Közzétéve: 2024.07.21.
„Ha én lennék a Patrióták egyik politikai stratégája, akkor imádkoznék a velük szembeni cordon sanitaire alkalmazásáért” – ezt egy sokat látott kollégám mondta egy szakmai-baráti beszélgetésben, amikor az új erőviszonyokat elemeztük az Európai Parlamentben. És úgy gondoltam – gondolom most is -, hogy nagyon igaza volt. Akkor, néhány hete még csak lehetőségként merült fel, hogy a szélsőjobboldali politikai erőket összeterelő LePen-Orbán párost egyfajta politikai karanténba helyezik majd a centrista többség döntéshozói, mondván: aki vállaltan az Európai Unió szétverésében érdekelt, az – felrúgva az íratlan osztozkodási szabályokat – ne legyen semmilyen vezető szakbizottsági pozícióban az Európai Unió egyik fontos intézményében. A „Patrióták” képviselőcsoportjának magját képező, egykori Identitás és Demokrácia (ID) parlamenti tömörülésével szemben ez korábban már működött – sem posztokat nem tudtak elnyerni a többségi szavazatok értelmében, sem az általuk beadott módosító javaslatokat nem támogatta tulajdonképpen soha a centrista nagykoalíció többségi tömbje. Szinte semmiben nem értek egyet Orbán és a Fidesz politikai mozgásával, de megvan az a szabadságom, hogy objektíven elemezzem azt. Politikai szemtanúként ezért azt állítom, hogy az ilyen típusú karantén sok esetben lehet indokolt és hasznos, van azonban, amikor már kontraproduktívvá válik. Azt érzem, hogy most ez történik a Patriótákkal kapcsolatban is.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy az Orbánék által nagy sikerként elkönyvelt frakcióalakítás valójában egy csúfosan elhasalt stratégia nagy mentése; egy olyan Z-terv, ami azért csak összejött a végén, függetlenül attól mennyire más végkifejlet volt a Fidesz miniszterelnökének fejében eredetileg. Ahogy írtam is korábban: a bukás ellenére létrehozni a harmadik legnagyobb létszámú frakciót (megelőzve ezzel azt a csoportot, amihez oly nagyon dörgölőztek korábban), mindenképpen politikai teljesítmény; ezt írjuk fel a Fidesznek. A kérdés azonban innentől, hogy mit kezdenek vele, milyen hatékonyan tudják elérni vele céljaikat, érvényesíteni az érdekeiket és beváltani a plakátokra írt ígéreteket. Az Európai Parlament munkájában szinte alig. Vezetői posztok, döntéshozói lehetőségek nélkül ugyanúgy a partvonalról fognak csak bekiabálni, ahogyan tették a fideszesek az előző ciklusban a Néppártból kidobott „függetlenekként”. A Patrióták frakciója etekintetben egy politikai délibáb, legalábbis a szakmai és európai politikai színtéren bizonyosan. Az már más kérdés, hogy épp a velük szemben alkalmazott „cordon sanitaire”, vagyis a karanténba zárás adja meg viszont azt a nyilvánosságot, azt a hangos felületet, amelyre épp most van a legnagyobb szükségük: „na, ugye megmondtuk, hogy ezek a brüsszeliták ilyenek, semmibe veszik az európai emberek döntését és pusztán politikai alapon megfosztanak minket a befolyástól, hogy változtatni tudjunk Európa sorsán, bla-bla-bla”. Csak az elvek és a tisztesség fontossága miatt egy rövid kitérővel idehozom a magyar