Közzétéve: 2025.06.08.
Viktor, te drága ember! Na, persze nem úgy, ahogy a rajongótáborban és a fizetett ajnározók közösségi posztjaiban gondolják. Hanem szó szerint. A Fidesz miniszterelnöke a tisztes adófizetők számára valóban egy igen drága ember, hiszen egy friss uniós döntés értelmében, ha nem változik semmi, akkor újabb vagyonokat bukhatunk el a konoksága és akarnoksága miatt. Mindennel együtt nagyjából 4200 milliárd forintot, ami még a finomreszelt KSH-adatok alapján is közel félmillió forint minden egyes magyar ember számára, ha pedig úgy nézzük: családonként több mint egymillió. Önöknek megér ennyit a Fidesz elnökének ego-harca? Mindezt azért is fontos feltenni, mert a kormánypárt épp súlyos pénzeket éget el arra, hogy azzal riogasson: mennyibe fog kerülni a magyar családoknak, ha Ukrajna soron kívül az Európai Unió tagja lesz. Nem értékelve most ezt a példátlan gyűlölet- és hazugságkampányt, legyen elég annyit leszögezni ezzel kapcsolatban: ennél a magyar emberek életében jóval jelentősebb kérdés, hogy vajon végleg elbukjuk-e a hazánknak járó uniós források egy meghatározó részét. Vészjóslóan közelít ugyanis egy határidő, ami után nincs pardon; a karmelitában pedig úgy tűnik ezzel már nem törődnek, vagy nem tudnak törődni.
Azt, hogy pontosan mennyi uniós pénz jár Magyarországnak és abból milyen alapok milyen részei vannak befagyasztva, azok lehívásához pedig milyen „mérföldköveket” kellene teljesítenie a kormánynak, már számtalan alkalommal összefoglaltam – annak bonyolultsága miatt ezt most elhagyom. Vegyük a legegyszerűbb aktuális részleteket, amelyeket a magyar adófizető polgároknak alapvetően érteni, illetve tudnia kell. A különböző uniós költségvetési alapok ránk eső részén túl a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt létrehozott, úgynevezett helyreállítási alapból 10,4 milliárd euró, vagyis nagyjából 4200 milliárd forint jár Magyarországnak; ennek egy része vissza nem térítendő forrás, egy kisebb része nagyon olcsó hitel. Ebből egy négyszázmilliárd forintos előleget már lehívtunk, de további számlákat nem tudtunk azóta sem kifizettetni; sőt, ha a határidők lejárnak és továbbra sem teljesítjük a jogállamisági elvárásokat, akkor még ezt a pénzt is elvben vissza kell fizetnünk.
A különféle úgynevezett „mérföldkövek” és egyéb teljesíteni szükséges feltételek sora igen hosszú és sok tekintetben átfedéses. Az egyszerűség kedvéért annyit fontos tudni, hogy azok nagyjából háromnegyede továbbra is megoldatlan – így például a közalapítványokba kényszerített egyetemek ügye -, lényegében egyedül az igazságszolgáltatási reformot sikerült elfogadtatni „Brüsszellel”, bár ezt a döntést meg az Európai Parlament vitatja és pereli egyébként miatta az Európai Bizottságot. Ami miatt lényeges kérdés, hogy hol tartanak a feltételek teljesítései és miért nem látjuk a kormányzatot teljes erővel küzdeni az uniós pénzek feloldása érdekében (és most nem arra gondolok, hogy kontraproduktívan plakátokon kell az EU ellen uszítani), mert egy friss uniós döntés értelmében a helyreállítási alap pénzeinek lehívási-elszámolási határidejét a felmerült igények ellenére sem módosítják, így az jövő augusztusában lejár. (Orbánék azzal számoltak, hogy a határidő módosul és időt nyernek. Hát nem.) Ha addig nem teljesülnek a jogállamisági mérföldkövek, és nincsenek lezárva az előzetesen leadott és elfogadott pályázati programok, amelyeket ebből a pénzből szándékozunk megvalósítani (a számlák benyújtási