Közzétéve: 2025.10.19.
„Soha nem fogunk más pénzéhez nyúlni (…) nem vagyunk tolvajok” – ezt Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnöke mondta annak alátámasztására, hogy mindenképpen meg akarja akadályozni az Európában zárolt orosz vagyon egy részének felhasználását és – annak egyfajta hitelként történő – Ukrajnába juttatását. Azt most bővebben ki sem fejtem, hogy a NER felső körei mennyire nem szoktak mások pénzéhez hozzányúlni: legyen elég csak a magánnyugdíj-pénztári milliárdok fenyegető zsarolással történt lenyúlására, vagy az „elvesztette közpénz-jellegét” kifejezés állami megalkotására gondolni. De politikai szemtanúként én még a norvég alap pénzeinek magyarországi blokkolására is emlékszem, amelyre azért került sor, mert a Fidesz-kormány saját maga és saját érdekkörének akarta szétosztani a Magyarországnak szánt 214 millió eurót. Miután a donor államok ragaszkodtak ahhoz, hogy a valódi civileknek szánt pénzt egy független civil szervezet ossza szét, ne pedig a Fidesz-kormány, így végül a komplett támogatást törölni kellett. Arra is emlékszem, hogy Orbánék annyira komolyan gondolták a norvég alap lenyúlását, hogy fegyveres hatósági embereket küldtek házkutatni a pénzt kezelő Ökotárs Alapítványhoz, amely eljárásról végül bíróság mondta ki, hogy jogellenes volt és valódi gyanú nem is állt fenn. Szóval ugyanez a Fidesz áll most ellen annak az uniós javaslatnak, ami az orosz vagyonelemek felhasználásának, leegyszerűsítve „kölcsönvételének” lehetőségét adná meg. Mondván, hogy ők nem lesznek részesei olyan döntésnek, ami „más pénzét venné el”. Legalábbis, ha az agresszor oroszoké – ezt már én teszem hozzá. Személy szerint én támogatom ezt az EU-s javaslatot. Egy oligarchákon alapuló hűbéri rendszer ellen, amely háborús agresszorként viselkedik, csak így tudsz fellépni. A fronton eleső, szerencsétlen és ártatlan huszonéves fiatalokat érdekes módon ezek az erkölcsbajnokok nem számolják, csak a milliárdok fájnak nekik igazán.
De a jogos érzelmek helyett maradjunk most a szikár tényeknél, ez lenne ennek a nyílt levélnek az alapvető célja és feladata. Ha már a közszolgálati média és a kormányzat által eltartott médiumok nem veszik a fáradtságot, hogy ebben a kérdésben hiteles és teljes tájékoztatást adjanak, akkor megteszem helyettük én, hogy pontosan lássuk az uniós javaslat mögötti szándékot és tényeket. A lényeg a következő: az Európai Unió által az orosz agresszióra adott válaszként megszülető szankciós csomagok egyik első eleme volt, hogy az Unió – szoros együttműködésben a G7 országokkal – befagyasztotta az Orosz Központi Bank uniós joghatóság alatt álló vagyonelemeit. Ez nagyságrendileg 210 milliárd eurós vagyont jelent, amelynek döntő hányadát, megközelítőleg 180 milliárd eurót a belgiumi Euroclear elszámolóház kezel. Ugyanez a cég kezelte ezeket a vagyonelemeket a háborút megelőző időszakban is, fektette be őket és vásárolt belőlük hosszabb lejáratú nyugati kötvényeket. Ezen hosszú-lejáratú kötvények jelentős része azonban mára lejárt. Amikor az Euroclearnél tartott kötvények és velük együtt a befektetések készpénzzé váltak, akkor ez az elszámolóház az összeget az Európai Központi Bankhoz utalta és ott helyezte el. Ugyan az Orbán Viktor által már most elutasított bizottsági javaslat hivatalos formája még mindig nem ismert, ugyanakkor kétségtelen, hogy az Ursula von der Leyen bizottsági elnök évértékelő beszédében elmondottak, a tanácsi, illetve a koppenhágai informális európai tanácsi egyeztetések nyomán kiszivárgott információk egybehangzóan abba az irányba mutatnak, hogy az Európai Bizottság arra tehet majd javaslatot: az uniós testület egy, az Euroclearrel kötött szerződés keretében kapja meg ezt a forrástömeget, hogy végül azt több részletben, kölcsönként átadhassák tovább Ukrajnának.