országgyűlés és a NER működését a párhuzam kedvéért: most épp azok kiáltanak igazságtalanságot és antidemokratikus parlamenti működést, akik közel másfél évtizede sportot űznek abból, hogy minden – de minden – ellenzéki javaslatot megfontolás nélkül lesöpörnek, napirendre sem vesznek, távolmaradásukkal bénítják az ellenzéki kezdeményezéseket és ezzel a „magyar emberek demokratikus döntése alapján megválasztott képviselők” munkáját. Ezzel természetesen nem azt állítom, hogy egyik magatartás hitelesíti a másikat, ’oszt jónapot, hanem egyszerűen csak arra mutatok rá: amikor a Fidesz szembesül azzal a gyakorlattal, amelyet ő folytat másokkal szemben, rögtön kikerekedik a szeme és jogállamért kiált. Orbán konkrétan egy évtizede abból él az európai- és most már a világpolitikában, hogy magasról tesz a klubszabályokra, az írott és íratlan magatartási kódexekre, ő azt csinál, amit jónak lát; ha kell, akkor kézzel viszi a labdát a focipályán és ordító lesről is szemérmetlenül kapura tör, hiszen úgysem fújják be neki. A Fidesz vezetői el vannak szokva attól, hogy mások is kezdenek letenni arról, hogy betartsanak minden szabályt. Ha pedig már mások is kezezhetnek a focipályán, nekik is szabad kétlábbal rúgni a másikat és lesről gólt szerezni, akkor Orbán kuruckodó előnye hamar el is illan. Ha mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, vagy ugyanúgy nem vonatkoznak senkire szabályok, akkor a végén tényleg csak az marad állva, aki a legerősebb kutya és nem az, aki a legrafkósabb.
Éppen ezzel együtt gondolom azt, hogy értelmetlen karanténba zárni a Patriótákat az Európai Parlamentben. Nemcsak az erkölcsi, demokratikus működési szabályok magunkra is érvényes szentsége miatt, hanem – ha úgy tetszik – egyszerű, politikai számításból is. Orbánék és a szélsőjobboldali hőzöngők számára az a legkényelmesebb, ha semmi felelősségük, semmi feladatuk, elég csak a lelátóról bekiabálni, a közösségi oldalakon pofozni és a házi sajtónak felmondott monológokkal rombolni a rendszert. Megnéztem volna, hogy mit kezd a Patrióták kijelölt tagja a kulturális bizottság egyik vezetőjeként, vagy a jogállamisággal foglalkozó szaktestületben, a nőjogi-, határvédelmi-, külpolitikai-, bármilyen ügyeket tárgyaló szakbizottságokban a valóban fontos kérdésekkel. Ott nem elég kiposztolni a hazug szöveget, amit a kommunikációs agytröszt elküld reggel és nem elég uszítani a népet, ott dolgozni kell. Kompromisszumra jutni, előre vinni dossziékat, megoldani régóta megoldatlan európai problémákat. Hamar kiderült volna a Patriótákról is, hogy a hangos uszulás mögött olykor érdemi gondolat is van, ami vitára érdemes, más esetben pedig csak buta üresség, ami meg leleplezi a hangoskodót. Azzal, hogy ezt nem szorítjuk rájuk, csak a saját maguk által gerjesztett tüzet szítjuk tovább. A beváltatlan csekk pedig mindig hívogatóbb lesz. (Hazai párhuzam ismét: emlékeznek még ugye, hogy a radikális-szélsőséges Jobbik akkor volt a legsikeresebb, amikor a demokratikus „elit” karanténba zárta és hagyta a saját útját járni. Hát, ez az.)
