Ujhelyi pártokon átívelő összefogást kezdeményez a roamingdíjak eltörléséért

Standard

DSC00911Pártokon és tagállamokon átívelő összefogást kezdeményez Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője a roamingdíjak eltörlése érdekében – közölte hétfőn a politikus irodája.
Az MSZP alelnöke vállalhatatlannak nevezi, hogy a szakminiszterek tanácsa egy előterjesztés szerint az idei év vége helyett csak három évvel később számolná fel az unión belül a mobiltelefonos barangolási díjakat, miközben az Európai Bizottság és az EP már megállapodott a kérdésben.

Az uniós jogalkotásban a bizottságnak javaslattételi joga van, a testület kezdeményezheti a jogalkotást, ám ezt követően az EP-nek és a tanácsnak kell megállapodnia a végleges szabályozásról. Végső soron csak úgy születhet döntés, ha a közvetlenül választott EP és a tagállamok kormányait tömörítő miniszteri tanács egyetértésre tud jutni.

A halasztást javasló előterjesztés szerint a piac szereplőinek több idő kell az új körülményekhez való alkalmazkodásra.

“Az informatikai és távközlési szektornak is kötelessége alkalmazkodni a jelenkor igényeihez, kötelessége megteremteni az egységes piac gazdasági és társadalmi fejlődéséhez szükséges feltételeket” – foglal állást Ujhelyi István.

A politikus azt is tudatja, hogy írásbeli kérdéssel fordult a miniszterek tanácsához és a területért felelős uniós biztoshoz, hogy magyarázatot kérjen az előterjesztésre, és hangsúlyozza, hogy minden eszközt be fog vetni, hogy a roamingdíjakat eltöröljék.

“Ha kell, minden EP-képviselőt fellázítok az ügy érdekében!” – hangoztatta Ujhelyi István.

2015.03.02.

Közös jövő, új dilemmák

Standard

ujhelyi_lendvaiA magyarok nem akarnak kilépni az Európai Unióból és a politikusoknak nem kell óvatosnak lenniük, amikor az együttműködés elmélyítéséről beszélnek, mert sokan még a közös hadsereget sem utasítanák el. Erről Krekó Péter, a Political Capital igazgatója beszélt tegnap azon a konferencián, amelyen az unió és Magyarország közös jövőjéről és új dilemmáiról beszéltek.

Közös gondolkodásra kérte tegnap az Európai Unió és Magyarország közös jövőjéről és új dilemmáiról szervezett tanácskozás résztvevőit Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselője és Lendvai Ildikó, a Deák Ferenc Kör egyik alapítója. Ujhelyi szerint ugyanis a Helsinki záróokmány 1975-ös aláírása óta nem volt olyan rossz a magyar politika megítélése, mint most. Vitaindítójában Ujhelyi közölte, uniópárti, de az EU körülményeit illetően van ok a szkepszisre. Szerinte a gazdasági-pénzügyi válság kezelhető, még a szociális is az, “de a lelki válságot már sokkal nehezebb kezelni”. A képviselő úgy gondolja, meg lehetne és kellene akadályozni a fiatalok munkanélküliségét, a társadalmi válságot, azt, hogy Európa a “béke szigete helyett a békétlenség szigete legyen”. Az uniót lomhának nevezte, amelyik lemaradni látszik a nagyhatalmak versenyében és nincs ereje ahhoz, hogy “kivédje azt a politikusi magatartást, amely belülről bomlasztja az uniót”.

