Közzétéve: 2025.09.14.
Lázár Jánostól az már megszokott, hogy helyenként, szájszéli mosollyal kikacsint a NER-maffia árnyékából és sajátos iróniával elejt néhány őszinte mondatot („a Fidesznek csak jobb hazugságai vannak, mint a Tiszának”, illetve „nagyon szépen tudom magyarázni, hogy 15 évig miért nem csináltunk semmit”) – ezzel mintha csak azt akarná, hogy kicsit ki legyen eresztve a szelep és a luxi-arroganciától hányingert kapó fideszes tábor is meg tudjon nyugodni, mondván: vannak itt a fiúk között elejtve olyanok is, akik látják, tudják, ugyanúgy utálják, nyugi, majd megoldjuk. Lázár karakterének ez még jót is tesz. Az viszont teljesen új, hogy Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnöke is elkezdett igazakat mondani. Ami teljesen meglepő, hiszen eddig nem szorult rá. Mondom a lényeget:
Orbán hatalmi pozícióból vitt kommunikációja az elmúlt években síkegyszerű volt és a saját szempontjából logikus is: a kirakatban megmaradni a nép egyszerű, vagyontalan gyermekének, az ezt megcáfoló, kritikus felkérdezésekre pedig egyszerűen nem válaszolni, pökhendien csak mosolyogni, a TEK-vállak fölött fölényeskedve beugrani a kisbuszba, viszontlátás. Mondhatjuk, hogy ez a stílus persze önmagában leleplező, de azt is le kell szögeznem: eredmény is volt egészen idáig. Orbán egyszerűen nem szorult rá arra, hogy magyarázkodjon: boldog karácsonyt kívánok, kühümm. Nem volt, aki tovább kérdezzen, aki hitelesen és erőből folyamatosan az arcába tolja a fekete-fehér leleplező igazságot, mert a nyilvánosság jelentős részén mindezt át sem jött, a csetlő-botló ellenzéki megmondók kreditje és képessége pedig lassan, de biztosan elporladt. Vagyis nem volt kinek, nem volt hol és nem volt kihez mondani a tényeket. „Értem én, hogy lopnak, meg urizálnak, de legalább kormányozni tudnak és nem hagyják megerőszakolni a feleségeinket, fronton meghalni a fiainkat” – ez volt sokáig az egyharmadnyi oldalon is sokszor az érzet, ilyen közegben pedig minek magyarázkodni, meg igazat mondani, ugye. Csak felesleges nyűg.
Aki nyomon követte Orbán legutóbbi nyilvános interjúit, már abból a tényből, hogy vannak neki a közmédián túli szférában is ilyen próbálkozásai, komoly következtetéseket tud levonni. Igen, kényszerből teszi és kényszerből beszél. Mert muszáj neki, hogy foglalja be a szabadon maradt teret, hogy ne húzzák ki alóla a szőnyeget. Ami politikai szemtanúként számomra különösen érdekes volt és ezt akarom rögzíteni ezen a héten, hogy Orbán elkezdett régi hazugságaiból kibújva igazat mondani. Teljesen meglepő. Talán azt gondolja, vagy azt mérik neki, hogy már senki nem emlékszik a régi mondatokra és állításokra, az őszinteség pedig bizonyos fokig nemhogy árt, de egyenesen segít a mostani politikai kommunikációs trendek szerint. A Fidesz-elnök esetében azonban ez erősen kétesélyes dolog. A tudatosan felépített tévedhetetlen, bölcs vátesz nimbusza, amely azzal – az egyébként önmagában hazug állítással – lett aranyba öntve annak idején, miszerint ő aztán „még soha nem hazudott az embereknek”, most könnyedén elveszítheti a fényes mázt, ami pedig az alatt marad, a puszta egyszerű politikus, bizony sokakat eltántoríthat itt a véghajrában.