A javaslat politikai és jogi körül bástyázására az Európai Bizottság egy olyan konstrukciót hozna létre, amely Oroszországot közel lehetetlen feltételek elé állítaná abban az esetben, ha szeretne hozzáférni ehhez a pénzhez. Ugyanis az uniós szankciós rezsim jelenleg kimondja, hogy a befagyasztott orosz vagyon egészen addig hozzáférhetetlen marad Oroszország számára, ameddig Moszkva fel nem hagy a háborús tevékenységével, illetve háborús jóvátételt nem fizet Ukrajna számára. Az Európai Bizottság pedig meghatározná, hogy Ukrajnának az orosz vagyonból finanszírozott „reparations loan-t”, vagyis „jóvátételi kölcsönt” csak abban az esetben kell visszafizetnie, ha Ukrajna kártérítést kap Oroszországtól. Ugyanis ebben az esetben Ukrajna az Oroszországtól kapott kártérítés összegéből vissza tudja majd fizetni az Európai Uniótól kapott, és a befagyasztott orosz vagyonelemekből származó pénzügyi támogatást. Ergo, ha a háborús agresszor Moszkva fizet, akkor Ukrajna is képes lesz visszafizetni, így mindenki pénzénél lesz, a kör bezárul.
Fontos hozzátennem, az Európai Bizottság egyértelmű szándéka az is, hogy a javaslat „future proof” legyen, vagyis a jövőbeli eseményektől függetlenül is kiállja az idő próbáját. Vagyis, hogy abban az esetben is kellő garanciákkal bírjon, ha például Európában jelentős mértékben megváltozna a politikai hangulat, és az igazságos és hosszútávú béke érdekében az Uniónak el kellene állnia azon követelésétől, hogy Oroszország jóvátételt fizessen Ukrajna számára. Ugyanígy, ha a politikai hangulat átfordulása miatt egyszer csak nem hosszabbítanák meg az érvényben levő szankciókat, és így az orosz vagyonelemek befagyasztása is idővel lejárna. Ez utóbbi esetében Ukrajna nem számíthatna jóvátételre orosz részről, Moszkva pedig hozzáférne a most zárolt vagyonhoz. Ezekre a lehetőségekre készülve az Európai Bizottság egy, a tagállamok által biztosított pénzügyi garanciát hozna létre, amely fedezetként szolgálna az Euroclear számára abban az esetben, ha valamelyik – előbb vázolt – forgatókönyv megvalósulna. Ám ezzel természetesen az Európai Bizottság célja nem más, mint, hogy a tagállamok egyrészt ne engedjenek azon követelésükből, hogy Oroszország háborús jóvátételt fizessen Ukrajna számára, másrészt pedig, hogy egyetlen tagállam se legyen érdekelt abban, hogy az Oroszország elleni szankciók ne kerüljenek meghosszabbításra.
Kétségtelen, hogy ilyen helyzet még nem volt korábban, vagyis annak következményeit nem láthatjuk minden részletre kiterjedően előre. Vannak, akik szerint ez a megoldás veszélyeztetné az euró valutatartalékként betöltött globális szerepét, ráadásul egy ilyen intézkedés jelentős nemzetközi jogi kérdéseket is felvethet. Az ugyanakkor bizonyos, hogy a javaslat teljes mértékben élvezi Franciaország és Németország teljes támogatását, de a tagállamok döntő többsége is üdvözölte már a kezdeményezést, vagyis az oroszok melletti kiállással előreláthatóan megint a kerékkötők kispadján fogunk ülni. Még ha el is fogadnám, hogy ezt az álláspontot a Karmelita részéről tisztességes jószándék és nem valamilyen más érdek kényszerű kiszolgálása vezeti, hatását tekintve mégis világosan és életveszélyesen megint roncsolja az európai egységet, amelyre épp ilyen törékeny helyzetekben lenne a legnagyobb szükség. Milyen sorsszerű, hogy ez a javaslat várhatóan az október 23-án kezdődő következő uniós csúcstalálkozón lesz napirenden, vagyis Orbán Viktornak akkor kell majd az orosz agresszorok és oligarchák mellett kiállnia, amikor itthon az 1956-os forradalom kitörésére és tragikus sorsú, honvédő magyar hőseire emlékezünk.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Ötszázharmincharmadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2025.10.19.