ideje ezesetben jövő szeptember vége), akkor piff, nekünk reszeltek. Volt pénz, nincs pénz. És bár átlagfüllel messzinek tűnik még ez a határidő, valójában már most jelentős késésben vagyunk mindennel a befagyasztások miatt – csak, hogy mindenki értse: a nálunk fejlettebb és minden forrást időben megkapó tagállamok közül is a legtöbben már most szenvednek a közeledő határidőtől, mert nem fognak tudni minden betervezett projektet végigvinni, ami náluk is forrásvesztést okozhat. Ezek ugyanis nem gyors folyamatok, ez nem gyorsétterem, ahol kis-nagymenüben kérhető az uniós pénz. Az Európai Bizottság az elmúlt napokban adta ki azt az állásfoglalását, amely segíteni kíván a tagállamoknak abban, hogy miként tudják felgyorsítani és sikeresebben felhasználni ezeket a pénzeket – azokat, amelyekhez mi még hozzá sem fértünk. A legdurvább, hogy a Fidesz-kormány mozgását és szándékait látva nem is nagyon törik magukat ezért a pénzért, mintha valamiért elengedték volna és feltett kézzel, pontosabban fideszes stíl szerint inkább zsebre dugott kézzel várnák az utolsó másodpercek leketyegését is. „Majd, ha újra nyerünk jövőre, majd kizsaroljuk a hülye brüsszelitákból, ha meg nem akkor meg úgysem a mi problémánk” – talán erről beszélnek szotyizás közben. Pedig ez nem csak azért jelentős probléma, mert a magyar emberek zsebéből veszik így el ez a sokezer-milliárd forint, de az amúgy is hurkapálcika lábakon egyensúlyozó magyar költségvetésben is számolnak ezzel a pénzzel, legalábbis egy részével. Ha pedig ezt a pénzt is bukjuk, akkor jogosan ütik majd ránk a bóvli pecsétet a hitelminősítők, ami megint megugró adósságfinanszírozást jelent, költségvetési káoszt, nem is sorolom. Félő, hogy a Fidesz-kormány továbbra is azzal lesz elfoglalva a hátralévő hónapjaiban, hogy a saját maga által kreált ellenségképekkel riogasson és szórakoztassa a még meglévő táborát, mint valami olcsó vurstliban és nem törődik majd a jogállami feltételek teljesítésével, mert nekik többet ér az egójuk megvédése és a gatyájukban dudorodó szuverenitás néhányezer-milliárdnál.
Orbán és a NER-elit egy sajátos végjátékban vergődik. Korábban mindenre volt rapid válasz, jó ötlet, egy ügyes húzás. Most meg valahogy semmi nem jön be. Se repülőrajt, se trump-i aranykor, se gyurcsányferi. Van viszont gazdasági bizonytalanság, elfáradt kormányzás, személyes hitelvesztés és társadalmi elégedettlenség – utóbbi rég nem látott módon egyetlen jól irányzott csatornába bevezetve. Politikai szemtanúként leginkább azt gondolom: nem puszta gonoszságból, vagy egoista gőgből hagyják veszni az uniós pénzeket. Hanem mert egyszerűen nem képesek teljesíteni, ami kell hozzá. Saját maguk foglyai. Ha visszaállítják a jogállam maradványait és ezzel – az ő logikájuk szerint legalábbis – behódolnak Brüsszelnek, akkor maguk húzzák ki az alsó tartógerendákat a NER jenga-tornyából. És akkor nagyobbat buknak, mint ami eleve kinéz. Az eddig jól működő „okosba” megoldások és zsarolgatások meg egyszerűen nem működnek már. Sodródnak. Túlélnek, hátha valami mégis bejön még maholnap, a szerencse eddig sokszor kisegítette őket. Azt gondolom viszont, hogy most ez is elhagyta a rezsimet. Az értelmetlen szabadságharc, az uszító politika és a mérhetetlen arrogancia egy szűkölő zsákutcába vezette a NER-korszakot. Ez pedig sokba kerül nekünk. Nagyon sokba.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Ötszáztizennegyedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2025.06.08.