Közzétéve: 2024.11.01.
“Mutatom a fukkot!” – pestiesen szólva ez várható majd a Fideszen kívüli szereplők felé a Karmelita örömittas, önigazolós naugye-legényeitől, ha a november 5-i amerikai elnökválasztás után Donald Trump lesz újra az Egyesült Államok első embere. Hiába kanyarog azonban öntelt mosoly majd a NER-arcokon, ennek a sztorinak aligha van – a mi szempontunkból – tökéletes kimenetele. A Fidesz-hatalom legfőbb részvényesei tényleg minden tétet (anyagit és erkölcsit) feltettek a republikánusok közel nyolcvan éves elnök-jelöltjére, akitől nemcsak abszurd módon a térdre rogyott magyar költségvetés egyensúlyát, de valamilyen megmagyarázhatatlan férfi-öltözői hangulattal terhelt bajtársi fedezéket, az illiberális világfoglaló hadművelet egyik sorsdöntő győzelmét is várják. Politikai szemtanúként viszont kénytelen vagyok higgadtan rámutatni: akkor sem lesz feltétlenül és automatikus jobb az Európai Uniónak és benne Magyarországnak, ha Kamala Harris nyer, de az bizonyos, hogy ha a józanésztől való semlegesség programját meghirdető Donald Trump lesz az amerikai elnök, akkor méteres kárjegyzékben sorolható majd az a hátrány, ami érni fogja az európai közösséget. Ez pedig azoknak, akik tagjai ennek az Uniónak, bizonyosan nem érdeke.
Alig néhány nap és kiderül, hogy ki lesz az Egyesült Államok negyvenhetedik elnöke: az eredmény jelenleg megjósolhatatlan. Megérne egy hosszabb elemzést, hogy bármelyik jelölt győzelme esetén vajon miként kovácsolható újra össze ez a végzetesen kettészakított és egymás ellen hergelt kontinensnyi ország, hiszen a propagandában mindkét oldalról addig feszítették a tétet, amíg mára mindenki a saját igazságának és jelöltjének sikeréhez az Egyesült Államok és vele együtt a világ tulajdonképpeni fennmaradását; elbukása esetén viszont egyértelmű és azonnali pokolra jutását kötötte. Mostani írásomban azonban inkább arra fogok koncentrálni, hogy milyen előnyök és hátrányok származ(hat)nak nekünk, európai polgároknak a demokrata vagy épp a republikánus elnök-jelölt győzelméből. Ez ugyanis jóval tisztábban látható már és minden propaganda-szöveg ellenére kézenfekvő is. Az Európai Unió intézményeiben tulajdonképpen futószalagon gyártják már azokat a forgatókönyveket (optimista és kríziskezelő anyagokat egyaránt), amelyeket Trump győzelme esetén kell előrántani majd a fiókból, ha az Orbán Viktorék által lelkesen és bármiféle feltétel nélkül támogatott republikánus botrányfigura költözne vissza a Fehér Házba. Az Európai Bizottság elnöke és különstábja egymás után tárgyal az uniós tagállamok nagyköveteivel, begyűjtve az aggodalmakat, formálva a lehetséges szcenáriókat. Nem alaptalan az izgalom, Trump ugyanis világossá tette – negatív – viszonyulását az Európai Unió felé, ráadásul, ha beváltja a saját szempontjából persze könnyebben értelmezhető radikál-protekcionista ígéreteket, akkor az százmilliárdokban mérhető problémákat fog okozni az Uniónak. Benne nekünk is.
Például a “Make America Great Again” logikán kivetni ígért tízszázalékos, minden Egyesült Államokba érkező külföldi termékre érvényes védővám komoly mínuszokat fog okozni az Európai Uniónak, azon belül is elsősorban a főexportőr Németországnak, amely viszont bármikor könnyedén magával rogyasztja például a magyar gazdaságot is. Az egyéb kereskedelmi korlátozások mellett bejelentett érdemi eltávolodás a zöldenergiával kapcsolatos, fenntarthatósági politikáktól és ezzel együtt a fosszilis tüzelőanyagok termelésének növelésére tett trump-i ígéret persze – lásd az orosz energiafüggőség csökkentése után az amerikaiaktól vett cseppfolyósított gáz esetében – akár még olcsóbb energiaimportot is jelenthet az Európai Uniónak, csak ez közép- és hosszútávon értelmezhetetlen, ráadásul tökéletesen szembe megy a megújuló energiaforrásokra való áttérésre tett európai erőfeszítésekkel és így annak gazdasági és fenntarthatósági előnyeivel. A szakemberek hozzáteszik, hogy a Trump által bejelentett társasági adókulcs csökkentés is persze jól hangzik Amerikában (hiszen „America First”, pajtikák), de az óceán európai oldalán viszont érdemi versenyhátrányt fog jelenteni és számos befektetést fog elcsábítani az öreg kontinensről. Ami jó Trumpnak, az nem jó Európának. Érdekes, hogy ezt még a magyar kormány gazdasági guruja, Nagy Márton miniszter is elismerte legutóbb, ezzel egyébként frontálisan szembe menve a Fidesz-kormány túlzott Trump-rajongásával. Az InfoRádió Aréna című műsorában konkrétan azt mondta: “nem gondolom, hogy Európának jobb lesz Trump esetén, hiszen Trumpnál tényleg az Egyesült Államok az első, és tényleg folytatni fogja azt, hogy visszaépítse az amerikai gazdaságot”. Szuper, akkor tényleg megéri feltenni rá a magyar GDP-t, uraim.
