EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (392.)

Standard

Hülyére veszi a kormány a tanárokat: már most is van uniós pénz a béremelésükre!

Hangos dicsőítő fanfárok mellett adta hírül a kormány a napokban, hogy érkeznek a tíz százalékkal – igen, mindössze tíz százalékkal – emelt pedagógusbérek, a „rendszerváltás óta legnagyobb mértékű bérrendezés” viszont még várat magára az ágazatban, mert nem jönnek a brüsszeli pénzek. Az ember tényleg nem tudja, hogy hangosan kacagjon ezen a szövegen, vagy a bicskát pattintsa a zsebében. A kormányzati arrogancia és pökhendiség ugyanis ilyen formában még fideszes mércével mérve sem nagyon sűrűn buggyant ki a hatalmasokból az elmúlt évtizedben, pedig kormányzati arroganciából és pökhendiségből aztán jutott bőven minden szinten. 

A Fidesz azt állítja, hogy a pedagógusok vérlázítóan alacsony béreit a következő években fokozatosan emelik majd, így végül 2025-re (igen, csak 2025-re) a tanárok átlagkeresete eléri majd a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát. Ehhez is vastag bőr kell azért, hogy ne a diplomás átlagbér kétszeresére, vagy legalább annak szintjére, hanem csak a nyolcvan százalékára (!) tudja felemelni a negyedik kétharmaddal és vészhelyzeti rendeletekkel kormányzó hatalom a pedagógusok bérét. Már persze, ezt is csak akkor, ha – legalábbis a hivatalos propaganda szerint – Brüsszel lenne olyan szíves és odaadná nekünk végre a Magyarországnak járó forrásokat. Mindezt egy olyan világban próbálják nekünk beadni, ahol bármiből egyetlen kormányzati tollvonással nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás lehet, ahol a kormányzat bárminemű kontroll nélkül öntheti a közpénz-milliárdokat bármire, amire csak jólesik neki: legyen az mobilszolgáltató, stadion, kisvasút vagy épp alacsony színvonalú papagáj-kommandó. Van itt pénz doszt, de csak arra, ami a hatalmasoknak fontos. Lenne a pedagógusbérekre is, csak az nem tartozik a „nemzeti” kormány prioritásai közé. 

Utóbbi már azon is tökéletesen megmutatkozott, hogy a kormány eredeti nemzeti tervében, amelyet először nyújtott be Brüsszelnek a helyreállítási források lehívása érdekében, még egyetlen szó nem volt pedagógus béremelésről és életpályamodellről. Azt bizony az érdekképviseleti szervezetek és az ellenzéki EP-képviselők nyomására tették bele a kényszerűen újraírt dokumentumba, vagyis amire most hivatkoznak brüsszeli pénzként, ha rajtuk múlott volna, valójában nem is létezne. (Ennyit arról is, hogy ki is akarta és akarja valójában megakadályozni a tanárok béremelését; ez is csak egy újabb sunyi, fideszes hazugság.) A dolog azonban ennél is rondább, ugyanis hiába mondja a kormányzat, hogy csak akkor tudnak valódi béremelést végrehajtani, ha a befagyasztott brüsszeli pénzek végre megérkeznek – ez ugyanis szintén nem igaz. A Fidesz konkrétan hülyére veszi a tanárokat ezzel a szöveggel és ezzel is csak azt bizonyítja, hogy valójában hogyan viszonyul a magyar pedagógusokhoz. Röviden elmagyarázom: 

