Ujhelyi vitaindító beszéde a Hazaváró/Haza-váró konferencián

Standard

A 2015.07.03-i “Hazaváró/Haza-váró” konferencián Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő többek között azt mondta: nincs ma Magyarországon az elvándorlásnál nagyobb probléma és nem a kormány által felvetett nemzeti konzultációs témák az igazán fontos kérdések, hanem ez. Az MSZP kiemelten foglalkozik a témával: meg kívánja mutatni, hogy lehet olyan politikát csinálni, amely miatt nem akarja a magyar munkaerő elhagyni az országot, akik pedig már elmentek, egyszer majd hazatérnek – hangoztatta. Vitaindító beszéde az alábbi videóban tekinthető meg.

Hazaváró-konferencia: érdekvédelem a külföldre vándorolt magyaroknak

Standard

DSC04937Az MSZP elnöke szerint ha a magyarországi bérek nem közelítenek az európai bérekhez, a fiatalok továbbra is el fognak menni külföldre. Tóbiás József erről a Táncsics Alapítvány “Hazaváró, Haza-váró” címmel megrendezett konferenciáján beszélt pénteken Budapesten.

Az ellenzéki pártvezető hangsúlyozta: az elvándorlás problémáját nem aktuálpolitikai szinten kell kezelni, hanem hosszú távon kell gondolkodni róla, mert ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, 2024-re meg fog duplázódni a jelenlegi 580 ezerre tehető kivándorlók száma. Ha pedig ez bekövetkezik, az egészségügyben, az oktatásban, a műszaki és humán területeken nagyon komoly hiánnyal fog küzdeni az ország – vetítette előre.

Utalva a magyar-szerb határszakaszra tervezett kerítésre Tóbiás József azt mondta: nem a bezárkózás a megoldás, amit most Magyarország tesz, hanem az elvándorlás problémájának felismerése, okainak feltárása és a megoldáskeresés. A pártelnök Európa jelenlegi legnagyobb kihívásának a migráció kezelését nevezte, majd hozzátette: Magyarországnak emellett van egy másik problémája is, ez pedig a kivándorlás.

DSC04824Felidézte: a pénzügyi világválságot követően, 2011 után felgyorsult a kivándorlás. Megdöbbentőnek nevezte, hogy a Magyarországot elhagyók döntő többsége fiatal, minden 10 kivándorlóból 8-an 40 év alattiak, akik – mondta – a biztonság hiánya, illetve az anyagi és jogbiztonság, a kiszámíthatóság érdekében indulnak el. Tóbiás József szerint miközben gyűlöletkampány zajlik, ami arról szól hogyan zárjuk le Magyarország déli határait, aközben sem a szellemi, sem a szakmai, politikai térben nincs szó a Magyarországról elvándorló tömegek kezeléséről.

Becslése alapján a kormány hatod annyit költ a fiatalokat hazaváró programra, mint a “gyűlöletkampányára”, az pedig önmagában nem elég, hogy a kormány azt mondja: jöjjenek haza a fiatalok. Hangsúlyozta: Magyarországnak ki kell alakítania azt a hosszú távú stratégiát, hogyan akar a társadalom jólétéért küzdeni.

Európai állampolgárokként a fiatalok ismerjék meg a világot, tanuljanak meg más nyelveket, ismerkedjenek meg más kultúrákkal, de ennek a tudásának birtokában a magyar nemzetet gyarapítsák – folytatta a szocialista politikus. Ennek feltételeit szerinte nem jogszabályokkal, hanem közös nemzeti stratégiával lehet megteremteni, és akkor lesz sikeres Magyarország, ha azok, akik Európából figyelik az eseményeket, úgy fogják gondolni, hogy érdemes hazajönni.