Abban mindenki egyetért, hogy egy újabb Trump-adminisztráció több szempontból is kihívást jelentene Európának. Trump elnöksége alatt – ahogy jeleztem is – az EU várhatóan kereskedelmi háborúval nézne szembe, amely különösen az autóipart és egyéb export-ágazatokat sújthatna komoly tarifákkal. Emellett Trump gyakran kétségbe vonta a NATO fontosságát, és korábbi kijelentései alapján egyértelmű, hogy valamilyen formában csökkentené a hozzájárulását a közös védelmi szövetséghez, ami leegyszerűsítve: konkrét védelmi képességbeli gyengülést is jelenthet, ez pedig épp a szomszédos Ukrajnában zajló, az orosz agresszor által kezdeményezett háború idején nem éppen jó hír. Az is tény, hogy Trump radikálisan csökkentené vagy épp teljesíthetetlen feltételekhez kötné a további amerikai támogatást Ukrajna számára (ezt a Fidesz rapid béketeremtésnek fordítja), ezzel pedig nemcsak, hogy a megtámadott ukránokat hagyja részben cserben, de – és ez a mi lecsupaszított szempontunkból fontosabb – túlzott terhet helyezne a honvédő háborúba kényszerített ország további támogatásában az Európai Unióra. Politikai szemtanúként gyorsan hozzáteszem, hogy nyilvánvalóan Kamala Harris is újragondolná elnökként az ukrajnai támogatás mikéntjét és tartalmát, ami, ha nem is azonnali módon, de lassabb lépésenként bizonyosan szintén többlet terhet jelentene az Uniónak. Harris esetleges elnöksége jóval stabilabb és együttműködőbb kapcsolatokat ígér az Európai Unióval, különösen a transzatlanti védelmi- és kereskedelmi együttműködés terén. Harris prioritásként kezelné a NATO és az európai biztonság védelmét, ami Ukrajna szempontjából is kulcsfontosságú. Ugyanakkor az Unió számára Kamala Harris külpolitikája szintén bizonyos protekcionista kereskedelmi intézkedésekkel járna, Kína kapcsán ugyanis a demokraták is korlátozni igyekeznek majd az ázsiai ország globális szerepét és hatásait.
És akkor itt el is jutottunk egy rendkívül érdekes ponthoz. Valójában magyar szempontból szinte mindegy, hogy melyik elnök-jelölt fut be végül jövő héten, mert Kínával szemben mindkettő – így vagy úgy, de – fenn akarja tartani, sőt mélyíteni a kialakult kereskedelmi háborút. Ez Magyarország helyzetében azért problémás, mert a két nagyhatalom versenyében a Fidesz-kormány deklaráltan az egyikhez kötötte magát és az ország gazdasági stratégiáját, nevezetesen a kínai autó- és akkumulátorgyártáshoz. Nem arról akarok vitát nyitni, hogy ez utóbbi döntés megalapozott és helyes volt-e (ebben egyébként némileg megengedőbb vagyok), hanem hogy józan dolog-e olyan politikai kalandor mellé felülni, aki épp ennek sikerét akarja konkrétan keresztbe verni. Az az ultra-protekcionista, kivagyisággal töltött pankrátor politika, amit Trump képvisel tökéletesen ellehetetleníti ezt a fajta orbáni stratégiát és furcsamód ennek ellenére drukkolnak neki. Fentről hirdetjük a “polgári Magyarország” eszményének helyére beszuszakolt, savanyúcukorszerű “gazdasági semlegesség” és a “szuverenitás” újkori eszméjét, de azzal mintha nem számolnának odafent, hogy ez a fajta szuverenista attitűd, ha épp szembejön, simán arrébb taszajtja a szépen fésült saját érdekeinket. Félre, komám, Amerika az első.