Az uniós források oktatásra szánt pénzei (a Horizont és az Erasmus+ büdzsét leszámítva) alapvetően két helyről hívhatóak le: a már sokat hivatkozott és jelenleg még befagyasztott úgynevezett helyreállítási alapból, valamint a hétéves uniós költségvetés úgynevezett emberi erőforrás operatív programjából. Előbbiből az eszközbeszerzéseket, tananyagfejlesztéseket, segédeszköz-vásárlásokat lehet alapvetően finanszírozni, a pedagógusok életpálya-modelljére, vagyis a béremelésre viszont utóbbiban van a pénz. Ráadásul tényszerű, hogy a kondicionalitási eljárás keretében a kormányzat bűnei miatt jelenleg befagyasztott operatív programok alapvetően az energetikai, közlekedéspolitikai és településfejlesztési forrásokat érintik, a pedagógusok béremelésére szánt pénzek viszont abban az emberi erőforrás fejlesztési operatív programban vannak, amelyeket nem érint a zárolás. Konkrétan nem igaz tehát, hogy az igazságügyi rendszer reformjáig, a jogállamisági mérföldkövek teljeskörű teljesítéséig, vagyis az uniós pénzek várható feloldásáig nem fizethetőek ki a béremelések. Tényszerű, hogy az Unióval kötött megállapodás értelmében ebből az alapból megtörténhetnek a szükséges kifizetések, amelyek számláit valóban majd a jogállamisági vita lezárulta után fizeti ki az Európai Bizottság, de ezek ellentételezése deklaráltan nincs veszélyben, hiszen a befagyasztás ezeket a forrásokat nem érinti. Vagyis, a kormány minden további nélkül megelőlegezhetné a beígért béremelést annak biztos tudatában, hogy az utófinanszírozása ennek az összegnek biztosított. Ez egyébként sem lenne példa nélküli, a kormány ugyanis már a befagyasztott helyreállítási alap pénzeinek a jelentős részét is, mintegy húsz százalékát előre elköltötte: nyolcmilliárd forint jutott például belőle Mészáros Lőrinc áramszolgáltató cégének. 

A kormány tehát, ha akarná, akkor már most rendezhetné a számlát és kifizethetné a beígért béremelést; vagy még annál is többet. A forrás rendelkezésre áll, bizonyosan nem fog elveszni, egyszerű kormányzati döntés kell hozzá csupán. Nem Brüsszelen, nem az ellenzéken, nem az időjáráson múlik a dolog, kizárólag a teljhatalommal bíró kormányzaton. Ezt egyébként még ők is elismerték egy legutóbbi Kormányinfón, ahol kérdésre válaszolva bevallották: a pedagógusok béremelésére szánt uniós pénzeket valóban nem érintik a befagyasztások. Azt mondták, csak azért nem léptek, mert „óvatosak vagyunk”. Jó poén. Nem óvatosak, hanem cinikusak és arrogánsak. De mit is várhatunk egy olyan magát nemzetinek hazudó kormányzattól, amely szerint az oktatásra költött pénz nem befektetés, hanem „költség”. Abraham Lincoln mondta egykoron: bolondíthatsz néhány embert mindig, és minden embert valameddig, de nem bolondíthatsz mindig mindenkit. Egyszer a Fidesz hazugságokra épített uralma is véget ér. Előbb vagy utóbb, de így lesz. És sokan fognak szégyenkezve összetöpörödni a mostani hatalmasok közül. 

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáz-kilencvenkettedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő / az Esély Közösség alapítója
2023. február 5.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (391.)

Standard

fedezékMennyiben magyar érdek az orosz oligarchák kimentése?

