Az Európai Unió Magyarország érdekében az orbáni politikát támadja (reagálás Gulyás Gergely nyilatkozatára)

Standard

Mérhetetlenül szánalmas, ahogyan a Fidesz „migránsozással” és „sorosozással” próbálja meg idő előtt magyarázni a bizonyítványát az Európai Parlament asztalán lévő, az Orbán-kormány politikáját elítélő határozatokkal kapcsolatban. A szerdai napirenden szereplő négypárti (köztük szociáldemokrata) és az ettől független néppárti, vagyis a Fidesz pártcsaládja által megfogalmazott határozati javaslat mindegyike az Orbán-kormány európai értékekkel szembeni, illiberális dúlása miatt emel szót. Egyik javaslat sem Magyarországot, hanem azt az orbáni politikát támadja, amely mára egyértelműen nem az Európai Unióval, hanem Erdogannal és Putyinnal keresi a jövőt. Figyelemre méltó, hogy a Fidesz saját pártcsaládjának frakcióvezetője által benyújtott jobboldali javaslatban súlyosabb megállapítások szerepelnek, mint egykor sokat támadott Tavares-jelentésben.
Orbán és a Fidesz körül teljesen elfogyott a levegő Európában, immáron saját pártcsaládja is elítélő határozatot nyújt be a kormány politikájával szemben. Súlyos felelősség terheli Orbánt és bandáját, amiért kitették Magyarországot az esetleges szankcióknak. Nem szabad megvárnunk, míg Magyarország szavazati jogát is felfüggesztik, ezért minél előbb el kell takarítani az Európa-ellenes Fideszt a hatalomból.

Ujhelyi István
az MSZP alelnöke
európai parlamenti képviselő
Strasbourg, 2017.05.15.