Közzétéve: 2024.09.01.
Indulatos vita zajlik a Fidesz-kormány legújabb, állítólagos választási törvénymódosítási tervéről, ami azonban egyáltalán nem ördögtől való, hiszen – sokan már elfelejtették, de – egykoron még Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt és Molnár Gyula MSZP-elnök is a határon túli, egyéni választási körzetek létrehozására tett közös javaslatot. Sokkal inkább az a kérdés, hogyha Orbánék fejében valós a szándék, akkor a választási törvény módosításakor bekerül-e a jogszabályba minden magyar szavazati jogának tisztességes és egyenlő gyakorlásának garanciája vagy sem. Mert itt van a karmelita kutyája elásva: ez ugyanis – szerintem súlyosan alkotmányellenes módon – jelenleg nem garantált. Nem lennék persze meglepve, ha a határon túli körzetek létrehozásának ügye ugyanolyan figyelemelterelő, tudatos gumicsont lenne csupán, mint annak idején Révész Máriusz fideszes képviselő javaslata a gyermekek után járó plusz szavazatról, amin szintén remekül elcsámcsogott az értelmiségi közélet, végül mégsem lett belőle semmi. Most is gyanús, hogy leginkább csak a súlyos költségvetési gondokról, az Európai Unióval egyre inkább mélyülő és súlyosan káros konfliktusról, illetve, a kihívóként politizáló Tisza Párt kétségtelenül okos és hiteles(ítő), a fideszes állam csődjét egyszerűen és érthetően bemutató akcióiról akarják elterelni a többség figyelmét. Az persze semmit nem jelent, hogy a Fidesz-kormány bőszen cáfolni igyekezett és pusztán hírlapi kacsának nevezte a határon túli választói körzetek létrehozásáról szóló kormányzati szándékot, mert az elmúlt tizensok évben pontosan megtanultuk, hogy amikor a Fidesz cáfol valamilyen kormányzati tervet, azt másnap bármiféle gerincroppanás nélkül képesek simán végig verni az országon.
Politikai szemtanúként én még tökéletesen emlékszem arra, amikor a határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban Répássy Róbert akkori igazságügyi államtitkár 2010-ben határozottan úgy fogalmazott: „a Fidesz elképzeléseiben nem szerepel, hogy a kettős állampolgárság mellett szavazati jogot is adjon a határon túli magyaroknak”; Martonyi János korábbi külügyminiszter pedig egyenesen azt állította: „soha nem kapcsoltuk össze a magyar állampolgárság kérdését a választójog ügyével, a két dolog nem kezelhető együtt”. De Szijjártó Péter jelenlegi tárcavezető – akkor még fideszes szóvivőként tett – kijelentései is élénken élnek az emlékezetemben, amikor 2006-ban konkrétan úgy nyilatkozott: a Fidesz „nem kíván választójogot biztosítani” a határon túli magyaroknak, miközben a miniszterelnök-helyettesnek kinézett Mikola István a Fidesz-kongresszuson simán lebuktatta a valódi szándékot, amikor óvatlanul azt mondta: „ha négy évre nyerni tudnánk, és (…) utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden megoldódna”. Ezután Mikola ment, a szavazati jog meg jött. Szóval, amikor a kormánypárt határozottan cáfol valamit (mint most a határon túli egyéni körzetek létrehozásának állítólagos tervét), akkor ne lepődjünk meg, ha nem sokkal később rezzenéstelen arccal már törvényt fogadnak el róla.
