Közzétéve: 2026.03.29.
Rendkívül beszédes, mondhatnám sajtótörténeti fotó született az Európai Tanács legutóbbi brüsszeli csúcstalálkozóján, amikor az ukrán elnök videóhívása alatt Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnöke felállt a köralakú tárgyalóasztaltól és a többi állam- és kormányfőtől demonstratív módon egy sorral hátrébb, félkacéran – némileg kocsmapultosan – támaszkodva figyelte csak az eseményeket. A kormánypárti nyilvánosságban ez a felvétel kevéssé lett ismert, ahol mégis megosztották, ott elsősorban a „Brüsszellel” szembeni utcai harcos orbáni kiállás jelképét látták benne. Pedig ennél jóval többet mutatott és érdemes lesz eltenni ezt a fotót, mert a Fidesz nevével jegyzett uradalmi másfél-évtized durva végjátékának egyik szimbolikus, leíró pillanatfelvétele. Ezen a EiT-ülésen képviselte ugyanis Orbán Viktor vélhetően utoljára a magyar államot kormányfőként. Tette ezt egy sorral hátrébb a többiektől, tüntetőleg elvonulva, kívülállóként.
Volt jónéhány országgyűlési választás azóta, hogy a Fidesz miniszterelnöke meghirdette az illiberális rendszer kiépítését és ellenségként pozícionálta benne az Európai Unió közösségét. Ezen jónéhány alkalommal a rezsim ellenzékében hangosan kongattuk a harangokat, hogy Orbán ezzel a politikával előbb vagy utóbb, de biztosan kivezeti hazánkat az EU-ból. Keveseket érdekelt. A többség érezhetően indok nélküli farkaskiáltásnak vette, mondván: „azt azért már úgy sem teszi meg, hiszen kell neki az uniós pénz”, vagy „nem olyan könnyű ám kilépni az Unióból”, illetve „Putyinnak az kell, hogy Orbánék belülről tudják bomlasztani a rendszert, hülyék lesznek kilépni”. Nos, kérem, ez a folyamat a végjátékhoz ért. Aki azt hitte – egyébként az EU eredendő reflexeit és működését ismerve nem alaptalanul -, hogy az Unió soha nem fog visszaütni, inkább mindig odatartja Orbánnak a másik orcáját is a pofonokért, az tévedett. Egy évtized kellett ugyan hozzá, de az EU lassan kiismerte a fideszes kuruckodást és „Brüsszel” (ahogy azt felénk mondani szokták) sikeresen tököket növesztett magának. A hazánknak járó uniós források jóideje befagyva várják a sorsukat, pontosabban a jogállamisági elvárások teljesítését. Pénz tehát, javarészt nincs. Az az érv sem állja meg a helyét, hogy nem olyan egyszerű kilépni az Európai Unióból, mert könnyen előfordulhat az is, hogy az Európai Unió lép el mellőlünk. A kétsebességes Európa megvalósulása, amelyet a Fidesz az illiberális téboly előtt még maga is Magyarországra káros veszélyként azonosított, soha ilyen közel nem volt. A geopolitikai sakkparti felerősödése, a nagyjátékosok kiszámíthatatlansága éppen, hogy összerántja a haladó európai nemzeteket és ebben a várható, mélyebben integrált felállásban köszönik szépen, de erre a nehezékszerű orbáni rezsimre nem lesz majd szükség. Tessék inkább valóban ott a hátsó sorban pultot támasztani addig, amíg a felnőttek megbeszélik a dolgaikat. Ami pedig Putyin trójai falovát illeti: Moszkvának tényleg előnyös, ha a magyar kormány kiszolgálószemélyzetként jelent neki az európai döntésekről, húzatnak le a kedvükért cárista celebeket a szankciós listákról és gáncsolják el az uniós döntések során mindazt, ami Vlagyimirovicséknak problémás. De ez a szolgaszerep is porlad, miután mára mindenki számára világos és egyértelmű, hogy a jelenlegi kormány a putyini Oroszország érdekeit képviseli az Európai Unióban – és immár eszerint is viszonyulnak hozzá. Nincs már meglepetés, elmúlt. Tudják, látják, hogy a faló egy ellenséggel töltött faló, nem dőlnek többet be neki.
Az idei választás és kampányidőszak azért kiemelkedően más, mert az orbáni rendszer a spirálisan egyre szélsőségesebb gyűlöletkeltésével már addig feszítette a viszonyait, hogy számára nincs tovább. Ha maradnak, ha elsöpri őket a népharag két hét múlva, semmi nem folytatódhat ugyanígy tovább – a kampányidőszakra hivatkozás megengedőbb mézeshetei véget érnek. A szövetségesi viszonyaik pedig az elmúlt évek szisztematikus hídégetései miatt végletesen megromlottak, és ezeket így vagy úgy, de rendezniük kell. És például az Európai Unióval való deklarált, felvállalt és élesben tolt háborújuknak csak egy vége lehet, ha ők maradnak: a szakítás. Erről egyébként egyre nyíltabban beszélnek is. Amikor tehát a rezsim ellenoldalán újra kongatjuk a harangokat, hogy Orbánék gyűlöletpolitikája mindannyiunkat ki fog vinni az Európai Unióból, akkor a vészjelzés soha nem volt ennyire erős és ennyire éles. Ha Orbán marad, mi megyünk az EU-ból. Ilyen egyszerű. A Fidesz és miniszterelnöke jó ideje nem kompatibilis az európai közösséggel, csak eddig megvolt a remélt lehetősége annak, hogy reparálható ez a viszonyrendszer. Látva mindazt, ami a hajrában zajlik, kimondható: ez reparálhatatlan. Orbánnal bizonyosan. Aki tehát a Fideszre szavaz két hét múlva, az arra szavaz, hogy véget érjen az európai közösséghez való tartozásunk és kiszakadjunk egy olyan periférikus világba, ahol megunt, meggyötört játékszerei tudunk csak lenni a nagyhatalmi erőszaknak. Hazafias próbatétel lesz behúzni az ikszet. Én tudom, hova teszem. Úgy állunk, hogy egyetlen felelős demokratikus választás van.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Ötszázötvenötödik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2026.03.29.