Közzétéve: 2026.02.22.
Holnap lesz kereken egy évtizede, hogy kivezényelt kopasz verőemberek állták útját annak, hogy Nyakó István barátom az MSZP nevében népszavazási kezdeményezést nyújtson be a Nemzeti Választási Irodánál. Aki nem emlékszik már minden részletére az esetnek, annak egy rövid gyorstalpaló: tíz évvel ezelőtt az akkor heves közéleti vitákat kiváltó vasárnapi boltzár ellen akartunk népszavazási kezdeményezést beadni és Nyakó Pista volt az, aki a törvényes időpontban elsőként akarta lebélyegeztetni a párt népszavazási kérdését. Ebben azonban a Fidesz pártigazgatójához, a Fradi-elnök Kubatov Gáborhoz számtalan jel szerint igen közel álló kopasz biztonságiak dulakodva megakadályozták és ezzel elérték, hogy a segítségükkel elsőbbséget kapjon egy idős hölgy, bizonyos Erdősi Lászlóné kezdeményezése, aki civilként – minő meglepetés – épp ugyanaznap, szintén elsőként kívánta leadni hasonló témájú népszavazási kérdését. A kopaszok és a hölgy is azt állította, hogy nincsen közük egymáshoz, Kubatovék pedig azt, hogy nincsen közük a kopaszokhoz. Persze hamar kiderült, hogy az akcióban résztvevő Erdősiné az egyik Pest megyei település fideszes polgármesterének felesége, jelenlévő fiatal kísérője pedig nem mellesleg Kubatov Gábor titkárának egykori osztálytársa. A verőlegényekről is gyorsan kiderítette a sajtó, hogy szinte kivétel nélkül büntetett előéletűek voltak és Kubatovék hiába tagadták a kapcsolatot, több helyen is elég egyértelmű volt az összefonódás a zöld-fehér biztonsági céggel. A teljes abszurd után a rendőrség fékezett habzással nyomozott ugyan, de több hónapnyi vizsgálódás után hirtelen megszűntek az eljárások és végül a pótmagánvád sem járt sikerrel.
Mindezt nem csak a kerek évforduló miatt idézem fel, hanem mert azóta is úgy gondolom: ez volt az a pont, amikor a Fidesz visszafordíthatatlanul átlépett a politikai erőszak korszakába. Addig sem volt túlzottan sok kétség afelől, hogy Orbánék az egypárti, illiberális homogenitás mentén szervezik meg hazánk új államformáját, de az első években legtöbbször még kerülték az ennyire nyílt és vállaltan konfrontatív, erőszakos eszközöket. Azóta persze, mint látjuk, ennél jóval tovább, jóval mélyebbre is merészkedtek. Az a kérdés, hogy milyen következtetést lehet levonni ebből a tíz évvel ezelőtti eseményből és az azóta történt további határátlépésekből. Vajon mennyiben és milyen irányba változott a Fidesz hozzáállása azóta a politikai ellenfelekhez, a közélet minőségéhez, a kritikus hangokhoz, a demokratikus játékszabályokhoz? Megmerné-e ismét tenni a hatalom, hogy verőembereket küld egy választási irodába, hogy késleltessen egy számára kedvezőtlen folyamatot? Miazhogy, nagyon is. Sőt, ahogy látjuk az azóta eltelt időszakot: még ennél durvább és aljasabb eszközöktől sem riadnak vissza. Az ellenzéki szereplők nyílt dehumanizálása, a többfrontos, közpénzből finanszírozott közéleti abuzálása, titkosszolgálati eszközökkel történő megfélemlítése és fenyegetése normál ügymenet lett a Fidesz-kormányzás tizenhatodik évére. Érezhetően nagyon kevés fékezőerő maradt Orbán Viktor rendszerében, ez a fajta erkölcsi korlátvesztés egyszerre jelzi a rezsim őszinte pánikját az áprilisi választások közeledtével és egyszerre világít rá a húsbavágó törvényszerűségre, miszerint a Fidesz uralmi rendszere képtelen a korrekcióra, képtelen a pacifikációra, egyszerűen addig pörög tovább a maga okozta spirálban, míg a dagonya legaljára nem ér és padlónak ütközik.
Az elmúlt években számtalan pont lett volna időben és térben, amikor Orbánék visszább vehettek volna a hatalmi erőszakból és kútmérgezésből. A NER rendszere hosszú munkával, de idővel kiépült: a bástyák, lőállások, stratégiai intézmények és a kincstár tartalmának java része is mind a zsebükben volt már, egy ponton túl felesleges volt tovább uszítani egymásnak az ország két felét. Ködszurkálással vegyített jóslás persze, hogy hatalomtechnikailag kifizetődő lett volna-e a Fidesz számára, ha az elmúlt években nem szélsőjobbra, hanem a polgári középre húzódik vissza és nem kiáltja ki hazaárulónak a nemzet jelentős részét, hanem megpróbál társadalmi kiegyezésre törekedni. Az biztos, hogy Magyarországnak ezzel sokat ártottak, generációkra mérgezték meg a magyar társadalmat – a gyógyulás hosszú folyamat lesz és kérdés, hogy kinek lesz elég ereje és támogatottsága egyáltalán megpróbálni valódi nemzeti egységet teremteni, legalább néhány alapvető kérdésben. A kopasz-kormányzás és a félelemre építő gyűlöletkeltés az elmúlt években a Fidesz számára persze meghozta a politikai eredményeket, még ha mindez az ország és a magyar társadalom egészének kárára is történt. A mostani áprilisi választásig nem egészen ötven nap van már csak hátra. Az a kérdés, hogy a politikai erőszak korszakát csúcsra járató Fidesztől vajon várható-e, hogy győzelem esetén ezúttal képes lesz-e bármilyen korrekcióra vagy továbbra is kopasz-módon akarja meghatározni a magyarok életét. Mivel Orbán Viktor legutóbb arról beszélt, hogy „minden el lesz rendezve” és „semmi nem lesz elfelejtve”, a tavasszal elmaradt „nagytakarítást” pedig április után elvégzik, sok jóra nem lehet számítani. Ha a Fidesz marad hatalmon, a politikai erőszak marad hatalmon. Ez például egy „biztos választás”.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Ötszázötvenedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2026.02.22.