Ujhelyi vitairatot készített, amelyben meghatározta, miben gondolkodnak másképp, mint az Orbán-rezsim. A dokumentumot, amely egyebek között kiemeli, hogy Magyarország az elmúlt tíz év egyértelmű nyertese, mert a határok és piacok megnyitása mellett a csatlakozásunk óta eltelt tíz évben fejenként csaknem félmillió forint támogatás érkezett. A vitairat szerint az uniónak két kiemelten fontos problémára kell választ találni: egyrészt a munkanélküliségre, azon belül is az ifjúsági munkanélküliségre és az ehhez kapcsolódó gazdasági kényszer-emigrációra, másrészt a harmadik országokból érkező bevándorlás okozta szociális feszültségekre, az ennek mentén megjelenő idegengyűlöletre, valamint a szélsőjobboldali politikai erők erre alapuló veszélyes térnyerésére. Az MSZP alelnöke elmondta, hogy a dokumentumot az Európai Szocialisták Pártja júniusi budapesti kongresszusára készítette és a tegnapi vitán elhangzottakkal együtt a küldöttek figyelmébe fogja ajánlani.

A politikus az eszmecserére meghívta mások mellett Krekó Pétert, a Political Capital igazgatóját, aki február elején, az Új szerződést Európának című tanulmány bemutatásakor Ujhelyi számára is meglepő adatokkal támasztotta alá, hogy még az unióval szemben kételyeket megfogalmazó magyarok sem akarnak kilépni a szövetségből, és a politikusoknak nem kell óvatosnak lenniük, amikor az együttműködés mélyítéséről beszélnek, mert sokan még a közös hadsereget sem utasítanák el. Krekó arról beszélt, hogy az utóbbi időben az emberek bizakodóbbak lettek az EU-val kapcsolatban és az iskolázottak már tudják, milyen pénzek érkeznek a közösségtől.

DSC01481Gazdasági menekültek nincsenek – ezt már Sík Endre az ELTE professzora, a TÁRKI vezető kutatója mondta, amikor Tamás Pállal, a Corvinus Egyetem és a Lomonoszov Egyetem tanárával, illetve Dérer Miklós kül- és biztonságpolitikai elemzővel, a Magyar Atlanti Tanács volt főtitkárával az uniós kihívásokról, a lehetséges magyar válaszokról beszéltek. Sík szerint a migrációval foglalkozni kell, a megoldással kapcsolatban lehetnek javaslataink, de ez most Magyarországon túl hangosan kezelt jelenség. Furcsának nevezte, hogy a koszovói menekülteket Győrben fogják el tömegesen. Ez a migráció nem magyar ügy, de az sem, hogyan bánnak a hatóságok a menekültekkel.

Tamás Pál közölte, Nyugat-Európának szüksége van bevándorlókra, különösen a képzett emberekre. Németországban annyi albán él, hogy saját napilapjuk is van. Koszovót az unió “csinálta” és mert Koszovóban nem lehet megélni, ezért ebben az ügyben közös az EU felelőssége – mondta.

Alaptalanul bezárkózó magatartásra vall Dérer Miklós szerint rendészeti kérdést csinálni a menekültekből. A szakember elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány kijelenti: Magyarország megtelt, miközben részben a határon túli magyarokkal akarja a demográfiai gondokat enyhíteni. Másutt sem feltétlenül szeretik a menekülteket, de olyan durván, mint nálunk nem bánnak velük – tette hozzá az elemző.

2015.02.28.

Megjelent a Népszava című napilapban, szerző: Fazekas Ágnes

 

„A cserdi csoda nem csoda”

Standard

DSC01181 A Baranya megyei, 426 fős, többségében cigányok lakta Cserdi település polgármestere szerint nincs szükség ma Magyarországon cigány önkormányzatokra, mert azoknak a „mutyizós világa” csak rossz fényt vet a cigányságra.

Bogdán László erről magyar újságíróknak beszélt kedden Brüsszelben, ahová Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője hívta meg, hogy az uniós intézmények romaügyekkel foglalkozó szakilletékeseit tájékoztassa az általa vezetett település gyakorlatáról, eredményeiről.

Bogdán a „cserdi csoda” megalapozójaként hívta fel magára az elmúlt években a magyar média egy részének figyelmét. Mint most Brüsszelben elmondta, a korábban 98 százalékos munkanélküliséggel sújtott Cserdiben mára 5-6 százalékra sikerült leszorítani az állástalanok arányát. A település lakosainak 70 százaléka cigány, miként maga a polgármester is.

