – eltérő fejezetekben, de mind – szerepelnek a Fidesz utolsó írásos választási programjában, a 2009-es európai választásokra készített vállalásgyűjteményében. Ez a Fidesz még polgári demokráciát, Európa-párti, konzervatív jobboldali kormányzást kínált, szemben a mai Fidesszel, amely szépen lassan az oligarchikus orosz rezsim kiszolgáltatottja és kiszolgálója lett, az Európai Unió vállalt és szélsőséges ellensége, sorai között pedig nemcsak, hogy tűri, de kimondottan támogatja azokat a hangokat, amelyek nyíltan az orosz agresszornak “drukkolnak” a sokezer ártatlan halottal, köztük magyar áldozatokkal járó háborúban.
A mostani Fidesz, a felvállaltan orosz-párti Fidesz szavakban ugyan a mielőbbi békét követeli, de hiteles tettek a szavakat egyelőre nem követik. Amikor Orbán Viktor – alig pár nappal az invázió megindulása előtt – a moszkvai hosszú asztalnál kuporgott Putyinnal, a hivatalos közlések szerint egyfajta “békemisszión” járt az orosz vezetőnél, de a jól értesültek mára biztosra veszik, hogy a magyar kormányfő missziózás helyett valójában érdemi tájékoztatást kapott a gyilkos orosz csapatok közelgő megindulásáról. Hozzáértők szerint Putyin épp azért avathatta be uniós szövetségesét – a később ebben a formában egyébként elbukott – villámháborújának tervébe, hogy a helyzetre felkészülve azt Orbán a saját hasznára fordíthassa a közelgő magyarországi választásokon. Nem, a tavalyi országgyűlési választások kormánypárti győzelme természetesen nem kizárólag az ocsmány és hazug háborús uszító kampánynak volt köszönhető, de érdemi hatása volt az újabb kétharmad elhozásában, nem véletlenül éltek ezzel a gerinctelen eszközzel – ezt kár tagadni.
Egy év háború és megszámlálhatatlanul sok emberi, illetve felmérhetetlenül sok gazdasági kár után a világ szégyene, ahogy Orbán Viktor és kormánya ebben az egyre eszkalálódó helyzetben – az Európai Unió egységét és erejét megtörve – látványosan orosz érdekek mentén lépked a sakktáblán. A politikai opportunizmus persze nem ördögtől való, sőt, olykor kifejezetten előnyös; a Fidesz kormányfője ráadásul igencsak sikeres benne. Vannak azonban történelmi helyzetek, amikor nem lehet kuruckodni, nem lehet “okosba” megoldani és kihasználni a helyzetet. Vannak történelmi pillanatok, amikor kizárólag az erkölcs és a tisztesség kell vezesse döntéseinket. Ahogy nem az áldozatot büntetjük és okoljuk, amiért megerőszakolják. Ahogy nem fordítjuk el a fejünket, amikor vagonokba terelik vétlen honfitársainkat. Ahogy nem vesszük le a halott karóráját sem, úgy nem üzletelünk tömeggyilkosokkal. Végképp nem úgy, hogy még hagyjuk is magunkat becsapni az üzleten. Igen, való igaz, hogy Ukrajna nem állt és nem áll készen arra, hogy az Európai Unió tagja legyen és nem hunyhatunk szemet sem a kisebbségekkel szembeni intézkedések, sem a korrupció, sem más – bár még a háború alatt is folyamatosan javított, de még kétségtelenül meglévő – jogállamisági hiátus felett egy későbbi, remélt csatlakozási folyamatban. De amikor épp véresre vernek egy ártatlan embert az utcán, nem jelentjük fel csendháborításért, mert túl hangosan kiabál fájdalmában. Van ideje a számonkérésnek. Lesz ideje a számonkérésnek. Majd békeidőben. Amikor a birodalmi agresszor már nem pusztít a szomszédban.
