A Fidesz-kormány uniós vétója bumerángként csaphat vissza

Közzétéve: 2022.07.06.

vetobumiNagy többséggel fogadta el az Európai Parlamenti mai plenáris ülése azt az dokumentumot, amely a globális minimumadó kivetése kapcsán emelt tagállami vétóról foglal állást. Az EP egyértelművé tette, hogy a bevezetni szándékozott új, európai adóteher érdemben csökkenteni fogja a sokmilliárdos bevételű multicégek eddigi adókijátszását, a kis- és középvállalkozásokkal szembeni agresszív adótervezését. Az Európai Parlament többsége kimondta azt is, hogy történelmi jelentőségű az ügyben kialakult egység az Unióban, amelyet jelenleg egyedül Magyarország kormánya blokkol, annak ellenére, hogy a tárgyalási folyamatok során az alapvetően gazdasági tartalmú különigényeit nagyrészt figyelembe vették. Az állásfoglalás elítéli, hogy a magyar vétóval blokkolják a megállapodás életbe léptetését és az EP fel is szólította az uniós intézményeket, hogy ne bocsátkozzanak alkudozásba a „nemzeti vétójukkal visszaélő” tagállamokkal; Magyarország esetében pedig mindaddig tartsák befagyasztva a helyreállítási alap sokmilliárdos forrásait, amíg hazánk teljes mértékben eleget nem tesz a rendeletben meghatározott feltételeknek, valamint az országspecifikus ajánlásoknak, különösen a jogállamiságra, az igazságszolgáltatás függetlenségére, valamint a csalás, az összeférhetetlenség és a korrupció megelőzésére és felderítésére tekintettel. Az EP állásfoglalás támogatja azt a megoldást is, hogy amennyiben a magyar kormány továbbra is vétóval él az ügyben, akkor Magyarországot megkerülve, a megerősített együttműködés keretében léptessék életbe a globális minimumadóról szóló közös döntést.
Legyen világos, a magyar kormány vétója kizárólag a zsarolásról szól. Több miniszter is támogatóan nyilatkozott korábban a globális minimumadóról, amely kapcsán szerintük sikerült a magyar érdekeket beépíteni a javaslatcsomagba, ezért meg fogják azt szavazni. Ehhez képest emelt meglepetésszerű vétót a kormányfő nemrég, amely egyértelműen csak a nekünk járó uniós források kompromisszumoktól mentes kikényszerítését célozza. A miniszterelnök döntése azonban bumerángként csaphat vissza: a minimumadót ugyanis – amely egyébként kizárólag a 300milliárdos árbevétel feletti cégeket érinti, vagyis a multikat és nem a kis- és közepes magyar vállalkozásokat – a vétót megkerülve is bevezethetik, a Fidesz-kormány zsaroló technikája viszont így egy újabb érv lesz amellett, hogy az európai érdekeket gáncsoló magyar kormány ellen végigvigyék az uniós büntetőeljárásokat. Ez a végén nemcsak jelentős, ezermilliárdokban mérhető uniós forrás, de hazánk uniós szavazati jogának elvesztésével is járhat. Ez a károkozás kizárólag a Fidesz-kormány bűne és felelőssége.
Mi, szociáldemokraták a mielőbbi megegyezést támogatják és sürgetjük. Ennek egyik leggyorsabb megoldása az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, amely az EU számára megfelelő garancia lenne a befagyott források megnyitásához. Ha a magyar kormány nem változtat a magatartásán, azzal egész Magyarországnak, minden egyes magyar családnak okoz súlyos és megbocsáthatatlan károkat.

Budapest/Brüsszel – 2022.07.06.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István