Ujhelyi István a brüsszeli újságíróknak megjegyezte: Bogdán polgármester időnként egészen sajátos módszereket alkalmazott, de az egész Európai Unió számára izgalmas programot dolgozott ki és működtet.

Korábbi sajtóbeszámolók szerint Bogdán László megszervezte például a cserdi családok számára, hogy fiatalkorúak, illetve felnőttek látogatást tegyenek büntetésvégrehajtási intézményekben, és megtapasztalhassák, milyenek is valójában a börtönkörülmények. A településen időközben gyakorlatilag megszűnt a bűnözés. Ebben – szintén médiabeszámolók szerint – segített az organikus kertészeti közmunka lehetősége is.

A cserdi csoda nem csoda. Ne tessenek azon csodálkozni, hogy képesek vagyunk megfogni a lapátot és a kapát – mondta most a polgármester, aki az Európai Bizottság szociális, foglalkoztatási, oktatási ügyekkel foglalkozó tisztségviselőit kívánja tájékoztatni saját helyi kezdeményezéseik eredményeiről.

Bogdán László szerint nem kellene félni a cigánykérdéstől. “Amíg ez problémának látjuk, és nem feladatnak, addig a jelenség nem fog változni” – tette hozzá.

DSC01211Az általa képviselt álláspont szerint meg kell értetni az emberekkel, hogy a cigányok semmivel sem alacsonyabb rendű, ugyanakkor semmivel sem magasabb rendű lények másoknál. Ennek jegyében szerinte az úgynevezett pozitív diszkriminációra sincs valójában szükség, mert annak kedvezményezettjeit ellenérzés veszi körül.

Ujhelyi István bejelentette, hogy EP-képviselőként irodát nyit Cserdiben, és Bogdán Lászlót tanácsadójának kéri fel az úgynevezett európai roma keretstratégia megvalósításával, a felzárkóztatással kapcsolatos kérdésekben.

2015.02.25.

Ujhelyi: alapvető, hogy az európai közösség kiemelten kezelje a turizmust

Standard

ujhelyi_480_0Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) vezetőivel tárgyalt Madridban az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke, Ujhelyi István. A magyar európai parlamenti képviselő a tárgyalások után úgy fogalmazott: alapvető fontosságú, hogy az európai közösség kiemelten kezelje a turizmust, ehhez pedig partnerekre van szükség.

A madridi találkozók során Ujhelyi István – aki egyúttal a TRAN-bizottság turisztikai szaktestületének (Tourism Task Force) szociáldemokrata vezetője – a szektor előtt álló feladatokról és az Európai Parlament politikai testületei, valamint a madridi világszervezet közötti minél strukturáltabb együttműködésről tárgyalt. A szocialista politikus Somogyi Zoltánnal, az UNWTO főtitkár-helyettesével folytatott egyeztetése során kiemelte: az Európai Parlament több mint száz képviselője támogatta a sok éves kihagyás után az idei ciklusban sikeresen újra megalakult Turizmus Intergroup-ot, amely a Task Force mellett szintén komoly lehetőséget biztosít az ágazat szakmai képviseletére.

„Ebben a munkában partnerekre van szükségünk. Alapvető fontosságú, hogy az európai közösség kiemelten kezelje a turizmust, amely szinte az egyetlen olyan ágazat, amely a gazdasági válság ellenére is bővülni tudott. Ráadásul egyes mérések alapján a világ GDP-jének kilenc, az európai közösség GDP-jének pedig öt százalékát ez a szektor termeli, amely emellett csaknem húszmillió európai munkahelyet biztosít” – fogalmazott a politikus Madridban.

Ujhelyi ismertette az EP szaktestülete előtt álló feladatokat és a meghatározott szakmai célokat: a fogyasztóvédelem megerősítését, a vízum- és biztonságpolitika összehangolását, valamint a harmadik országból – ezen belül is Ázsiából – érkező turisztikai igények jobb megismerését.