Hogyan szolgálja Magyarország és a magyarok érdekét orosz oligarchák védelmezése a szankcióktól? – ezt a kérdést az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Pressman tette fel nemrég a Twitteren. Teljesen jogos kérdés, függetlenül annak – a háborús konfliktusban nyilvánvalóan nem elfogulatlan – megfogalmazójától. Az Orbán-kormány teljesen világos és nyilvánvaló módon az orosz agresszió megindulása óta tudatosan manipulálja a közvéleményt: alapvetően saját bűneinek elfedése miatt, de nem ritkán az orosz érdekek mentén igyekeznek meghajlítani a valóságot. Emlékezetes mennyire le volt fagyva a propaganda-gépezet a véres putyini támadás megindulása után, amelynek lehetőségét a fideszes megmondó-emberek az utolsó pillanatig kajánul, nevetve tagadtak. Emlékezetes, hogy milyen nehezen volt képes, ha minimálisan is, de végül elítélni az orosz agressziót a fideszes állam, közben pedig milyen gyalázatos és hazug módon igyekeztek az ellenzéket „háború-pártinak” beállítani. Emlékszünk, Orbán hányszor nyilatkozta, hogy a kormány minden olyan uniós szankciót támogatni fog, amiben egyetértés van, majd annak ellenére, hogy – egyébként nagyon helyesen – minden egységes uniós szankciót támogatott is, idehaza szankcióellenes, blőd hazugságra épített propagandát zúdítottak a nyilvánosságra. Az egy normális közéletet gyakorló, demokratikus országban egyébként teljesen jogos és helyes vita tárgya lehetne, hogy az uniós intézkedések közül melyek okoznak, illetve okozhatnak eredeti formájukban túlzott károkat egyes tagállamoknak; talán emlékeznek, jómagam például előbb tiltakoztam az olajra kivetett általános szankciók ellen, minthogy az alól a Fidesz-kormány felmentést kért volna. De józan és érdemi vitáknak, közös hazánk közös ügyeiről való közös gondolkodásnak itt régóta nincs terepe. Pedig lenne helye az igaz beszédnek a szankciók kapcsán. Nagyon is.
Érdekes, hogy a sokmilliárd forintba került „nemzeti konzultáció” kérdései között egyetlen egy sem szerepelt például azokról a „brüsszeli szankciókról”, amelyek Putyin orosz elnök érdekszféráját és oligarcha-körén keresztül pénzügyi, illetve fizikai mozgásterének korlátozását jelentik. Ezek vitán felül mind azt a célt szolgálják, hogy az agresszor orosz elnök lehetőségei szűküljenek, hátországa kritikusan lecsökkenjen és ezáltal elősegítsék a mielőbbi béke lehetőségét. Az eddig elfogadott kilenc szankciós csomag javarészt ilyen korlátozásokból és intézkedésekből áll, ezeket pedig ugyanúgy darabra megszavazta az Orbán-kormány is, mint azokat, amelyek ellen a már hivatkozott, blőd hazugságra épülő propaganda-kampányt folytatják. Éppen ezért teljesen jogos kérdés, hogy a magyar nemzeti érdeket mennyiben szolgálja, ha Putyin hátországához tartozó, jelentős gazdasági figuráknak fedezéket adunk és kérjük az ellenük meghozott korlátozások feloldását. Mert a magyar érdek – ahogyan megannyi más helyzetben – egyáltalán nem azonos a NER érdekeivel. A magyar kormány jelenleg azért lobbizik Brüsszelben, hogy a több mint ezer embert és közel kétszáz szervezetet tartalmazó szankciós listáról – amelyet közösen fogadott el az európai közösség – kerüljön le kilenc orosz oligarcha, mondván a velük szemben meglévő korlátozások fenntartásának „semmilyen jogi vagy tartalmi oka nincs”. Hát, akkor én segítek, kedves Orbán-kormány: a szankciók oka az orosz agresszió mielőbbi befejezése és a mielőbbi béke megteremtése. Tudják, az a béke, amiről olyan sokat beszélnek és amiért olyan vajmi keveset tesznek közben.
Csak a tisztánlátás érdekében: az a kilenc oligarcha, illetve Putyinhoz kötődő személy, akiknek az érdekében a Fidesz-kormány most éppen lobbizik – és ami miatt egyre több ellenséget szerzünk magunknak az európai közösségen belül is – valójában olyan, a műtrágyagyártásban, illetve fémipari termelésben érintett vállalkozók, akik jelentős részben felelősek a globális élelmiszer- és nyersanyagpiaci anomáliákért, egyúttal a putyini háború közvetett vagy közvetlen támogatói, és az agresszor elnök személyes bizalmasai. Nincs semmilyen olyan látható és világos ok, amely alapján a magyar nemzet érdekét szolgálná, ha szembe megyünk az egységes európai közösséggel ezen személyek gazdasági mozgásterének felszabadítása érdekében. Az lenne az alapvető elvárás a Fidesz-kormánnyal szemben, hogy ha tud ilyen világos okról, akkor azt tárja fel a nyilvánosság számára is. A NER üzleti és személyes kapcsolódása ezekhez a körökhöz ugyanis nem érnek annyit, hogy ezért feláldozzuk az egyik olyan eszközt, amely a mielőbbi béke megteremtésének egyik lehetőségét hordozza. Egy biztos: a Fidesz-kormánynak és a NER elitjének egy napon el kell majd számolnia azzal, hogy milyen üzleti és személyes viszonyok (vagy akár kényszerek) kötötték a Putyin által jegyzett rezsimhez, hogyan kaphatott magyar letelepedési kötvényeket az orosz hírszerzés vezetőjének családja, miért kaptak példanélküli diplomáciai mentességet az orosz befektetési bank budapesti központjának munkatársai, illetve, hogy miért álltak a NER és a magyar kormány vezetői ebben a történelmi helyzetben – tulajdonképpen nem is annyira burkoltan – a putyini érdekek szolgálatába. Most még hatalmukban áll elfedni a teljes valóságot, de eljön az idő, amikor mindenért számot kell adniuk. Előbb vagy utóbb, de így lesz.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáz-kilencvenegyedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2023. január 29.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (390.)