A konferencián Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő azt mondta: nincs ma Magyarországon az elvándorlásnál nagyobb probléma és nem a kormány által felvetett nemzeti konzultációs témák az igazán fontos kérdések, hanem ez. Az MSZP kiemelten foglalkozik a témával: meg kívánja mutatni, hogy lehet olyan politikát csinálni, amely miatt nem akarja a magyar munkaerő elhagyni az országot, akik pedig már elmentek, egyszer majd hazatérnek – hangoztatta.

Bejelentette azt is, hogy érdekképviseleti mozgalmat indítanak, amely nem pusztán hazavárja a fiatalokat, hanem jogsegélyszolgálatot, tanácsadást, ingyenes online felületen folyamatos kapcsolattartást biztosít, és szükség esetén a helyi hatóságokkal való vitákban segítségnyújtást.

DSC04970Hozzátette: érdekképviseleti csoportokat hoznak létre Berlinben, Brüsszelben és Londonban azoknak a magyaroknak, akik most úgy érzik, hogy senki sem foglalkozik velük.

Andor László, az Európai Bizottság korábbi foglalkoztatáspolitikai biztosa előadásában többek közt arról beszélt, hogy az Európai Unió egyik legnagyobb vívmánya, hogy a szabad munkavállalás alapvető jog. Ezt védeni kell, ugyanakkor a legfontosabb erőforrást, a humán tőkét is védeni szükséges annak érdekében, hogy az abba való befektetés ne vesszen el – mondta.

(forrás: mti.hu) / 2015.07.03.)

 

Ujhelyi: kinyitjuk Brüsszel kapuit a szegedi tudásközpont előtt

Standard

DSC04670“A nemzetközi tudományos élet egyik jelentős regionális központjává válhat a szegedi lézer kutatóközpont, amely Magyarország kiemelkedő sikere lesz” – jelentette ki Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő. A politikus erről azután beszélt, hogy számos szakmai egyeztetést folytatott az Európai Bizottság több tagjával; a tárgyalásokon részt vett és beszámolt a beruházás részleteiről Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem vezetője is, aki a képviselő meghívására látogatott Brüsszelbe. A rektor felszólalt a digitális innovációval és annak kihívásaival foglalkozó European Internet Forum tanácskozásán, ahol részletes szakmai előadást tartott a szegedi tudásközpontban rejlő lehetőségekről. Beszédében kiemelte, hogy az egyetem kezelésében álló mintegy kilencvenhektáros területen az ELI-projekt mellett további fejlesztések létesítésére is van lehetőség, itt valósulhat meg az ország első és legnagyobb “tudományos ipari parkja”, amelyben több száz kutató jut majd egyedülálló lehetőséghez. “Ennek a brüsszeli látogatásnak is az a célja, hogy kipuhatoljuk a lehetséges partnereket és szövetségeseket” – fogalmazott a szegedi egyetem rektora.
Ujhelyi István és Szabó Gábor tárgyalásaik során az Európai Bizottság regionális fejlesztésekért felelős kabinetjével abban is megállapodtak, hogy a portfólióért felelős biztos, Cornelia Crețu a közeljövőben Szegedre látogat. A képviselő és a rektor emellett tárgyalt Magyarország állandó képviseletének nagykövetével és Navracsics Tiborral, a Bizottság oktatásért felelős uniós biztosával is.
Ujhelyi az egyeztetések után azt hangsúlyozta: Magyarország érdeke, hogy kiemelt figyelem és támogatás jusson az oktatásra, illetve a kutatás-fejlesztésre. “Európában a legtöbb lehetőséget rejtő humán innováció kétségkívül Magyarországon található. Ahhoz, hogy ezt a nemzet egészének javára tudjuk fordítani, a szegedihez hasonló projektek és fejlesztések kellenek. Európa ebben a partnerünk, mi pedig azon dolgozunk, hogy ehhez minél több brüsszeli kaput nyissunk meg Magyarország és benne Szeged, illetve a szegedi tudásközpont számára” – fogalmazott Ujhelyi István európai parlamenti képviselő.

Brüsszel – 2015-07-01