Nézzük a lényeget: először Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő posztolt arról, hogy állítólag hét új, egyéni választási körzetet hoznának létre Erdélyben, kettőt pedig a Vajdaságban. Később a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője, Magyar Péter tett arra nyilvános megjegyzést, hogy tudomása van arról: a Fidesz egyéni választói körzeteket akar létrehozni, hogy a következő választáson ezzel is biztosítani tudja a hatalomban maradását. Néhány napja pedig a VálaszOnline közölt testes és érdemi elemzést arról, hogy miként akarja átírni a választási törvényt a Fidesz és miként igyekszik ezzel az egyre csökkenő támogatottsága ellenére is bebetonozni a teljhatalmat jelentő kétharmadot. Jelenleg a határon túli magyarok listás levélszavazatokat adhatnak le és nagyjából egy-két mandátum múlik a véleményükön a 199 fős parlamentben. Mindenki jól tudja, hogy a határon túli magyarok rendszerint közel kilencven százalékos többségben a Fideszt támogatják – ennek oka sokrétű, legalább féltucat újabb nyílt levelet érne meg. Ha ezután egyéni képviselőkre is szavazhatnak majd a határon túli magyar állampolgárok, akkor az egy-két mandátum helyett akár hét-tíz képviselői hely sorsáról is dönthetnek, ami egy kiélezettebb választási helyzetben azért már jelentős. A határon túli egyéni körzetek létrehozása egyébként nem egyedülálló: a 151 fős horvát parlamentben például három mandátumot választanak meg a határon túli horvátok, de tegyük hozzá: az ő arányuk lényegesen magasabb az anyaországiakéhoz képest, mint a magyar viszonylatban. A Fidesznél állítólag a francia példát veszik alapul, ami persze valahol megint a keretek szokásos megerőszakolása, mivel Franciaországban csak egyéni képviselőkre lehet voksolni, viszont két fordulóban, vagyis egy jelentősen eltérő választási rendszer példáját akarják belefabrikálni a miénkbe. Tény, hogy a nem Franciaországban élő francia állampolgárok tizenegy képviselőt választhatnak meg, de ezzel is csak a mandátumok majd két százalékáról dönthetnek; vagyis még az arány is jelentősen más. A VálaszOnline elemzésében olvasható, hogy a tizenegy határon túli francia választókerület létszám szerint nagyjából egyenlően osztódik el, „így a legnagyobb választókerület Moldovától Új-Zélandig ér, a területileg legkisebb pedig csak a Benelux államokat foglalja magában.” A szavazati jog egyenlő gyakorlása tehát a példaként hivatkozott francia rendszerben jóval erősebben garantált, mint a nyilvánosságban olvasható fideszes, összetákolt tervben. És ez több mint fontos pont.
Önmagában a határon túli egyéni körzetek esetleges létrehozását felesleges zsigeri alapon elutálni. Az a kérdés, hogy miként akarjuk/akarják megcsinálni. Kevesen emlékeznek rá, de a 2018-as választási kampányban az MSZP-Párbeszéd összefogás miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely és a szocialisták akkori elnöke, Molnár Gyula fontos és jégtörő látogatáson járt Erdélyben, ahol többek között Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel és a történelmi egyházak helyi képviselőivel találkoztak. Az eseményt követő sajtótájékoztatón jelentette be Karácsony és Molnár, hogy az MSZP-Párbeszéd megőrzendő vívmányként tekint a határon túli magyar állampolgárok választójogára, „de azt úgy alakítaná át, hogy a határon túli közösségek tagjainak ne a magyarországi pártok listájára, hanem a saját maguk által állított egyéni jelöltekre szavazzanak.” A két pártvezető hozzátette: ezáltal elkerülhető lenne, hogy „a magyar belpolitika vitáit a határon túli közösségekre terheljük.” Hozzá kell tennem, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti és a Párbeszéd önálló – még az MSZP-vel való összefogás előtt kiadott – választási programjában („Mindenki számít!”) még ennél óvatosabb javaslat volt olvasható: észt mintára bevezették volna az internetes szavazás lehetőségét, levitték volna 16 évre a választójog alsó korhatárát és „megtartanánk a magyar lakcímmel nem rendelkezők (jellemzően a Kárpát-medencei magyar közösségek tagjai) szavazati jogát, de az ő szavazataik nem a magyar pártok listáira, hanem külön, határon túli magyar jelöltállító szervezetek listáira érkeznének.” Szintén tény, hogy a határon túli körzetek esetleges létrehozása még/már nem szerepelt az MSZP 2018-as választási programjában („Tegyünk igazságot!”) sem ebben a formában, az viszont igen, hogy „a külföldön dolgozó, hazai állandó lakcímmel rendelkező honfitársaink számára biztosítjuk a levélben történő szavazás lehetőségét”. Ez utóbbi valóban az egyik legfontosabb kérdés, ami egyébként ugyanúgy szerepel szinte mindegyik akkori és jelenlegi ellenzéki párt vállalásai között. A mostani állítólagos fideszes módosítást a leghatározottabban elutasító Demokratikus Koalíció többször jelezte, hogy elvi alapon nem ért egyet a „származási alapon automatikusan állampolgárságot kapott” határon túliak szavazati jogával, mert szerintük, akik nem itt élnek, azok nem viselik döntésük következményét. A DK abban azonos álláspontot képvisel ugyanakkor, hogy változtatni akarnak azon a „diszkriminatív és elfogadhatatlan gyakorlaton, hogy a kettős állampolgársággal szomszédos országokban élők könnyített, míg a munkavállalási és tanulási céllal külföldön tartózkodók nehezített feltételekkel adhatják le szavazatukat.”