Standard

nemzetiszuvMiért sérti a kormány szuverenitását, ha javul az egészségügy?

Tényleg nem értem a Fideszt. Fel nem tudom fogni, hogy miért sérti a jelenlegi kormány szuverenitását, ha valaki jobb egészségügyet akar Magyarországon. Ez történik ugyanis: a kormányzati hozzáállás az Európai Egészségügyi Unió programjához eddig merő elutasítás volt, de legalábbis reflexszerű kekeckedés, ha szóba került az uniós hatáskör esetleges bővítése az egészségügy területén. „Nekünk nehogymá’ az Unió mondja meg, hogy mit csináljunk” – ennyire futja a kormányzati érvkészlet.
De, nézzük előbb távolabbról a kérdést! Az Európai Unió működésében – ezt sajnos kevesen tudják – vannak olyan területek, ahol az EU kizárólagos hatáskörrel rendelkezik (ebből van kevesebb, ilyen a vámunió és például az egységes piacra vonatkozó versenyszabályok), vannak olyan területek, amelyek osztott kompetencia mellett működnek (például: környezetvédelem, közlekedéspolitika, energiapolitika, migráció) és vannak olyan területek, ahol az EU-nak tulajdonképpen minimális a szerepe, jószerivel csak tanácsolhat, javasolhat, támogathat és kiegészíthet, de teljes jogkörben a tagállami kormányok döntenek mindenben. Ezek azok a nemzeti hatáskörbe tartozó területek, amelyeket a Fidesz-kormány foggal és körömmel véd, nehogy bárki más beleszóljon. Mert ők jobban tudják, hogy mit kell ott csinálni, hogy mire van szüksége a magyar népnek, különben sem vagyunk Brüsszel gyarmata, ugye. Ilyen terület többek között a kultúra, a turizmus, az oktatás és a polgári védelem. Nem kell különösebb aktuálpolitikai tudás ahhoz, hogy pontosan lássuk: mire ment a kormány az elmúlt tizenkét év korlátlan hatalomgyakorlásával azokon a területeken, ahol teljesen szabad keze volt és van mind a mai napig. A kultúrát einstandolták, az elenyésző valódi kivételtől eltekintve kontraszelektált és korábban sikertelenségre ítéltetett figurákkal rakták tele a kulturális intézményeket és ideológiai alapon szorítják ki belőle folyamatosan a kritikus hangokat. A turizmusról sem kell sok szót ejteni – amely ráadásul európai szakpolitikai területem -, pontosan látja és tudja mindenki miként rabolták le és foglalták el szinte minden szegletét az ágazatnak és pumpálják bele, majd onnan máris ki a közpénzjellegét elveszített nyereséget. Az oktatás ügyét sem kell sokáig magyarázni: a kompetencia mérések mélyrepülést mutatnak, a tanárok és diákok együtt tüntetnek a reformokért és a megbecsülésért; tizenkét év korlátlan hatalommal egyszerűen tönkre vágták a gyermekeink jövőjét jelentő nemzetstratégiai területet. Csak egy pillanatra játsszunk el a gondolattal, ha Orbán Viktor és környezete az oktatásra fordítja azt a figyelmet és támogatást, amit az elmúlt évtizedben a futballnak szenteltek, akkor hol tartana a közös hazánk. Valószínűleg Finnországban épp a magyar-modellről vetítenének dokumentumfilmeket.