Az MSZP politikusa saját kezdeményezéssel is élt: a “Tourism On The S.P.O.T.” (Special Partnership On Tourism) program keretében szorosabb együttműködést kíván létrehozni az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a turisztikai szektor képviselői között. Ez a fajta együttműködés a politikus szerint az ágazat lehetőségeit kihasználva megoldást biztosíthat például az ifjúsági munkanélküliség feszítő problémájára is. A S.P.O.T.-program megvalósításában a politikus érdemben számít az UNWTO együttműködésére is.

2015.02.20.

Kész Zoltán a helyiek igényeit képviselné Budapest és Brüsszel felé

Standard

DSC00414Kész Zoltán országgyűlési képviselővé választása esetén a helyiek érdekeit képviselné Budapest és Brüsszel felé egyaránt – mondta a független jelöltként, de több ellenzéki párt és civil szervezet támogatásával induló politikus szombaton Veszprémben Gianni Pittella, az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője és Ujhelyi István, az MSZP EP képviselője társaságában tartott sajtótájékoztatón.

Úgy fogalmazott: “amennyiben február 22-én a választók akaratából képviselő leszek Budapesten, nemcsak Budapest felé tudom képviselni Veszprémet és az 1-es számú választókerületet, hanem első számú szövetségeseink és partnereink az Európai Unión belül is megtapasztalhatják azt, hogy feléjük is képviselem ezt a régiót”.

Gianni Pittella szerint azért támogatható az európai szocialisták számára Kész Zoltán, mert az értékek, amelyek mentén gondolkodnak azonosak. Ezek alatt az európai értékeket, a szociális piacgazdaságot és mindazt jelölte meg, “melyet európainak pozitív értelemben nevezhetünk”. Az EP szocialista frakcióvezetője szerint Magyarországnak azért van szüksége változásra, hogy megmeneküljön mély válságából.

Ujhelyi István, az MSZP EP képviselője kijelentette, péntek óta “tudjuk, személyesen Simicska Lajostól, hogy az amit Orbán Viktor épít, az egy diktatúra”. Hozzátette: a rendszer lebontásában az egyik fordulópont a veszprémi választás lehet.

Kérdésre válaszolva Kész Zoltán reagált Tuzson Bence, a kormánypárti frakció szóvivője sajtótájékoztatóján elhangzottakra, – melyek szerint a képviselőjelölt korábban a demokrácia elveivel alapvetően ellentétes nyilatkozatokat tett – azt mondta: “az, hogy én mit gondolok és mit tudok a világról, nem titok. Az elmúlt években rengeteget nyilatkoztam, előadásokat tartottam, konferenciákon vettem részt. Ezek elérhetők bárhol az interneten”. Hozzátette, ellenfelével, Némedi Lajossal szívesen leülne egy vitára ezekről a kérdésekről.

Ujhelyi István hangsúlyozta: “pontosan tudjuk, hogy nem egy szocialista jelölt mögé, hanem egy független, szabadon gondolkodó, de Veszprémért és a térségért dolgozni akaró ember mögé álltunk be”, több párttal együtt. Hihetetlennek nevezte, hogy milyen manipulációt folytat Kész Zoltánnal szemben néhány szóba kapaszkodva – kiragadott szövegkörnyezetből – a magyar állami média.

Veszprém megye 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert Navracsics Tibort, a választókerület korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét november 1-jével uniós biztossá nevezték ki, így – mivel az uniós biztosi és a parlamenti képviselői mandátum összeférhetetlen – október 30-ai hatállyal lemondott országgyűlési mandátumáról.