Kevés annál egyértelműbb bizonyíték van a magát „nemzetinek” mondó kormány valódi hozzáállásáról és erkölcsi ócskaságáról, hogy épp az akkoriban a magyarság egyesítéséért (jelenleg „csak” nemzetpolitikáért és egyházdiplomáciáért) felelős kormányfő-helyettes, Semjén Zsolt jegyezte azt módosító javaslatot, amely végül adminisztratív különbséget tett a választási törvényben a határon túli magyarok és a például Londonba kivándorolt magyar állampolgárok szavazati jogának gyakorlása között: a mai napig előbbiek könnyített módon levélben szavazhatnak, utóbbiak csak személyesen, egy akár több száz kilométerre lévő nagykövetségen. Politikai szemtanúként személyes álláspontom, hogy a határon túli egyéni választási körzetek esetleges létrehozása önmagában egy vitaképes javaslat, ha azt széleskörben megtárgyalják és nemzeti konszenzusra törekvő módon, a választójogi törvény jelenlegi súlyos hiányosságainak kijavításával együtt járva, a demokratikus garanciákat megadva dolgozzák ki és nem erőszakos, egypárti módon fogadják el. Nem értek egyet azzal az ellenzéki attitűddel, ami a határon túli magyarok jelenleg ismert és nyilvánvalóan ezer okból táplálkozó Fidesz-pártisága miatt tart attól, hogy demokratikus versenyben (tételezzük fel, hogy előállhat ilyen) megmérettesse magát és saját jelöltjeit, saját elképzeléseit, saját igazát. Ha lesznek határon túli egyéni körzetek, akkor a magát komolyan vevő ellenzéki pártoknak saját jelöltet kell állítania és lehetőség szerint győznie; akkor máris értelmetlen a módosítástól való félelem. Nem vagyok bolond, tudom, hogy mennyire nehezített a pálya, de nem örök automatizmus, hogy minden londoni kivándorolt fiatal ellenzéki és minden határon túli kettős állampolgár Orbán-párti szavazó. Ha tehát a sajtóban megjelent módosítási javaslat nem pusztán újabb közéleti gumicsont az ország valóban súlyos problémáinak eltakarására, akkor véleményem szerint az erről szóló tartalmi vitát fel kell vállalni és meg kell tudni nyerni. De legalábbis megpróbálni megnyerni, amíg a demokratikus keretek ezt lehetővé teszik. Sajnos, az elmúlt tizennégy év tapasztalata, hogy a jelenlegi hatalom valóban jelentős és nemzeti konszenzust előállítani képes ügyekben sem volt képes, illetve hajlandó az összmagyarság érdekét a saját pártpolitikai érdekei elé helyezni. Amíg a sok százezer külföldön élő és dolgozó (fizetésének jelentős részét sok esetben a rokonoknak hazautaló) magyar csak másodrangú állampolgárként élhet szavazati jogával, addig sem valós nemzetegyesítésről, sem nemzeti kormányzásról nem lehet valójában beszélni. A választási törvény érdemi átalakításának egyik első feltétele nem lehet tehát más, mint ennek az igazságtalanságnak a megszüntetése. Utána, helye és ideje van akár határon túli egyéni körzetekről is beszélni.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszázhetvennegyedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2024.09.01.