Közzétéve: 2025.10.05.
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter legutóbb a Tranziton azzal magyarázta a tizenöt éve érdemi kontroll nélküli teljhatalommal, kétharmados alkotmányozó többséggel kormányzó Fidesz bizonyítványát, hogy Magyarország “még egy félkész ország” és ahhoz, hogy “be tudják fejezni a munkát” és fellépjünk végre a fejlett országok sorába, “legalább még négy év kormányzásra van szüksége a Fidesznek”. Nincs ebben semmi újdonság, hiszen Orbán Viktor kormányfő is azzal térítette el az év elején beígért repülőrajt elmaradása miatt érdeklődőket, hogy “hosszú a kifutó pálya” és hogy nehéz a rakomány, mert “tízmillióan ülnek a gépen”. Politikai szemtanúként én viszont még emlékszem arra, amikor ugyanez az Orbán Viktor tizenhárom évvel ezelőtt (!) azzal kampányolt a Fidesz újraválasztása mellett, hogy ha az akkor soron következő választáson kapnak még négy évre lehetőséget, akkor “itt hat év múlva olyan ország lesz, hogy mindenki haza akar jönni.” Nos, a lehetőséget akkor megkapták – azóta többszörösen is -, az a felvázolt hat év pedig több mint öt éve volt már, a kivándorlás viszont mit sem változott, a magyar fiatalok jelentős többsége még most is inkább külföldre (az azóta is haldokló Nyugatra) menne, hiába a varázsszernek szánt kedvezmények és hitelnyújtó barbatrükkök. Orbán Viktor most legutóbb azt mondta egy lakossági fórumon: “ha engedik, hogy még kormányozzunk, akkor Magyarország újra nagy és gazdag ország lesz.” Mindezt azután, hogy lassan tizenhatodik éve minden eszköze, ereje, joga és lehetősége, sőt ideje is megvolt ahhoz, hogy tényleg nagy és gazdag országot építsen. Ha igazán akarta volna. Még idén februárban is azt mondta a Fidesz miniszterelnöke, hogy az idei év az “áttörés éve” lesz. Az a baj, hogy politikai szemtanúként én sajnos sok mindenre élénken emlékszem, arra is például, hogy ugyanezt mondta 2017-ben is, mondván a kormányzati intézkedések most fognak beérni és rövidesen elérjük az áhított gazdasági áttörést. Aztán valahogy azóta sem.
Tizenöt év nagy idő. Ennyi év telt azóta, hogy Orbán Viktort másodszor is miniszterelnökké választották az 1998-2002-es, kisgazda koalícióval terhelt kormányzása után. Ezúttal jelentős, kétharmados alkotmányozó többséget szerzett, amelynek támogatását azóta is szünet nélkül maga mögött tudhatja: leegyszerűsítve – a jogállami fékek és ellensúlyok utólagos kiiktatása nélkül is – tulajdonképpen azt és úgy tett az elmúlt másfél évtizedben, amit és ahogy csak akart. Soha korábban nem látott és vélhetően a közeljövőben vissza sem térő lehetőséget kapott tehát a kezébe ahhoz, hogy valami valóban maradandót alkosson államférfiként. Például az oktatásban, az egészségügy területén, a nemzet valódi egységesítése, vagy a rendszerváltás óta késő nyugatos felzárkózás kapcsán. Mindenki maga dönti majd el jövőre a szavazófülkékben, hogy Orbán megfelelően használta-e fel a kezébe adott történelmi lehetőséget, vagy adott esetben csak egy szűk kör, egy baráti-rokoni rendszer indokolatlanul eltúlzott feltőkésítésére ment el ez az idő. Hogy legyen összehasonlítási alap, álljon itt néhány fontos és komoly, illetve néhány komolytalanabb, de annál beszédesebb összehasonlítás arra, hogy mire is elég tizenöt év.
Kezdjük azzal, hogy azok a gyermekek, akik Orbán Viktor 2010-es hatalomba kerülésekor még műanyag játékokat tologattak az óvodákban, mára szavazókorú állampolgárok lettek, akik – ahogy hallani – egyre világosabban tudják, hogy mit várnak és mit nem akarnak a mindenkori országvezetőktől. A statisztikai adatok átlagait figyelembe véve nagyjából egymillió új magyar élet született azóta, ami a társadalmunk szerkezetén is érezhető változásokat jelent. De azt is érdemes tudni, hogy ugyanakkor tizenöt év alatt – csak daganatos megbetegedésekben, amelyek egy része hatékonyabb egészségügy esetén talán megelőzhető lehetett volna – majdnem félmillió magyar élet veszett el. Tizenöt év abban is sok időnek tűnik, hogy miként tudott valaki soha nem látott vagyonra szert tenni: például az azóta leggazdagabb magyarrá (és európaivá) vált Mészáros Lőrinc esetében, aki 2010 és 2025 között – amióta fideszes kétharmad van Magyarországon – nagyságrendileg ezermilliárd forinttal tudta növelni a vagyonát. Vagy valaki másét. De ha szélesebb fókusszal nézzük, akkor ez a majd másfél évtized más országokban több mindenre is elég volt: Svájcban például tizenhét év alatt megépítették és átadták a világ leghosszabb vasúti és legmélyebb közlekedési alagútját, a közel hatvan kilométeres Gotthard-bázisalagutat. Ahhoz például az elmúlt tizenötből elég volt csak öt esztendő Kínában, hogy felhúzzák a világ legnagyobb, egy épületből álló repülőtéri terminálját Pekingben: a létesítmény negyvenhét négyzetkilométeren terül el, csak a terminál 700ezer négyméteres. De tizenöt év arra is elég, hogy Cristiano Ronaldo ezidő alatt több mint négyszáz gólt lőjjön mindenféle topbajnokságban, a legismertebb amerikai gyorsétterem eladjon majdnem 38milliárd hamburgert, az Apple pedig piacra dobjon tizenhárom újfajta iPhone készüléket. Csak Magyarország maradt félkész, hiába a korlátlan hatalmi lehetőség. De, hogy komolyabb vetületet is adjak ennek a felsorolásnak: Szíriában ebben a tizenöt évben lezajlott egy régebbi időszakokra is visszanyúló polgárháború, amely végre most törékeny nyugalomban van, de közel egymillió ember életét követelte és több mint hatmillió embernek kellett miatta elhagynia a lakhelyét. Ez is tizenöt év története.
A Fidesz szerint ennyi évnyi teljhatalommal való kormányzás után azért nincsenek megfelelő szinten a közszolgáltatások Magyarországon és azért nem értük még el a beígért gazdasági áttörést, illetve nyugati jólétet, mert ez még csak egy „félkész ország”, amelynek szüksége van még legalább négy év Fidesz-kormányzásra. Aham, oké. Emlékszem, Orbán Viktor a Pesti Vigadóban elmondott évértékelő beszédében, még 2002-ben egy olyan idézet előtt szónokolt, amin Petőfi Sándor szavai voltak olvashatóak: “az idő igaz, s eldönti, ami nem az.” Pontosan így van.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Ötszázharmincegyedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2025.10.05.