Az időközi voksolás – melyre a választási bizottság 12 jelöltet vett nyilvántartásba – 25 település választópolgárait érinti: szavazhatnak Bakonynána, Bánd, Csehbánya, Csetény, Dudar, Eplény, Hajmáskér, Hárskút, Herend, Jásd, Királyszentistván, Kislőd, Lókút, Márkó, Nemesvámos, Olaszfalu, Öskü, Sóly, Szápár, Szentgál, Tés, Úrkút, Városlőd,Veszprém és Vilonya választói.

2015.02.08.

Ujhelyi István lett az Európai Parlament turisztikai szaktestületének vezetője

Standard

2Ujhelyi Istvánt, az MSZP európai képviselőjét választották az Európai Parlament turisztikai szaktestületének vezetőjévé. Az ágazat ügyeivel foglalkozó csoportban (hivatalos nevén „Tourism Task Force”, az EP Közlekedési és Turizmus Bizottságán belüli szakmai testület) hét parlamenti frakció tizenkilenc képviselője kapott helyet. A magyar politikus a testület programalkotó tanácskozásán többek között arra tett javaslatot, hogy a szakpolitikusok közösen értékeljék ki a 2011-es, utolsó turisztikai jelentés óta az ágazatot érintő eseményeket, egyúttal felügyeljék aktívabban és szorosabban a többi parlamenti szakbizottság turizmust is érintő munkáját.

A turisztikai szektort a következő időszakban érintő kérdésekről a magyar politikus azt mondta: alapvető fontosságú, hogy az európai közösség kiemelten kezelje a turizmust, amely szinte az egyetlen olyan ágazat, amely a gazdasági válság ellenére is bővülni tudott. Ráadásul egyes mérések alapján a világ GDP-jének kilenc, az európai közösség GDP-jének pedig öt százalékát ez a szektor termeli, amely emellett csaknem húszmillió európai munkahelyet biztosít. Ujhelyi szorgalmazta egy egységes európai turisztikai brand kiépítését, a fogyasztóvédelem megerősítését, a vízum- és biztonságpolitika összehangolását, valamint a harmadik országból – ezen belül is Ázsiából – érkező turisztikai igények jobb megismerését. Az MSZP politikusa saját kezdeményezéssel is élt: a “Tourism On The S.P.O.T.” (Special Partnership On Tourism) program keretében szorosabb együttműködést kíván létrehozni az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a turisztikai szektor között. Ez utóbbi a képviselő szerint az ágazat lehetőségeit kihasználva megoldást biztosíthat például az ifjúsági munkanélküliség feszítő problémájára is.

Ujhelyi István a turizmus magyarországi helyzetével kapcsolatban kiemelte: sajnálatos, hogy az Orbán-kabinet az idei költségvetésben a korábbi összeg töredékét különítette csak el turisztikai célokra és az uniós forrásokat sem használják fel kellő mértékben a szükséges marketingre. “Európa a turizmus felé fordul a következő években, bízom abban, hogy a magyar kormány partner lesz a közös munkában; én a segítő kezemet nyújtom ehhez. De, arra kérem, hogy az Orbán-kabinetet, hogy vegye komolyan a turisztikai szektort és annak képviselőit, az ágazatot érintő kérdésekkel és beruházásokkal kapcsolatban pedig a jövőben kérje ki végre az érintettek véleményét is” – fogalmazott Ujhelyi István.

Brüsszel, 2015. február 3.

Ujhelyi: az Európai Csalás Elleni Hivatal is aggódik a magyar uniós pénzekért

Standard

DSC02996„A felvázolt helyzet kételyeket támaszthat azzal kapcsolatban, hogy az uniós források elosztása teljes mértékben a vonatkozó hatályos európai szabályokkal összhangban, illetve az áttekinthetőség alapelvének maradéktalan tiszteletben tartásával történik-e” – többek között ezt válaszolta az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Ujhelyi István megkeresésére.

Az európai parlamenti képviselő még tavaly évvégén, az önkormányzati kampány idején elhangzott fideszes nyilatkozatok miatt kért állásfoglalást az európai szervezettől, kifogásolva, hogy a magyar kormánypárt több vezetője is nyíltan kijelentette: csak azok az önkormányzatok részesülhetnek majd uniós forrásokból, ahol fideszes vezetőt választanak.

