Közzétéve: 2025.08.10.
Fogadjunk, Önöknek sem tűnt fel, hogy július elsejével újra Magyarország vette át az úgynevezett Visegrádi Csoport (V4) soros elnökségét. Szerintem még a „Visegrádi Négyeknek” sem feltétlenül. Ez az egyébként – magyar szempontból végképp – különösen fontos szövetség ugyanis az orbáni napraforgó-politika miatt épp a lényegét veszti el és üresíti ki magát. Politikai szemtanúként mondom a lényeget:
– Főnök, itt a tervezet a lengyel, a cseh és a szlovák miniszterelnökkel való V4-es találkozó lebonyolítására…
– Bolond vagy? Azok libsi baloldaliak! Nincs találkozó! Ki vagy rúgva!
– De, főnök… a lengyel miniszterelnök néppárti, a cseh meg ECR-os…
– Bolond vagy? Mindkettő háborúpárti! Ki vagy rúgva!
– De főnök… Fico tényleg baloldali, benne van a pártja nevében, hogy szociáldemokrácia…
– Bolond vagy? De ő békepárti! Ki vagy rúgva!
Eddig a párbeszéd, ami nem tudom, hogy valaha is elhangzott-e a Karmelita egyik dolgozószobájának előterében, de akár el is hangozhatott volna. És tűpontosan rávilágít arra, hogy az egyszeri Fidesz szavazónak – akit évek óta arra nevelnek, hogy a világ fekete vagy fehér, és a nemzetközi politikában mindenkit jókra (értsd: békepárti jobboldaliak) és rosszakra (értsd: háborúpárti baloldaliak) lehet osztani -, pontosabban a geopolitika iránt érdeklődő kormánypárti híveknek milyen pokoli nehéz lehet kiigazodni az úgynevezett Visegrádi Csoport politikáján. Elmagyarázom. Lengyelországot az a Donald Tusk vezeti, akinél kevés erősebb és meghatározóbb embere van az Európai Néppártnak – annak az európai pártcsaládnak, amelynek egykoron büszke tagja volt a Fidesz és a KDNP is, az RMDSZ pedig még mindig az. Mégsem lehet szövetséges, mert Varsó erősen kritikus Oroszországgal, Ukrajnával pedig baráti állásponton van az orosz-ukrán háború kapcsán. Csehországot az a Petr Fiala vezeti, aki viszont annak a Néppárttól is jobbra álló ECR (Európai Konzervatívok és Reformerek) pártcsaládnak a tagja, amelynek vezetője Orbán egyik legszorosabb európai szövetségese, Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök, erős embere pedig a kormánypárti sajtóban hullámzóan ugyan, de szintén szeretett Giorgia Meloni olasz kormányfő. Mégsem lehet szövetséges, mert ahogy Varsó, úgy Prága is kritikus Oroszországgal, Ukrajnával pedig baráti álláspontot képvisel. Szlovákiát azonban az elvben magát szociáldemokratának valló Robert Fico vezeti a nevében szintén szociáldemokrata Hlas-szal koalícióban. És bár hiába kötődnek hozzá olyan nettó magyar-ellenes emlékek, mint például a Malina Hedvig-ügy, vagy Sólyom László köztársasági elnök csuklóztatása, meg egykori koalíciós partnerének “tankokkal megyünk Budapestig” szövegei – ő bizony Orbánék szövetségese, mert a háború kapcsán Oroszországnak (és ezáltal sajnos a Karmelitának is) kedves állásponton van. A geopolitikai gellerek sora hosszan folytatható lenne, és olyan gyöngyszemeket is ráfűzhetnénk, mint a magyar hősök sírját gyalázó George Simion tulajdonképpeni támogatása a romániai elnökválasztás kampányában, de most maradjunk a szűk V4-es fókuszban. Miről is van itt akkor tulajdonképpen szó?