Hasonlóképp sajátos megvilágítása az amerikai elnökválasztásnak, hogy Trump győzelme ezzel együtt akár még jót is tehet hosszútávon az európai közösségnek, Harris befutójával ugyanis vélhetően az EU megmaradna a (kétségtelenül békésebb és kooperatívabb, de akkor is csak egy) társutas, vitathatatlanul alárendelt szerepében az Egyesült Államokkal való viszonyában. Ha viszont a tengerentúlon egy érdemi, feszítő erő jelenik meg, az végre olyan kihívás elé állítja az európai közösséget is, hogy ha valamit még kezdeni akar magával, és végre nem tesze-tosza öreglányként akar közlekedni, hanem potens nagyhatalomként, akkor összerántja magát és végrehajtja azokat az integrációs folyamatokat, amelyeket putyinista kalandorok folyamatosan akadályoztak eddig. Ha Te így, hát mi is úgy. Ha izolálódik az Unió, akkor ideje komolyan venni a saját európai haderő létrehozását, az erősebben integrált piacot, a diplomáciai kapcsolatok hatékonyabb koordinálását. Még a végén az az erős nagyhatalommá lesz Európa, amelynek régóta lennie kellene. Milyen abszurd, hogy közben ez ismét csak Orbán Viktor jelenlegi (mert korábban még ugyanezt vallotta, csak valahol, valami miatt megtört ez az irány) politikájának teljes fordítottja: miközben Trump és illiberális fél-szövetségesei az EU gyengítésén ügyködnek, addig épp egy Trump-elnökségből fakadó, ellenségesebb hangvételű versenyhelyzet hozhatja el az EU valódi megerősödését. A szuverenista mozgalmárok akaratuk ellenére így alkothatják meg a szuverén Európai Uniót.
Sajátos helyzet áll elő jövő héten: közvetlenül az amerikai elnökválasztás után előbb az Európai Politikai Közösség ülésezik (ez egy 2022-ben többek között Macron francia elnök kezdeményezésére létrejött fórum, ahol az EU tagállamok mellett olyan országok is az asztalnál ülnek, mint például az Egyesült Királyság, Törökország, vagy a Nyugat-Balkán államai), majd az Európai Unió állam- és kormányfői tartanak informális csúcstalálkozót a soros uniós elnökséget ellátó Budapesten. Korábban több tagállamtól is olyan jelzés érkezett, hogy bojkottálni fogják Orbán lépései miatt az eseményt, de miután ez lesz az első olyan nagy nemzetközi fórum, ahol az uniós vezetők közösen ki tudják alakítani viszonyukat az új amerikai elnökhöz és az EU következő időszakra érvényes transzatlanti stratégiájához, így inkább érdemi jelenlét várható. Bennfentes információként közben azt is hallani, hogy Orbánék azt tervezik: videóchaten keresztül bekapcsolják Trumpot is a tanácskozásra, de ettől a nyomulástól elsőre egyelőre mindenki felhúzta a szemöldökét.
Az bizonyos, hogy sorsdöntő hét elé nézünk és nemcsak azért lesz történelmi, mert az Egyesült Államok elnöki székéért most először indul versenybe egy színesbőrű hölgy és most száll versenybe a valaha volt legidősebb elnök-jelölt férfi, de azért is, mert alapvető változásokat fog hozni a világpolitikában – bármi is lesz a vége. Számomra egyértelmű, hogy Európa és benne Magyarország számára az a legjobb eredmény, ha egy kiszámítható, erős és elhivatott szövetségesünk kerül az USA élére. Egy ilyen törékeny geopolitikai helyzetben egy kiszámíthatatlan, radikál-protekcionista, konfliktuskereső karakter, aki ráadásul a hatályos törvények szerint fixen az utolsó ciklusát töltheti ki, vagyis bármit csinálhat, mert újra úgysem indulhat (bár Trump speciel ennek felülírására is tett célzást) meggyőződésem szerint nem. Egy dolog biztos: a jelenlegi magyar kormány politikája miatt bárki lesz is az elnök, a viszonyban kódolva vannak a konfliktusok és ütközések. Orbán egyetlen – mellénynövelő – győzelmi pillanata mindössze annyi lehet Trump sikere esetén, hogy “naugye” felkiáltással beviszi magával a kávét az EU-csúcsra és nem hagyja, hogy újra kiküldjék érte. De ez az apró emberi öröm egy egész országnak vajmi kevés lesz.
Az alábbi véleménycikk az Index.hu oldalán jelent meg 2024.11.01.-én