Ujhelyi hangsúlyozta, hogy amikor a „fideszes zsarolás elleni” preventív céllal az OLAF-hoz fordult állásfoglalásért, már sejtette, hogy olyan választ fog kapni, ami egyértelművé teszi: a magyar kormányzat nem oszthatja pártpolitikai alapon a magyar településeknek az uniós forrásokat.

A politikus Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján felszólította a magyar kormányt, hogy a hatályos fejlesztési ciklusban csakis szakmai alapon és a programok felkészültsége alapján osszák szét az uniós keretet. „Nem fordulhat elő az, hogy megyei jogú városok közül például olyan település több támogatást kapjon, amelynek fideszes vezetője van, mint például Szeged, amely szocialista polgármestert választott” – fogalmazott Ujhelyi.

Az MSZP európai képviselője bejelentette azt is, hogy folytatja a tavaly megkezdett konzultációsorozatot, amelynek részeként baloldali polgármestereket hívott meg az Európai Unió központjába annak érdekében, hogy a településvezetők minél hatékonyabb és közvetlenebb kapcsolatot alakíthassanak ki az európai döntéshozókkal. Ujhelyi István szerint az OLAF kijelentése a veszprémi választók felé is üzenet arról: bátran szavazhatnak az ellenzéki jelöltre, mert emiatt nem érheti retorzió a várost.

2015.01.20.

Ujhelyi: a Fidesz nemzeti együttműködés helyett megint csak acsarkodni tud

Standard

Az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának legutóbbi ülése után azt nyilatkoztam, hogy a határon túli magyarok ügyében nemzeti koalícióra van szükség, így a munkacsoport tagjaként kész vagyok a jobboldali képviselőkkel is a közös munkára.

Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő a mai napon közleményében azt állította: a szocialisták nem támogatták az EP kisebbségügyi munkacsoportjának megalakulását, nem voltam jelen az alakulóülésen, a legutóbbi tanácskozáson pedig fel sem szólaltam.

Ezzel szemben tény, hogy a kisebbségi munkacsoport megalakulását több platformon, több alkalommal is támogattam: szóban és írásban egyaránt. Tény, hogy résztvevője voltam a munkacsoport megalakulását előkészítő, nyári találkozónak, ahol egyértelműen jeleztem: támogatom Gál Kinga társelnökségét, az intergroup megalakulásához pedig támogatókat toborzok a szociáldemokrata frakcióban. Tény, hogy az alakulóülésen személyesen nem tudtam jelen lenni, de közvetlen munkatársam képviselt a tanácskozáson és regisztrált is a nevemben.

Partnerséget, közös munkát ajánlottam a határon túli magyarok érdekében a jobboldali képviselőknek; a Fidesztől érkező válasz nem engem minősít. Ezek szerint ők a meghirdetett nemzeti együttműködés helyett megint csak acsarkodni tudnak, álságosan kisajátítva a határon túliak képviseletét. Ez a szociáldemokraták számára is fontos ügy, amit jól mutat, hogy az előző parlamenti ciklusban szocialista társelnöke volt a munkacsoportnak, Tabajdi Csaba személyében.

Én továbbra is teszem a dolgom és továbbra is nemzeti koalícióra törekszem a kérdésben.

dr. Ujhelyi István

2015.01.16.

Nemzeti koalícióra van szükség a ‘magyar-ügy’ európai képviseletében

Standard

DSC03713“Nemzeti koalícióra van szükség a határon túli magyarok európai képviseletében” – jelentette ki Ujhelyi István szocialista képviselő az Európai Parlament nemzeti kisebbségi ügyekkel foglalkozó intergroupjának mai ülése után. A szakmapolitikai csoportban huszonegy tagország hatvanöt képviselője vállalt feladatot, a programalkotó tanácskozáson döntés született arról, hogy a következő hónapokban az intergroup oktatáspolitikai, anyanyelv-védelmi, kisebbségi nyelvhasználati kérdésekben, illetve a Szerbiában és Montenegróban élő kisebbségek ügyével fognak kiemelten foglalkozni, az Európai Bizottsággal szoros együttműködésben.

