Közzétéve: 2024.03.10.
Elszabadult jobb kéz
Engem nem zavar, ha a fideszes fiúk egymást szapulják és cinikus mondatokkal gyalulják egymást a nyilvánosságban. Még azt sem zavar, ha mindezt nem a négy fal között teszik, viszont – mivel jól hallhatóan nem ott teszik – azt már nehezebben viselem, hogy ezzel most konkrétan ártanak a magyar gazdaságnak és azon keresztül a magyar embereknek. Emlékszünk még, amikor 2010-ben a nagyívű Kósa Lajos debreceni polgármester beszélt államcsődközeli helyzetről, meg a kríziskezelés szükségessége miatt bizonyos „gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztéséről”, ami aztán jelentős riadalmat keltett és szépen bedöntötte a forintot. Szegény Lajos, biztos nem úgy akarta, csak hát vitte ugye a lendület. Ami viszont Matolcsy György még regnáló jegybank-elnök, valamint a kormány bizonyos vezető szereplői között megy szájkaratéban, az már jóval tudatosabb és károsabb folyamat, nem pedig valami megmosolyogtató kósalajosizmus. Az ország gazdasági vezetői lesznek szívesek tehát nem a mi kárunkra méregetni egymás férfiasságát!
„Matolcsy György a jobbkezem. Nem tud senki sem mondani olyan összeget, amelyért a jobbkezemről hajlandó lennék lemondani” – ezt Orbán Viktor mondta majd egy évtizeddel ezelőtt, amikor az akkor nemzetgazdasági miniszter Matolcsy lehetséges elmozdításáról szellőztetett meg információkat a sajtó. Orbán egészen odáig magasztalta az unortodox gazdaságpolitika sámánját, hogy ők ketten olyan duót alkotnak, mint Adenauer és Erhard a német újjáépítéskor. „Ez szerénytelenül hangzik, de a struktúra így fest. Sosem vált meg egyik a másiktól” – tette hozzá a Fidesz kormányfője. Nos, ez ismét egy igazolás arra, hogy a politikában aztán különösen nem szabad azt mondani, hogy „soha”, mert előfordul, hogy de bizony úgy lesz. Nagyonis. Az már régóta nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor és „jobbkeze” egy ideje már nem működnek együtt, sőt, kifejezetten megromlott a két „újjáépítő” között a viszony: 2022 végén Matolcsy nyitott tüzet a Parlamentben, amikor – miután nyilvánvalóvá vált, hogy nem módosítják a kedvéért a törvényeket és nem maradthat az MNB élén – a szakbizottsági meghallgatásakor élesen és nyíltan kritizálta a kormány válságkezelését és gazdaságpolitikáját. Ami, főleg Orbán (egykori) „jobbkezétől” felért egy hangos felségárulással. Azóta persze jött válasz is, méghozzá nem is egy: Orbán személyesen is többször nekirongyolt a jegybank elnökének, illetve kamatpolitikájának, a maga sajátos stílusában és jelzéseivel egyértelműsítve: az MNB fura ura már nem része a NER legbelsőbb körének.
Most, hogy a fideszes kétharmaddal működtetett Országgyűlés elé kerül(het) a jegybanktörvény módosítása, újra ropogtak a szájkarate-fegyverek. A kormány a törvénymódosítással – leegyszerűsítve – erősebb saját kontroll alatt akarja tudni az MNB alapítványait, amelyekbe az elmúlt időszakban – a kormánynak köszönhetően – súlyos közpénzmilliárdok vándoroltak át és kerültek (óvatos megfogalmazással is) sajátos módon felhasználásra. A Bloomberg már arról írt: Orbán és Matolcsy konfliktusa olyan mély, hogy szóba sem állnak egymással, és hiába jött a kormányfői sajtósegéd közleménye arról, hogy ebből ugyan ez szó sem igaz, a befektetői légkör ettől függetlenül nyomban fagyosabb lett és a forint is elindult lefelé. Az bizonyosan nem segített a helyzeten, hogy Matolcsy ismét páros lábbal beleszállt a nyilvánosság előtt egykori helyettesébe és a nemzetgazdasági bársonyszékben jelenlegi utódába, Nagy Mártonba; aki persze nem volt rest szintén visszamarni egykori főnökébe. Ha akarom, akkor még szórakoztató is lehetne ez a fideszes Barátok Közt, de közben a cicaharcukkal épp a magyar gazdaság finomhuzaljait rángatják az urak. Az, hogy az MNB és a kormány között szakmai ellentét van, teljesen normális. Az egyik az infláció féken tartásában érdekelt, a másik az inflációt hajtó növekedést erőlteti – amíg ez a vita megmarad pusztán szakmai szkandernek, addig nincs baj. De, amikor két – egyébként is magát, kizárólagos képességgel bíró pénzügyi látnoknak gondoló – figura ilyen jelentős pozícióban egymásnak feszül és képesek az óvodai homokozó szintjéig lehajolni, akkor ott már baj van.
Azt is értem, hogy Orbán rutinos és rafkós keresztapaként legtöbbször hagyni szokta az ilyen harcot, majd lenyesik egymást a srácok; sőt, nem egyszer maga gerjeszti a kakaskodást a túlzottan megerősödő (lehetséges, későbbi) trónkövetelők között. De a soha le nem cserélendő „jobbkéz” ügye most ráégett és nem tud vele mit kezdeni, leginkább csak kivárja, amíg az MNB elnökének mandátuma lejár 2025 márciusában és akkor integethet Matolcsy hátának. Addig meg csak beszorítja, ahova bírja. Bevallom, engem egyelőre az sem nyugtat meg ebben az ügyben, ha a hiteles és nyugodt szakembernek mutatkozó Varga Mihály költözik majd be a jegybank legfelsőbb emeletére, mert ezzel Nagy Márton szerepe és befolyása várhatóan még inkább felerősödik a kabinetben. A vízionárius politikusok ugyanis, akik saját magukat is korlátozzák az unortodox eszközök fétisével, rendre olyan hazárdjátékot játszanak, amelyek persze bejöhetnek, de közben mindegyik egy orosz rulett. Elég egyetlen rossz tekerés a táron. És akkor már mindegy, hogy hány remek világmegváltó gondolat lett volna még fiókban a Kánaánig.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszáznegyvennyolcadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a közös hazának.
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő / az Esély Közösség alapítója
2024.03.10.