Ugyanilyen kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozik az egészségügy területe. Ez azt jelenti, hogy minden, ami a közegészségügyi ellátással történik, az egyedül és kizárólagosan a magyar kormány felelőssége, eredménye, illetve eredménytelensége. Az Európai Unió, egyelőre, ha akarna se tudna javítani közvetlenül és érdemben a közegészségügyi ellátás minőségén, mert az uniós szabályok – na, és persze a magyar kormány – ezt nem engedik. Az Unió, amit tud, azt megteszi: egymás után indítjuk az átfogó európai stratégiai programokat, legutóbb a daganatos betegségek visszaszorítása érdekében megfogalmazott rákellenes stratégiát, vagy a részben szintén általam kezdeményezett mentálhigiénés programot. Az egészségügy egyre több figyelmet kap európai szintén, de hogy ebből a magyar nyilvánosság mit és mennyit érzékel, az leginkább a magyar kormányon múlik. Az Unió, amit tud, azt tényleg megteszi: most például (sokunk sok munkájának köszönhetően) megnyitott egy közel kétezer-milliárd forintos keretet, amelyből a tagállami egészségügyi szervezetek, intézmények forrásokat hívhatnak le a következő években. Létkérdés, hogy ebből a pénzből a magyar érintettek is minél többet és minél hatékonyabban le tudjanak hívni – ennek érdekében február 20-ra közös kerekasztalhoz hívtam az egészségügyi szakmai és érdekvédelmi szervezeteket. Be kell azonban vallani, hogy a részben általam kezdeményezett Európai Egészségügyi Unió minél szélesebb körű megvalósításában még vastag falakat kell átütni. Egy narancsosat például. A Fidesz-kormány ugyanis egyelőre hallani sem akar arról, hogy létrehozzunk egy olyan minőségi minimum-követelményrendszert, amelynek minden tagállamban kötelező lenne megfelelni, ezzel biztosítva egy egységes és minőségi közegészségügyi ellátási szintet. Annak ellenére gáncsolja ezt a kormány, hogy az erről szóló parlamenti állásfoglalásokat a fideszes EP-képviselők darabra megszavazták, a saját kormányuk azonban mégis ellenzi ezt a kezdeményezést. A korábbi egészségügyi kormányzat egy írásbeli kérdésemre kerek-perec közölte: az Európai Egészségügyi Unió bővítése és minőségi követelmények bevezetése az egészségügyben beavatkozás lenne a nemzeti szuverenitásba. Igen, jól értik. A Fidesz úgy gondolja, hogy az sérti a magyarok nemzeti önállóságát, ha valaki arra akarja rávenni őket: legyen magasabb minőségű és garantált színvonalú a közegészségügyi ellátásuk. Szerintem viszont az sérti a magyar szuverenitást és büszkeséget, hogy a magyar kormány a nemrég frissen benyújtott, újraírt költségvetésben is reálértéken kevesebbet akar költeni az egészségügyre, mint korábban. Úgy látszik tényleg mindenre van pénz – bombás plakátoktól mobilszolgáltató felvásárlásig -, csak az emberek egészségének jobb megóvására és helyreállítására nem. Ha valami, akkor ez biztosan nem nevezhető nemzeti kormányzásnak.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszázkilencvenedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2023. január 22.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (389.)

Standard

penzteseletetPénzt és életet!