Egyrészt arról, hogy az Orbán-kormány a geopolitikai ügyek kapcsán rendszerint nettó hülyeségeket beszél, a világ ugyanis nem fér bele egy pusztán fekete-fehér mátrixba, nem osztható fel egyszerűen jókra és rosszakra, akármennyire is szeretné ezt a tuskóegyszerűségű állítást a követőtábor magjának belegyömöszölni az agyába. Másrészt arról, hogy a nemzetközi politika ezzel szemben egy sokdimenziós sakktábla, ahol a hosszú távú, akár évszázados szövetségi rendszereknek ugyanúgy megvan a szerepe, mint az ügyek mentén kötött alkalmi koalícióknak – de ezek soha nem alapulhatnak a vezetők pillanatnyi érdekein, aznapi legfőbb kampányüzenetein.
Az Orbán-kormány külpolitikája viszont (tévesen és károsan) pont erről, a belpolitikai keretekhez való barátsághajlításról szól. Migráció, háború, gender. Itthon ezzel a három üggyel politizálnak – pontosabban riogatnak – több mint egy évtizede, és számító önérdekből ehhez a gombhoz varrják a külpolitikai kabátot is. Aki ebben a három kérdésben a Fidesszel egy platformon van (értsd: “szervezett lakosságcsere folyik”, “a háborút Zelenszkij provokálta ki” és “a melegek menjenek a lóversenypályára”), az mindenben Magyarország barátja. Ez egy elég szűk kör mondjuk, de van jelentkező. A többiek pedig maradnak a háborúpárti, baloldali, magyarellenes, keresztény-ellenes, világösszeesküvő, repülőrajtot megakadályozó, a magyar Kánaán eljövetelét folyamatosan elgáncsoló, ügynökbábkormányok számára fenntartott bugyorban a Fidesz által kreált pokolban. Persze mindezt úgy, hogy ezzel együtt a kormányzati propagandaszótárban és médianyilvánosságban Putyin természetesen nem háborúpárti, Fico természetesen nem baloldali, Simion természetesen nem agresszív magyargyűlölő, Erdogan természetesen nem keresztény-ellenes. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik ezen.
Most akkor hányan is vannak a V4-ek? És miért nem vagyunk képesek megbecsülni és időszerű, érdemi tartalommal megtölteni ezt a szövetséget? A Fidesz miniszterelnöke a zavaros külpolitikai ömlengései során rendre arról beszél, hogy Közép-Kelet Európa a világ legjobb helye, meg hogy mennyire fontos a konnektivitás. Mindkettőben van igazsága, azonban úgy tűnik, hogy cselekedetei – mint oly sokszor -, most sincsenek köszönőviszonyban a szavaival. Ugyanis, ha komolyan gondolná ezeket az állításokat, úgy teljes ráhatásával azon lenne, hogy a V4 csoport politikai súlya a demográfiai és gazdasági súlyához megfelelő legyen. A négy visegrádi országban (Magyarország mellett Lengyelország, Csehország és Szlovákia) több mint 60 millió ember él, ennél több polgára az EU-ban csak Németországnak és Franciaországnak van. GDP-jét tekintve is a világ 20 legnagyobbja között lenne világszinten, ráadásul kulturális és tradicionális értelemben véve is hasonló országokról van szó. Minden adott hát – de amint látjuk, mégsem működik. Nem működik, mert nem működtetik. Nem szerezhető vele jó pont Moszkvában, nem fűzhető föl a kétszavas kék plakátokra butított permanens kampányra, és még csak százmilliós autót, meg tízmilliós táskát sem tudnak belőle vásárolni maguknak a NER-fajankók és feleségeik, vagy épp hölgyismerőseik. Hát így. A V4-ben rejlő és a Fidesz által elpocsékolt lehetőség egy sokadik, amelyet képesek voltak a haverok meggazdagodása és a kivagyiság oltárán feláldozni. Talán nem ez az elszalasztott lehetőség a legfájóbb, de az egyik legérthetetlenebb. A jó hír viszont az, hogy ezt, ellentétben sok minden mással, nem lesz annyira nehéz megjavítani. Olyan vezetésre van pusztán szükség, amely érti és helyén kezeli a visegrádi együttműködést. Őszintén remélem, hogy nemsokára Budapesten is ilyen lesz.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Ötszázhuszonharmadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2025.08.10.