Közzétéve: 2025.08.17.
„Én már ki vagyok fizetve. Minden nap, amit magas polcon töltök, az már csak ráadás” – ezt több mint tíz évvel ezelőtt mondta a közszolgálati televízió egyik műsorában a Fidesz miniszterelnöke. Nos, abban talán megegyezhetünk, hogy Orbán Viktor valóban ki van fizetve. Sokszorosan is. És nem csak ő, de a családja, rokonsága, még a tágabb értelemben vett haveri köre is. A NER-főnök azonban – hiába hivatkozik most egyre többet arra, hogy számtalan alkalommal próbálta már valakire ráhagyni a kormányrudat – pontosan tudja, hogy azért nem léphet hátra egyszerűen és kezdhet békés nyugdíjas éveket, mert épp az általa megalkotott és működtetett, az egymásnak feszülésre és konfliktusokra, gazdasági kannibalizmusra épülő rendszerből nem lehet csak úgy hátra lépni és kivonulni. Orbán pontosan tudja, hogy számára nem létező opció a hatvanpusztai „félkész gazdaság” napsütötte teraszára való gondtalan visszavonulás és izgalmas, politikatörténeti memoárok írása. Éppen ezért ne gondoljuk, hogy nem fog az utolsó töltényig harcolni.
Sajátos kiszólása volt a Fidesz miniszterelnökének a napokban. Az amerikai PragerU-nak adott videóinterjújában kérdezték a párton belüli utódlásról, a más – saját közösségből érkező – politikai vezetőknek való esetleges staféta-átadásról. Orbán a tőle gyakran megszokott, némi magabiztosságvesztést jelző, zavart szájszéli mosollyal vágta rá, hogy szívesen támogatna ő bárkit, aki a helyére jelentkezik, de egyelőre tényként kell kezelni, hogy a Fideszben ő a legjobb képességű ember erre a feladatra, vagyis, ha nyerni akar a közösség, akkor vele kell nekifutni a küzdelemnek. (Mellékes megjegyzésként rögzítsük: ezzel Orbán pontot tett a találgatások végére és „all-in”-t mondott a választási versenyben, így ugyanis vereség esetén a teljes és egyszemélyi felelősséget is immár a saját nyakába varrta.) Ebben a válaszában volt ugyanakkor az a kiszólása is, amikor úgy fogalmazott: „nem adhatom át a hatalmat egy másik politikai tábornak, amely teljesen más meggyőződéseket, elképzeléseket, elveket és politikai eredményeket képvisel”. Fontos megjegyezni, hogy itt nem arról beszélt, hogy vereség esetén nem adja át a hatalmat, pusztán a minden áron szükséges (csak vele elérhető) választási győzelem fontosságáról próbált értekezni. A mondat azonban freud-i módon nyilvánvalóan többet jelent ennél: mégpedig annak ismeretét, hogy egy többségi népharagból táplálkozó, majd manifesztálódó választási vereség esetén nemcsak a hatalmat – a vele járó törvényes és törvénytelen előnyöket – veszíti majd el, de a hozzáférhetetlenségét, a megközelíthetetlenségét, a védőburokban létezését, leegyszerűsítve, a nyugodt életre való lehetőségét. Nem arról beszélek feltétlenül, hogy mindenképpen súlyos kimenetelű, törvény előtti elszámoltatás vár a mostani miniszterelnökre és konspiratív körére, mert ezt adott esetben majd a(z újra) független igazságszolgáltatás dolga lesz eldönteni. Arra sem gondolok, hogy az el- és felszabaduló indulatok miatt folyamatos fizikai atrocitások fogják érni az immár nimbuszát és házi testőrséget nélkülözni kénytelen politikust; ne is legyen így! Abban viszont biztos vagyok – és ahogy gondolom, ő is -, hogy a népharag okozta bukás után hamar elporladnak majd a most erősnek gondolt korrupciós vérszerződések, a politikai egymást kisegítő ígéretek. Orbánnak pedig így vagy úgy, de el kell majd számolnia az elmúlt tizenhat évvel az őt leváltó nép felé. Válaszolnia kell azokra a kérdésekre, amelyekre az elmúlt tizenhat évben nem volt hajlandó, vagy csak pökhendi, foghíjról odavetett félmondatra futotta tőle. A most kommandósokkal kizárt külvilág bizony ott fog kopogtatni a félkész majorságok ajtaján, a horvátországi kisétterem teraszán, de ott lesz az állami tőkepumpa nélkül hamar elgazosodó focistadionok lelátóin, a versenyszférába visszalökött álkapitalista NER-es cégek állami megrendelés-hiány miatt elbocsájtott, dühös dolgozóival karöltve. Nem lesz nyugalma. Tudja, hogy nem lesz.
Orbán Viktor gyűlöletre, kirekesztésre, politikai- és üzleti bosszúra -, illetve annak normális ügymenetként való elfogadására – nevelte a magyar társadalmat az elmúlt tizenhat évben. Nem is sikertelenül. Csak maguknak köszönhetik majd, ha az általuk teremtett toxikus környezet és legitimmé tett indulat a kötőfékeit veszítve végül ellenük fordul. A Fidesz utáni Magyarország egyik első nagy leckéje lesz, hogy ezt hogyan kezeli majd.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Ötszázhuszonnegyedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2025.08.17.