Ujhelyi István az intergroup tagjaként az ülés után kijelentette: szociáldemokrata politikusként kötelessége küzdeni a határon túli magyarok érdekeiért. “Sajnos, a hazai politikában a jobboldal folyamatosan megpróbálja kisajátítani magának a ‘magyar-ügyet’ és semmibe veszi azt a kiszámítható partnerséget, amelyet az MSZP-kormányok nyújtottak a korábbi években a határon túli szervezeteknek. Határozott álláspontom, hogy nemzeti koalícióra van szükség a határon túli ügyekben, ezzel kapcsolatban a jobboldali képviselőkkel is kész vagyok a közös munkára. Ezért is támogattam például Gál Kinga fideszes EP-képviselő társelnökké választását a csoportban” – fogalmazott Ujhelyi.

Az MSZP európai politikusa hozzátette: az elmúlt ciklusokban a korábbi szocialista EP-képviselő, Tabajdi Csaba volt a kisebbségi intergroup egyik társelnöke, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a határon túli magyarok képviseletében; az általa megkezdett munkát kell folytatni a következő években.

2014.01.15.

Ujhelyi a januártól érvényes útdíjszabás hatástanulmányait kéri

Standard

dszzs20140719005Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől és Börzsei Tibortól, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójától is tájékoztatást kért a január elsejétől életbe lépett új útdíjszabási rendszerrel kapcsolatban Ujhelyi István.

Az MSZP európai parlamenti képviselője – aki egyúttal az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke – a vezetőknek írt levelében „fájdalmasan cinikusnak” nevezte az Orbán-kormány propagandáját, amely úgy állítja be az új díjfizetési rendszert, mintha az költségcsökkentést jelentene az autósok számára. A szocialista EP-képviselő szerint a gyorsforgalmi úthálózat használatának „megsarcolása” jelentős terheket jelent a közlekedőknek, így a fuvarozóknak, de áttételesen a tömegközlekedést használóknak és egyéb szektorok mellett még a turisztikai ágazatnak is. Az új díjfizetéssel kapcsolatban Ujhelyi a szakminiszternek írt levelében többek között arra vár választ, hogy miért pár héttel a bevezetés előtt jelentették csak be a jelentős változásokat, illetve, hogy milyen konkrét hatástanulmányok és számítások készültek az új díjstruktúrával kapcsolatban. Ujhelyi szeretné megtudni, hogy milyen beruházásigénnyel jár a rendszer megváltoztatása és hogy ezt a költséget a kormányzat miből kívánja finanszírozni.

A szocialista politikus arra is választ vár, hogy az „egyszerű pénzbehajtáson túl” mi indokolta a Ferihegyi Repülőtér megközelítéséhez elengedhetetlen útszakaszok fizetőssé tételét, illetve, hogy ezen szakaszok „megsarcolásával” kapcsolatban milyen konkrét háttérszámításokat végeztek és milyen részbevételeket remélnek. Ujhelyi István azt is tudni szeretné, hogy milyen hatással lesz a balatoni forgalomra a megyei matricák bevezetése, illetve készült-e háttértanulmány azzal kapcsolatban, hogy az egyes szakaszok „újbóli megsarcolása” milyen konkrét hatással lesz – a jelentős járatritkítás miatt épp átalakuló – vasúti utasforgalomra, a közúti fuvarozásra és áttételesen a turisztikai szektorra. Az MSZP európai szakpolitikusa levelében azt is jelezte: szeretné mielőbb megismerni a témában készült háttéranyagokat és szakmai tanulmányokat.

2015.01.01.