A Fidesz megint a magyar emberek érdekei ellen szavazott Strasbourgban

Közzétéve: 2017.06.13.

 Tartózkodtak a Fidesz képviselői az Európai Parlament mai plenáris ülésén a 2020 utáni kohéziós politika alapelemeiről szóló jelentés szavazásánál. Ez a dokumentum a következő időszak uniós forrásainak céljait és elosztásának körülményeit igyekezett rögzíteni. A Fidesz nem támogatta, hogy az uniós források felhasználása során megerősítsék a jogbiztonságot, a hozzáférhetőséget és a politika-végrehajtás átláthatóságát. A Fidesz nem támogatta, hogy a 2020 utáni támogatási időszakban a kohéziós forrásokat elsősorban a kiszolgáltatott és a társadalom peremére szorult csoportok támogatására, a munkahelyteremtésre és oktatásra fordítsák. A Fidesz nem támogatta, hogy a források elosztásában a helyi döntéshozatali szinteknek, a városoknak, az önkormányzati együttműködéseknek a jövőben nagyobb szerep jusson. A Fidesz nem támogatta, hogy az Unió kohéziós politikájának eredményeit (szemben az Európa-ellenes hadjárat hazugságaival) a jövőben jobban megismerjék az európai és így a magyar polgárok.
A Fidesz mindenben azt keresi, hogy miként szolgálhatja ki a plakátokra festett uszító propaganda alantas céljait. A Fidesz mindenben összeesküvést és nemzetrontást lát, tébolyukban pedig bármikor készek már a magyar emberek érdekei ellen is voksolni. Most is ezt tették.

Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
az MSZP alelnöke
Strasbourg, 2017-06-13

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István