Közzétéve: 2025.06.15.
Feltehetően azért szaladt el különösebb felháborodás nélkül a teljes magyar nyilvánosság Orbán Viktor egyik eheti posztja mellett, mert a magyar közéletben szokás szerint túl nagy a zaj, ráadásul a sztratoszféráig nyúlik már az ingerküszöbünk és emiatt teljesen megszokottá vált, hogy a Fidesz miniszterelnöke gyökeresen ellentmond korábbi erkölcsi vállalásainak. Politikai szemtanúként azonban nekem bizony felvitte a vérnyomásomat, amikor Orbán a nemrég hivatalba lépett – és egyébként országában gyors EU-ellenes fordulatot végrehajtó – georgiai, korábbi nevükön grúz miniszterelnökkel találkozott. Olyan bicskanyitogató szöveget tett ugyanis ki mellé a közösségi oldalára, miszerint: azért köt össze sok minden minket a georgiaiakkal, mert ők sem akarnak mások (értsd: például Brüsszel) feláldozható bábuivá válni mások háborúiban. “Ráadásul a georgiaiak jó másfél évtizede egyszer már megtapasztalták, hogy milyen az, amikor globalista szirénhangok csábításának engedve háborúba bocsátkoznak az oroszokkal, hogy aztán a csábítóik cserbenhagyják őket. Kemény árat fizettek érte és nem sokon múlott, hogy nem lett oda a nemzeti függetlenségük (…) Hozzánk, magyarokhoz hasonlóan ezért a georgiaiak sem hajlandóak behódolni a brüsszeli bürokrácia zsarolásának” – ilyen mondatokat volt képes kiposztolni a Fidesz miniszterelnöke, pontosabban a médiastábja. Egészen döbbenetes. Nem csupán azért, mert már önmagában ez az uszító állítássor konkrétan nem igaz (Oroszország agresszorként mélyen benyomult grúz területekre), hanem azért is ökölbe rántja az ember kezét ez a néhány mondat, mert nem is olyan rég Orbán Viktor még egészen másképp beszélt az orosz-grúz konfliktusról. És vagy ennyire undorítóan cinikus, vagy ennyire erkölcstelen, jobb esetben annyira elfáradt már a másfél évtizeden át működtetett maffiaállam egyszemélyi irányításában, hogy konkrétan azt sem tudja már, hogy mit beszél.
Az oroszok és grúzok (georgiaiak) közötti konfliktus újkori szakasza is a Szovjetunió felbomlására vezethető vissza és bonyolultságát nehéz két mondatban összefoglalni. A lényeg mégis egyszerű és az ukrán aktualitásokat látva igencsak hasonló: két szakadár régió (Abházia és Dél-Oszétia) miatt már Grúzia függetlenségének 1991-es kikiáltása után megindult a fegyveres harc, amely egy tűzszünet után majd egy évtizedre befagyott, az ott állomásozó orosz “békefenntartók” azonban folyamatos és direkt provokációt jelentettek. Húsz évvel ezelőtt aztán Grúzia megindult az európai integráció, a NATO és az EU irányába vezető úton; a Fidesz akkori vezető politikusai ebben lelkes támogatók voltak. A nyugatosodást Moszkva viszont nem nézte jó szemmel és miután a grúzok megpróbálták visszavenni a hivatkozott térségek legalább egy része fölött a jogos irányítást – hiszen nemzetközileg Grúzia részei voltak -, a konfliktus hamar újra élesedett, az oroszok pedig masszív ellenlépésekre szánták el magukat. Előbb teljesen megszállták Dél-Oszétiát, majd benyomultak szuverén grúz területekre is, gyors ötnapos, valójában egyoldalú, agresszor háborút folytatva. Többezren vesztették életüket a harcokban, többségében civilek. Francia közvetítéssel végül tűzszünet lett ennek a konfliktusnak is a vége, de az oroszok azóta sem ismerik el a grúzok (Georgia) területi integritását és a csapatkivonáshoz is csak vonakodva láttak hozzá.