735.788.071 euró, vagyis közel 300 milliárd forint hívható le csak az idei évben abból az összesen mintegy kétezer-milliárd forintos uniós keretből, amelyből a következő hét év során egészségügyi fejlesztési- és beszerzési programokat lehet finanszírozni az európai tagállamokban. Csak az a kérdés, hogy Magyarország és a magyar egészségügyi intézmények, illetve szakmai szervezetek mennyit lesznek képesek sikeresen lehívni ebből az összegből. Jó hír, hogy ezt a pénzügyi keretet az Orbán-kormány bűnös tevékenysége miatti befagyasztások nem érintik és az érdekeltek közvetlenül – vagyis a kormányzat megkerülésével – pályázhatnak a meglévő pénzekre.
Pénzt és életet! – az elhíresült útszéli fenyegetés fanyar kifordítása is lehetne az egyik mottója a minél sikeresebb lobbizásnak, a tragikus állapotban lévő magyar közegészségügy számára ugyanis mindkettő elengedhetetlenül szükséges. Életet, vagyis nagyobb esélyt a túlélésre, jobb esélyt az egészséges életre és pénzt, vagyis végre megfelelő szintű állami finanszírozást! Az egészségügy nemzeti hatáskörbe tartozik az Európai Unióban, vagyis az EU csak közvetett módon segíthet, javasolhat, kérhet és jelezhet, minden az adott tagállami kormány kizárólagos felelőssége a finanszírozástól a működtetésig. Jól látszik, hogy a hatásköreire és a szuverenitására oly fenemód kényes magyar kormány mire ment ott, ahol kizárólagos hatásköre van: az egészségügy mellett ilyen terület például az oktatás.
Sokunk sok munkájának köszönhető, hogy a mostani hét éves költségvetésben immár jelentős méretű büdzsé áll rendelkezésre az egészségügyi fejlesztésekre: konkrétan az előző ciklusban elköltött források tizenkétszerese. Az „EU4Health” programhoz rendelt mintegy 5,1 milliárd euró, vagyis nagyjából kétezer-milliárd forint célja, hogy a tagállami egészségügyi rendszerek megerősítésével és a jobb ellátás biztosításával az európai közösség hatékonyabban tudja kezelni a jövőbeni egészségügyi válságokat és jobban hozzáférhetővé váljanak a megfizethető gyógyszerek, illetve orvosi eszközök. A program költségvetésének mintegy egynegyedét az egészségfejlesztéssel és megelőzéssel összefüggő programokra fogják költeni a következő hét évben, kiemelt fontosságú például a rákellenes küzdelem támogatása.
Az Európai Egészségügyi Unió programjának egyik kezdeményezőjeként és mentoraként, illetve az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának magyar tagjaként számomra kiemelt fontosságú, hogy az „EU4Health” programban rendelkezésre álló forrásokat Magyarország a lehető legsikeresebben fel tudja használni; ehhez elsősorban megfelelő mennyiségű és minőségű információra van szüksége az érintetteknek. Ennek érdekében folyamatos kapcsolatban vagyok az Európai Bizottság illetékeseivel, a napokban a hivatkozott program lebonyolításáért felelős uniós ügynökség vezetőivel is tárgyaltam, akik a kérésemre néhány héten belül személyesen adnak majd tájékoztatást a program részleteiről egy általam szervezett, budapesti kerekasztal-megbeszélésen. Fontos tudni, hogy csak a 2023-as esztendőben például több mint 300 millió euró áll rendelkezésre az egészségügyi válságkezeléssel kapcsolatos fejlesztések támogatására, majd 200 millió euró a rákellenes programokra, közel húszmillió euró a nem fertőző (például mentális) betegségekkel összefüggő megelőző munkára, de szerepel a tervezetben egy közel 400millió forintos tétel is, amelyet működési költségre igényelhetnek például egészségügyi szakmai szervezetek.
Azzal tehát, hogy több mint tizenkétszeresére növeltük az egészségügyre költhető forrásokat, valós lehetőséget teremtettünk a fejlesztésre és az ellátórendszerek egyenlőtlenségeinek javítására. Már csak az a kérdés, hogy mihez kezdünk ezzel a lehetőséggel. Az Európai Parlament magyar tagjaként ezért hívom február 20-án kerekasztalhoz az egészségügyi szakmai szervezeteket és az érintett ágazat képviselőit, hogy közösen találjuk meg a legjobb megoldást. Rajtam nem fog múlni.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáznyolcvankilencedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2023. január 15.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (388.)

Standard

nagymenetTisztelet a menetelőknek!

