Az Év EP-képviselőjének választották Ujhelyi Istvánt

Közzétéve: 2017.03.22.

cof

Egyedüli magyar uniós honatyaként, az Év Európai Parlamenti Képviselője díjat vehette át szerda este Ujhelyi István Brüsszelben. Az MSZP politikusa és a párt alelnöke a közlekedési és idegenforgalmi bizottsági munkáját érintő elismerésként kapta meg a kitüntetést.
A brüsszeli uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a Parliament Magazine minden évben kiírja a MEP AWARDS-ot, vagyis az európai parlamenti képviselők díját. Több kategóriában versenyeznek a politikusok, akiket magánszemélyek, képviselők, vagy civilszervezetek jelölhetnek. A beérkezett többezer jelölésből végül a Parliament Magazine szerkesztősége választ ki minden kategóriában 3-3 képviselőt, alapvetően az alapján, hogy kik és hányan jelölték, illetve milyen valós indokok és munka támasztja alá a jelölést. Ezután, a döntőbe jutott jelöltek közül egy szakmai zsűri választja ki a legjobbakat.
Az ajánlások alapján idén immár második alkalommal jutott a döntőbe Ujhelyi István, akit tavaly a turizmusban végzett munkájáért jelölték elismerésre, most azonban a közlekedés kategóriában jutott a legjobb három közé, s nyerte el végül a díjat. Ujhelyi, aki az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke is egyben, aktívan szerepet vállal például a magyar fuvarozók érdekképviseletében a tagállami minimálbér-rendelkezések kapcsán, de mentorként tevékenykedett az ingyenes InterRail-bérlet programjának elindításában is.
Az átadó ünnepségen Ujhelyi többek között azt mondta: európai képviselőként három fontos célt tűzött maga elé mandátumának kezdetekor. Egyfelől mindent megtanulni az Európai Unióról, másodikként elérni, hogy a turisztikai iparág megkapja a neki kijáró figyelmet és támogatást az európai intézményekben, illetve, hogy a manapság az európaiságot megvető illiberális magyar kormányzat működésével szemben megerősítse az európai értékeket a magyar választók körében és bizonyítsa, hogy igenis van Magyarországnak európai arca is.

Brüsszel, 2017-03-23

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István