Orbán Viktor egyre jobban beletekeri magát például ebbe a hatvanpusztai „félkész majorság” hazugság-anakondájába. Amiről ugye majd tíz évvel ezelőtt derült ki – köszönhetően egy Ferenczi Krisztina nevű, azóta tragikusan elhunyt, önfeláldozó és kérlelhetetlen újságírónak -, hogy vélhetően az Orbán-család hozományzsákjába került, de a fideszes politikus akkor (még) a legnagyobb magabiztossággal hessegette el a felkérdezőket, mondván üzlettel ő aztán nem foglalkozik, a területet egyébként Mészáros Lőrinc bérli és csinál vele, amit csinál. Tényleg egy kelet-európai művészfilm témája lehetne majd később, de Orbán valós érintettsége végül úgy derült ki, hogy Nárcisz nevű kuvaszuk – akinek orvosi papírjai szerint Orbán Gáspár volt a tulajdonosa – konkrétan nem a felcsúti stadion melletti háznál, hanem ezen a hatvanpusztai akármin lakott. Azóta szépen oldódott a magyarázat: nincs közöm hozzá, az apám félkész majorsága; igen, a feleségem tényleg elő szokott ott fordulni, de csak segít az apámnak, ha megkéri. Jaj. Ez egyre rosszabb. De ugyanez a csúszda indult meg a magánrepülőzéssel is. Előbb volt a titkolódzás és tagadás, majd, amikor a tényfeltárók egymás után tették közzé a repülési adatokat, meg lesifotókat az Orbán-család leszállásairól, akkor már nem tagadta, csak azzal intézte el, hogy kifizette (amit egyébként soha senki nem igazolt hitelesen), majd annyit mondott még erőből: mindig így ment, ezután is így fog, jónapot. Most meg volt az ÖT-nél ez a habogás, zavart, széken dülöngélő magyarázkodás, hogy ja, a legutóbbi meccsnézés magángéppel, hát azt a kormány fizette („azt hiszem az MLSZ-nek”), de ez teljesen normális, mert törvénytisztelőként csak betartja a parlamenti illetékes bizottság előírásait. Nagyon meglepő Orbánt ilyen szánalmas magyarázkodásba szorulva látni. A kormányfő kénytelen volt kimondani, amit egyébként mindig is tudtunk: a magyar adófizetők pénzén luxizik, utazgat, kényelmeskedik. „Ennyi.”
A tanulságos felsorolás folytatható még azzal, hogy a legutóbbi interjújában Orbán végre elismerte – amiért anno zajos bírósági pereket is indított -, hogy az első miniszterelnöksége idején aktívan részt vett a felesége, Lévai Anikó által résztulajdonolt „Szárhegy dülő-Sárazsadány-Tokajhegyalja kft” taggyűlésén, ahol állami támogatások elnyeréséről egyeztettek és ahol Orbán a jegyzőkönyv szerint azt mondta: „ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”. Ezt a mondatot most Orbán épp úgy próbálta magyarázni, hogy a tisztesség és az összeférhetetlenségre való figyelés beszélt belőle, de közel húsz évnyi tagadás és mellébeszélés után valójában végül bevallotta: tényleg ez történt. Ami pedig az ominózus mondat értékelését illeti, maradjunk annyiban, hogy ez a kijelentés annak erősen ellentmondani látszik, hogy Orbán nem foglalkozik/foglalkozott üzlettel és semmilyen ráhatása nem volt a hozzájuk később eljutó állami támogatások mértékére. Vagyis, ha akkor így, akkor az elmúlt évtizedben hogyan higgyük, hogy nem ugyanígy? Kutyából nem lesz szalonna, kedves barátaim. Végül egy mondatot az is megér, hogy ugyanebben az interjúban nyitja ki az őszinteség szelencéjét a Fidesz miniszterelnöke a nemzeti konzultáció kapcsán is, mintha tényleg ő lenne a Majka klipjében szereplő bindzsisztáni miniszterelnök egy korty igazságszérum után. Orbán ugyanis nemes egyszerűséggel bevallja, hogy jogászok dolgoznak a következő – a Tisza-párt állítólagos adóterveit meglovagoló és az ellen kampányoló – konzultációs kérdéseken, hogy az megfeleljen a szabályoknak, majd azért az akció politikai szándékát firtató kérdésre hozzávarrja, hogy „nem szoktunk magunk ellen dolgozni”. Vagyis, ami persze a napnál világosabb volt eddig is, de ők a nyilvánosság előtt ezidáig eltagadták, elhazudták, elferdítették, elkamuzták, pökhendien félrelökték, most kormányfői nyilvános megerősítést kapott: igen, a nemzeti konzultáció nem más, mint adófizető pénzből folytatott kormánypropaganda.
Számomra nem kérdés, hogy mindez a fél-őszinteségi roham annak próbája, hátha ez hoz a pártkonyhára. Mert baj van. Rendkívül vicces, hogy milyen magabiztosnak próbálnak mutatkozni és ugyanazzal a kétharmados gőggel kicsinylik le az ellenfelet a vezetői és az alsóbb, udvari cselédnek számító megmondó emberi szinteken is. Közben nagyon egyszerű a kérdés: ha a kihívó ennyire gyenge, ennyire kutyaütő, akkor mire ez a nagy izgalom és erőlködés? Ha minden oké, akkor hol a stratégiai nyugalom, a mindig győztes fél magabiztossága? Orbán elkezdett őszintébben beszélni, beismerni korábbi hazugságokat. Ezek után, amit most mond, miért kellene ugyanúgy elhinni?
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Ötszázhuszonnyolcadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2025.09.14.