A Fidesz viszonyulásában leginkább megint a mérhetetlen kétszínűség a taszító. Mint amikor valamit “nemzetinek” nevez, de ezzel sem a teljes nemzet nagyságára és gyarapodására akar utalni, hanem egyszerűen felcímkézi, ami az övé. Einstand, lipsikéim. A hangzatos békevágy és fideszes pacifizmus is azért hányingerkeltő, mert közben a kormánypárt vezetői és képviselői rendre kiszolgálják az orosz agresszor háborús érdekeit. Csak, hogy hozzám közelálló példával éljek: az utóbbi időben szinte minden olyan esetben, amikor az Európai Parlamentben ki lehetett és kellett volna állni az orosz agresszió ellen, a fideszes képviselők tartózkodtak vagy épp kimentek mosdóba szavazás idején. A Fidesz a békét hirdeti, de közben megtűri, sőt támogatja, részben még finanszírozza is a putyini rendszer hozzánk telepített intézményeit. A békét hirdető és a háborúból látványosan kimaradni akaró Fidesz tulajdonképpen a putyini agressziót pénzeli, amikor a piaci árnál jóval drágábban, ki tudja kiknek és miként jövedelmező felárral vásárolja meg például az oroszoktól a földgázt. A Fidesz álságos módon azt hirdeti, hogy milyen komoly mennyiségben támogatja humanitárius eszközökkel az ukránok honvédő háborúját, de közben erről is kiderül, hogy a hazánkból szállított egészségügyi eszközök jelentős része valójában az Európai Unió felajánlása, csak a nálunk lévő uniós raktárakból viszik tovább az európai közösség finanszírozásával.
A Fidesz azt mondja: mielőbbi békét akar. Ebben egyetértünk. Ebben minden normális ember egyetért. Mindössze azzal a válasszal adósak a kormánypárti vezetők, hogy milyen békét akarnak és milyen áron. Tartja magát egy mondás: ha az oroszok leteszik a fegyvert, akkor vége a háborúnak; ha az ukránok teszik le a fegyvert, akkor vége Ukrajnának. Ha ebben egyetértünk (és nehéz cáfolni az állítás igazságát), akkor csak az a kérdés, hogy a békepárti Fidesz nagyhatalmú vezetői mit tesznek azért, hogy az oroszok letegyék a fegyvert. Ugyanis ők vették fel, nekik is kell letenni. A Fidesz azt mondja: a kormány minden eszközzel a mielőbbi békéért dolgozik. Gondolom ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi magyar kormány – épp a jól kiépített és élő kapcsolatain keresztül – folyamatos nyomás alatt tartja az orosz vezetést és a barátként emlegetett moszkvai döntéshozókat arról győzködi minden nap, hogy hagyják abba az őrületet és vonuljanak vissza a saját földjükre. De, ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ez történik. A világ szégyene, hogy miközben a valóban békepárti országok egységesen minden lehetséges erőfeszítést megtesznek – jó és rossz döntéseket egyaránt hozva, de legalább valóban azért dolgozva -, hogy az orosz agresszort visszavonulásra késztessék, addig az oroszok terjeszkedésével szemben néhány éve még egységes európai fellépést követelő Fidesz ma egyetlen dologért áll ki: Putyin oligarcháinak és haverjainak mentességéért. Egészen elképesztő. Sőt, mi több: vérfagyasztó.
Egy éve indult meg az orosz invázió a szomszédban. A magyarok történelme csodálatos hőstettekkel, emberfeletti teljesítményekkel és büszke hazafiságunkat erősítő példaképekkel van tele. Aki jól ismeri közös nemzetünk múltját, tudja azt is, hogy mindenkori vezetőinknek különleges képessége volt a történelem rossz oldalára állni. Minden máig fájó sebünk, nemzeti traumánk tulajdonképpen abból ered, hogy a vezetőink rosszul mérték fel a helyzetet, vagy csak egyszerűen silány emberek voltak és elfordították fejüket a tisztesség hívószavától. Most is ez történik. Orbán Viktor és a Fidesz a történelem sötét oldalára álltak és – ami tragikus – magukkal rántanak mindannyiunkat. Ha hisznek is abban, amit csinálnak, akkor végleg elment a józan eszük. Ha néhány üveggyöngyért dobják oda közös hazánk maradék tisztességét is (mert az övék már láthatóan rég elfogyott), akkor a történelemkönyvek bizonyosan rongyemberként fognak emlékezni rájuk.
“Ha Európa engedi, hogy a szomszédságában szuverén államok essenek leplezetlen birodalmi önkény áldozatává, akkor azzal saját biztonságát is veszélyezteti” – figyelmeztet a Fidesz utolsó írásos választási programja, ahogy fentebb már idéztem. Az a jó hírem van, hogy Európa nem is engedi a birodalmi önkény tobzódását. És az a rossz hírem, hogy Orbán épp most rángat ki minket ebből az Európából.
Legyen mielőbb béke! Legyen olyan béke, amelyért nem kell később újabb és újabb árat fizetnünk.
Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
2022.02.24.