A Fidesz csorbítani akarja az európai tagállamok szuverenitását

Közzétéve: 2015.12.02.

Istvan UJHELYIAz európai közösség régóta egyfajta vírusnak, a hívogató almáskosárban rothadó gyümölcsnek tartja Orbán Viktort és illiberális államépítését. Nem elég, hogy tudatosan és deklaráltan feszíti szét európai értékrendszerünket, de a közösből felhasznált uniós források szinte teljes egésze is csak a kormányközeli klientúra és a kormányzópárti rokonság gusztustalan felhizlalását szolgálja. Ez nem maradhat szó és retorzió nélkül, nem lehet következmények nélkül szétverni azt az európai közösséget, amelyhez a magyar nemzet tartozik és tartozni is akar. Sajátos, hogy korábban még a Fidesz is azért emelt szót, hogy az európai értékek védelmében az intézményeknek legyen joga akár a tagállami kormányok szuverenitásának csorbítására is.
Az Európai Parlament mai plenáris ülésén, az úgynevezett „magyar-ügy” tárgyalásához benyújtott írásbeli hozzászólásomban azt hangsúlyoztam, hogy büszke magyarként és európai demokrataként soha nem fogom támogatni, hogy Magyarországgal szemben bármilyen olyan szankciót vezessenek be az aktuális kormány működése miatt, amely sérti a magyar nemzet érdekeit. Orbán Viktor ugyanis nem egyenlő a magyar nemzettel. Nem támogatom tehát sem a 7-es cikkely biztosította eljárás megindítását, sem Magyarország jogainak bárminemű csonkítását.
Az is kétségtelen azonban, hogy az Európai Unió és intézményrendszerei nem tűrhetik szó és tett nélkül, hogy egy tagállami kormány és annak vezetője semmibe vegye az alapszerződéseket, az írott és íratlan szabályokat, a közös forrásokat pedig egyszerűen szétrabolja. Ha ennek nincs következménye, azt az Orbánhoz hasonló elvetemült populisták ki is fogják használni. A tagállami kormányok szankcionálása pedig nem azonos az ország és a nemzet büntetésével.
Tanulságos, hogy a Fidesz egyik korábbi, európai parlamenti választási programjában ez szerepel: „Az Európai Uniónak jelenleg a gyengeségei közé tartozik, hogy nehezen tud a saját maga által vallott értékeknek és elveknek érvényt szerezni (…) Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy az unió intézményei félnek beavatkozni egy-egy kormány belügyeibe. A Fidesznek ugyanakkor meggyőződése, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse; enélkül nincs erős Európa (…) Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.”
A Fidesznek igaza volt, egy erős Európának erőt kell mutatnia a közösséget szétrobbantani akaró populistákkal szemben. Még akkor is, ha ez épp a Fidesz.

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
Brüsszel, 2015.12.02.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István