A Fidesz már megint a korrupciót támogatta

Közzétéve: 2017.07.06.

20150610ep-valasztas-kampanyTöbb vezető fideszes EP-képviselő is az Európa-ellenes szélsőségesek és a korrupció oldalára állt. Az Európai Parlament mai, strasbourgi plenáris ülésén ugyanis a szélsőséges EFDD-frakció megpróbálta visszavonni az uniós forrásokat érintő bűncselekményekkel kapcsolatos új irányelvet, ezt a józan parlamenti többség azonban megakadályozta. A Fidesz több prominemse (például Szájer József vagy Gyürk András) azonban ennél a szavazásnál tudatosan, a saját pártcsaládjával szemben nem nyomott gombot, ezzel is támogatva az Európa-ellenesek akcióját. Az is árulkodó, hogy a vonatkozó javaslatot az illetékes szakbizottságban korábban a jobboldali néppárti frakcióból egyetlen képviselő nem támogatta: a fideszes Gál Kinga.
Orbán Viktor pártjának képviselői nem először teszik egyértelművé, hogy miként viszonyulnak az európai értékekhez és az uniós pénzek lopásmentes felhasználásához, hiszen legutóbb a miniszterelnök utasítására nem szavazták meg az európai ügyészség felállítását sem.
A Fidesz most sem támogatta, hogy az európai közösség hatékonyabban és szigorúbban lépjen fel azokkal szemben, akik ellopják, elsikkasztják az uniós polgárok pénzét. A Fidesz ezek szerint abban érdekelt, hogy a magyar emberek életének javítását szolgáló európai források továbbra is zavartalanul saját rokonságukhoz és üzleti köreikhez kerüljenek.
A Fidesz azért akarja „megállítani Brüsszelt”, mert megakadályozná a narancsvilág eszetlen rablását.

Ujhelyi István
az MSZP alelnöke
európai parlamenti képviselő
Strasbourg, 2017.07.05.

 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István