Nem beszélve arról, hogy a Patrióták sem egy masszív, egységes tömb; mondjanak róla bármit a valósághajlítók. Már most bele van kódolva, hogy lesznek még nagy viták és törések a csoportban. Ez mondjuk a szélsőséges, nacionalista, populista, szuverenista politikusok esetében tulajdonképpen törvényszerű, hiszen épp az alapvetésük miatt („én first!”) képtelenek bármilyen hosszútávú együttműködésre. Egyetlen érdekesség ezzel kapcsolatban az elmúlt hétről: az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott egy állásfoglalást, amely a honvédő háborúba kényszerített Ukrajna melletti kiállást tartalmazott, egyúttal elítélte Orbán Viktor különutas, a kormánypárti sajtóban „békemissziónak” nevezett tárgyalásait. A Fidesz képviselői nem támogatták a dokumentumot, de volt olyan „patrióta”, aki viszont simán megszavazta. Gondolom ő rájuk is ugyanúgy illik akkor a fideszes sajtó „háborúpárti brüsszeli koalíció” minősítése, mint mindenki másra, aki az igen gombot nyomta meg. Például az egykori lettországi miniszterelnök Vilis Krištopansra, aki életrajza szerint az egykori Szovjetunió szibériai részén született, sokáig tagja volt a helyi kommunista pártnak, jelenleg pedig a Trump-i szlogenre hajazó „Latvia First” politikusa. De megszavazta az ukránok melletti kiállást és Orbán elítélését a „patrióta” portugál egyetemi tanár Tiago Moreira de Sá is, aki egyébként majd harminc éven át a helyi szociáldemokraták politikusa volt (ami ne tévesszen meg senkit, ők helyben néppárti-jobbközép erőnek számítanak), legutóbb pedig hogy-hogy-nem, épp Trumpról írt magasztaló könyvet. De több mint egy tucatnyian voltak olyanok is Orbánék „patrióta” frakciójában, akik a Tisza Párt képviselőihez hasonlóan – nyilván más okból, de – tartózkodtak a végszavazásnál, például a csehek, illetve maga a képviselőcsoport holland alelnöke, Sebastiaan Stöteler is. Ő az egyébként, aki a fideszes Gál Kingával közösen jegyezte a szélsőjobboldali formáció első állásfoglalás-tervezetét; nyilván majd házon belül megbeszélik, hogy most akkor ki a „háborúpárti összeesküvő”. Ha a Patrióták munkára, színvallásra, az értékeik és gondolataik vállalására vannak kényszerítve tehát, akkor máris színesebb a kép és van miről vitázni is, ami mégiscsak a működő demokrácia egyik legnagyobb erénye. Lehetne. (Azt pedig csak félmondatban teszem még hozzá, hogy Meloniról is hamar kiderült, hogy amint hatalmi/döntési pozícióba került, a felelősség nélküli ellenzéki ígérvényekből hamar kénytelen volt visszább faragni és alkalmazkodni a valósághoz – ez újabb érv a felelősségből felmentő politikai karanténnal szemben)
Az bizonyos, hogy a régi reflexek és a régi rutinok nem fognak hosszútávon megoldást jelenteni a populista előretörésre és a szélsőjobboldali térnyerésre. Mást és másképpen kell csinálni, a karanténba zárás tulajdonképpen csak a feszítő kérdések kuktában történő lefojtását jelentik, ami csak további feszültséget gerjeszt. Orbánék valósághajlító politikájával szemben is mást és máshogyan kell csinálni, a régi rutinokat már unalomig próbáltuk – vajmi kevés sikerrel. Értem és megértem például a Tisza Párt EP-képviselőinek álláspontját az ukrajnai állásfoglalás bizonyos részleteinek elutasítása és a teljes szöveggel szembeni tartózkodás kapcsán; még azzal együtt is, hogy a végén én megszavaztam volna a dokumentumot. Esetükben azonban a dogmatikus kényszerektől mentes, harmadik utas őszinte politizálás szerintem kifizetődő lehet. Azt is tudom ugyanakkor, hogy a politika nem rövidtáv futás, hanem egy váratlan és durva akadályokkal teli maraton, ahol idővel mindenkinek választásokat, döntéseket, világos állásfoglalásokat kell tennie – aki végig akar menni a távon, az nem tudja ezt megúszni. Politikai szemtanúként, immár a lelátón ülve, őszinte lelkesedéssel és figyelemmel követem, hogy mire megy a mostani mezőny.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy politikai szemtanúként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszázhatvannyolcadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a hazánknak.
dr. Ujhelyi István
politikai szemtanú / az Esély Közösség alapítója
2024.07.21.