Orbán Viktor, aki most tehát nyugati bábjátékról és globalista szirénhangokról beszél ennek a konfliktusnak a kapcsán, 2008 februárjában a balatonszárszói konferencián még egészen pontosan úgy fogalmazott: a közép-európai országoknak kötelességük egyértelműen és világosan beszélni, amikor független országot ér katonai agresszió. „Szerintem bennünket ’56 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség. Ezért, amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyi erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni” – mondta az akkori Orbán Viktor, hozzátéve, hogy „a ma bennünket körülvevő konfliktus lényegi ténye úgy hangzik, hogy Oroszország egy másik független állam, Grúzia területén katonai akciókat hajt végre (…) ami katonai agresszió, az katonai agresszió.” Sőt, ugyanezen beszédében Orbán még arra is felhívta a figyelmet, hogy ha most szó nélkül eltűrjük, hogy az oroszok benyomuljanak Grúzia területére arra hivatkozva, hogy meg kell védeniük az ott élő oroszokat, akkor legközelebb akár a “mi szomszédságunkban” is felléphetnek majd, hiszen Ukrajnában is sok orosz él. De fogjuk rá, hogy szárszón az ember lazábban beszél: jó az idő, jó a társaság, közel a vízpart, finom a fröccs.
Orbán azonban nemcsak ekkor állt ki a grúzok harca mellett, hanem később is, amikor konkrétan levelet írt Grúzia, Ukrajna, Lengyelország, valamint a három balti állam vezetőinek, amelyben elítélte az orosz katonai agressziót. Ebben a híradások szerint Orbán ismertette a Fidesz álláspontját, amely szerint Oroszország katonai agressziót hajtott végre, megsértette Grúzia területi integritását, aránytalan erőt alkalmazott, miközben humanitárius akcióként állította be az ügyet, emellett az oroszok a konfliktusos zónán kívül szisztematikusan rombolják Grúzia gazdasági, közlekedési és energetikai infrastruktúráját, és nem titkolt céljuk, hogy eltávolítsák a demokratikusan választott grúz vezetést. “A Fidesz követeli, hogy Oroszország haladéktalanul és feltétel nélkül vonja ki csapatait Grúziából” – fogalmaztak a levél ismertetése kapcsán, hozzátéve: a párt szerint Grúziát és Ukrajnát minél előbb fel kellene venni a NATO tagjai közé. Érdekesség, hogy a Fidesz ekkoriban épp a hivatalban lévő szocialista-liberális kormányzatot ütötte, amiért nem állt ki határozottabban az agresszor Oroszországgal szemben és Grúzia mellett; sőt, azt követelték az akkori baloldali kormányzattól, hogy ne legyenek akadályai az egységes európai fellépésnek. Ennél is érdekesebb, hogy a WikiLeaks-iratokból tudjuk: még az akkori amerikai nagykövetség is rámutatott hazaküldött jelentéseiben, hogy miközben a magyar kormány óvatosabban reagált, addig a Fidesz nagyon határozottan és bátran állt ki az oroszokkal szemben a grúz konfliktus idején, a Fidelitas tagjai még tüntettek is az orosz nagykövetség előtt.
Orbán Viktor ugyanebben az évben az Inforádiónak nyilatkozva konkrétan azt mondta: „a nyers erőpolitika birodalmi szemléletű és erejű érvényesítése, amelyet Oroszország most vállalt, az elmúlt 20 évben ismeretlen volt (…..) a jövőnk a tét: az a világ köszönt-e ránk, amiben az erőpolitika sikereket érhet el a világban, vagy pedig a nemzetközi közösség elég erős, bölcs és megfontolt lesz ahhoz, hogy világossá tegye: hiába érzi valaki újra megerősödve magát, mint például Oroszország, nem jelenti azt, hogy fönnálló konfliktusait olyan módon rendezheti el, amely elfogadhatatlan a 21. század emberi életet és méltóságot tiszteletben tartó világában” – így a fideszes politikus szavai. A mostani Orbán pedig ehelyett nyugati árulásról, háborúba kényszerítésről ír, miközben – még csak nem is annyira csendben – kéjesen dörgölődzik Putyinhoz. Talán egyszer megtudjuk, hogy mi történt a Fidesz elnökével Moszkvában abban a két-három évben, a kormányváltás előtt és után. Mert nagyot fordult hirtelen. Az az Orbán Viktor, aki a Hősök terén szónokolva “kizavarta az oroszokat” annak idején, most csak uszítást, gyűlölködő hazugságok toxikus elegyét képes kiadni magából. Nagy emberek nagy hibája, amikor már saját csapdájukba estek, nem hallják a ferdítésmentes külvilágot és hamis magabiztosságukban észre sem veszik: itt a vége.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Ötszáztizenötödik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2025.06.15.