Közzétéve: 2025.07.27.
Nem fogom Orbán Viktor tegnapi, tusványosi beszédét elemezni, mert ezt megtették azóta sokan és sokféleképpen – még akkor sem, ha ennek a vasárnapi nyíltlevél-sorozatnak is több mint tíz éve egy ilyen szabadegyetemi beszéd adta az alapját. Sokkal inkább arról szeretnék néhány gondolatot megosztani, hogy mi legyen „Tusványossal”, ha véget ér az Orbán-rendszer. Mert ez a pillanat is el fog jönni, akár már jövőre.
Aki ismer, az tudja, hogy elhivatott nemzeti-baloldali családapa vagyok, aki büszke székely felmenőire és ezer szálon kötődik Erdélyhez. Mindig több volt a barátom, mint az ellenségem Székelyföldön, még akkoriban is, amikor aktív szociáldemokrata politikust nem láttak szívesen arrafelé. A korai időkben számos alkalommal ott voltam személyesen is a tusnádfürdői rendezvényeken, részt vettem a valódi és előremutató vitákon, beszélgetéseken; vagyis még mielőtt a NER és a fideszes gazdasági-politikai elit a saját játszóterévé nem alakította át ezt az egykor volt remek kezdeményezést. Kevesen emlékeznek, hogy a ma már bálványosinak hívott dzsembori alapötlete még 1989 decemberében Kézdivásárhelyen született, amikor (az akkor még vállaltan liberális) fideszes Németh Zsolt és Szabó Miklós, valamint a velük utazó BBC-tudósító, David Campanale, az angol Fiatal Szociál-Liberális Demokraták tagja és helyi fiatalok éjszakába nyúlóan beszélgettek arról, hogy mit is kellene csinálni a forradalom utáni helyzetben. A szabadegyetem eredeti célja akkor – és valahol legmélyen talán még most is – az volt, hogy legyen egy határon átnyúló együttműködés, legyen román-magyar és kulturált magyar-magyar politikai párbeszéd. Ezért az elején még olyan gondolkodókat is örömmel vártak, sőt elvártak, akik azóta a mai szervezők és szónokok legjava szerint most inkább hazaáruló, háborúpárti, nemzetvesztő kategóriába sorolandók. Politikai szemtanúként nem leszek álszent: a mai „Tusványos” nemcsak Orbán számára fontos színpad, és nemcsak a fideszes holdudvar kifizetőhelye, de egy valóban fontos és jelentős esemény, amelynek profizmusát, tömegvonzóképességét és brandépítését nemhogy alábecsülni nem szabad, de egyenesen példaértékűnek kell felmutatni. Az, hogy ebből az eseményből – ahogyan egyébként tulajdonképpen egész Magyarországból – lehetett volna valami sokkal fennköltebb, valóban összenemzeti, a benne rejlő igazi lehetőségeket kihasználó program is a kétharmados orbáni uradalom alatt, már más kérdés.
Nehéz ugyanis ma már elvonatkoztatni attól, hogy milyen eldeformált lett ez az összejövetel, miként tokosodott be az egyre jobban saját maga uszító/kirekesztő politikájának dagonyájába süppedő fideszes hatalomnak köszönhetően. A szabad és hídépítő párbeszéd helyett sok esetben ugyanaz a föntről kinyilatkoztató, megmondó, csak a saját narratívát megtűrő zárvány lett, mint sok egyéb fideszes fesztivál-leányvállalkozás. (Régen a Tranziton is érdemi és tartalmi viták voltak, ma már csak ócska személyeskedés) Azt is nehéz nem látni, milyen árnyékot vetett a profizmussal együtt bővülő szabadegyetemre a pénz, mégpedig a magyarországi közpénz, amely sajátos módokon csurrant-cseppent be a tusványosi rendszerbe. Azzal semmi baj nem is lenne, ha a magyar állam érdemben támogat egy – a már említett – célokkal rendelkező, határon túli eseményt, de ne legyenek álszentek a kormányoldalon sem, itt mégiscsak az történt szépen lassan, hogy a diáktábor átalakult fideszes gondolatképzővé, kormányzati kinyilatkozóhellyé, ügyes propaganda-eseménnyé. Amit meg mégsem illik a demokratikus világban adófizetői pénzből finanszírozni. Persze, az elmúlt években volt ezzel is elég simlizés: megjelentek a nagy állami cégek, amelyek épp a tusványosi rendezvényben látták meg a reklámlehetőséget és a kulturális célok jótékony támogatását (csak tavaly 1,4 milliárd forintot dobtak össze az állami támogatók), a lóláb akkor lógott ki legjobban, amikor az egyébként akkoriban forráshiánnyal küszködő – a magyar légiforgalmi-irányításért felelős – HungaroControll vezetése is (nyilván saját ötlet alapján) arra jutott, hogy sokmilliós támogatásért cserébe meg kell jelennie az erdélyi programon. Nem kell nagyobb politikai rutin ahhoz, hogy az ember pontosan értse miért és miként zajlott az utóbbi években Tusványoson – mindannyiunk pénzéből, az eredeti célokat csak részben teljesítve, egy szűk politikai és gazdasági elit érdekében. (Szerintem azon még a fideszesek is csak szemlesütve nevetnek, amikor például a magyar közpénzből zsírosra tömött Alapjogokért Központ öntelt figurái a szabadegyetemi kerekasztalon átláthatóságról, közpénzfelhasználásról és függetlenségről papolnak. Nagyot esett a szellemi színvonal ’90 óta.)
Orbán tegnap azt mondta, hogy tervei szerint jövőre az új kormányzati ciklus célkitűzéseiről fog számot adni a soron következő szabadegyetemi előadásában. Ehhez nyilván a választóknak is lesz majd egy-két szava és voksa, de ne jósoljunk, az idő majd eldönti, hogy lesz-e ki a rendszert megdönti. Abban viszont bízom, hogy ha a NER bukik, akkor az olyan nagyszerű és leuralt kezdeményezések, mint amilyen Tusványos is, ugyancsak felszabadul majd az egyoldalú narancsnyomás alól. Legyen újra az az összpolitikai, szabad találkozóhely, ahol valóban a határokon átnyúló együttműködés, a román-magyar és a magyar-magyar párbeszéd elősegítése a cél. A színpadon pedig nemcsak egy gondolat, az asztaloknál nemcsak egyetlen gondolkodásmód lehet jelen. Bálványos a (liberális) Fidesz gyermeke, vitán felül az is marad; legyenek büszkék rá az alapítók. De mára elvesztette ’közös ügy’ jellegét és ideje lenne végre egy rendszerváltás után visszatársadalmasítani, kinyitni, a hűbéresi gőgös NER-világ áporodott levegőjét kiszellőztetni és a nemzeti hagyományainkat újraéleszteni. Közösen, valódi nemzetként. Egy ilyen „free Tusványos” szervezésében akár még én is szívesen részt vennék – újra. Harmincöt évvel ezelőtt az első ilyen találkozó jelszava az volt: „Átmenet a diktatúrából a demokráciába.” Jövő nyárra pont aktuálisnak tűnik újra.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Ötszázhuszonegyedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2025.07.27.