Igazán nem mondhatjuk, hogy a pedagógusokon, a szakmai érdekvédőkön vagy a diákmozgalmárokon múlna a dolog. Egzisztenciavesztő bátorsággal álltak és állnak ki saját közösségükért, vele együtt a mi gyermekeink, tágabb értelemben véve a magyar nemzet egészének jövőjéért. Tolhatják a stílustalan, olcsó mocskolódást a kormánypárti ficsúr-influenszerek, akiben egy cseppnyi jóérzés és józanság maradt, az pontosan tudja és érti, hogy az oktatásügyben felszakadt hegek milyen mély igazságokat takartak. Az tudja, hogy amiről a diákok és tanáraik beszélnek, amit maguknak és nekünk mindannyiunknak követelnek – tudniillik, hogy legyen megfelelő, európai színvonalú a magyar oktatás és ehhez legyenek meg végre a szükséges feltételek -, az mind az utolsó vesszőig pontos és jogos. A legszebb, hogy a kormánypárti hangulatkeltő droidok tanárellenes uszításaival szemben még maga a kormány is elismeri az érintettek követeléseinek jogosságát, csak annyi a különbség, hogy nem akarja teljesíteni azokat.
Az oktatás ügye kapcsán felszínre tört elégedetlenség és a minden tiszteletet megérdemlő civil kurázsi sok mindenre rávilágított. Sajnos tökéletesen látszik a NER tudatos működésének és működtetésének eredménye: a lassan forralt vízben bizony a legtöbben kiabálás nélkül tűrik az egyre fájdalmasabb körülményeket. A legtöbben saját problémáik, egyéni tragédiáik fogságában várják a holnapot és – ami, legyünk őszinték: közös nemzetünk egyik régi szimptómája – nem is kívánunk addig mások bajával igazán foglalkozni, amíg az minket még közvetlenül és visszafordíthatatlanul nem érint. Nem állítom, hogy a szolidaritás teljesen kiveszett, de vakság, ha nem vesszük észre: a NER tökéletesen játszik a félelem húrjain és fojtja minimálisra az egymást iránti maradék együttérzést is. Amíg nem vonul a kritikus tömeg, amíg a kormányfüggetlen média és a közösségi platformok is csak fásultan, félgőzzel adnak hírt a „Tudásmenet” erőfeszítéseiről, addig néhány kivételesen bátor kiállástól eltekintve, hiába kapnak messziről odakiáltott támogatást, takarásban vállalt tapsot, névtelenséget kérő szolidaritást a menetelők, a tiszteletet érdemlő hősies vállalás hatása nem az lesz, amit egyébként megérdemelne. Dühös vagyok a kormányra, hogy útszéli menetelésre kényszerít tisztességes embereket az igazuk meghallgatásáért és dühös vagyok magunkra, a magyar társadalom minden szereplőjére, hogy ilyen sorsdöntő egyszerű kérdésben, mint a közoktatás megbecsülése képtelenek vagyunk egyetlen nagy és erős ökölként az asztalra csapni és végrehajtatni az általunk megbízott vezetőkkel, ami magától értetődően jár(na) a közoktatásban dolgozóknak és tanulóknak. Ami jár(na) mindannyiunknak.
A dolog ugyanis a lehető legegyszerűbb. Akiknek a kezébe adtuk a döntés és végrehajtás lehetőségét – és felelősségét -, azoknak egyetlen egyszerű tollvonással megfelelő mennyiségű forrást kellene biztosítania a megfelelő módon a mi általunk befizetett adókból a közoktatás minőségi működtetésére. Ennyi. Lehet fontos más terület is, például a téli műfüves focipályák építése, de bizonyos valóban nemzet-stratégiailag fontos ágazatok, így például az egészségügy és az oktatás mindenképpen elsőbbséget kell élvezzen. Ez egy egyszerű döntés, különösen egy korlátlan hatalommal és lehetőséggel rendelkező állami vezetés számára. Ha a jelenlegi kormánynak valóban fontos lenne a minőségi oktatás és a tanárok megbecsülése, akkor tizenkét évnyi alkotmányozó többség birtokában ezt tettekkel is bizonyította volna.
A Fidesz teljesen abszurd módon az Európai Unióra és a brüsszeli megállapodásra mutogat, mint a pedagógus-béremelés egyetlen lehetőségére, holott ez puszta hazugság: a tanárok fizetésének hosszútávú rendezése ezután is a nemzeti költségvetésből finanszírozandó tagállami feladat lesz, ami pedig a kormány döntését és elhatározását feltételezi. A Fidesz utolsó, írásos választási programjában még tudta, hogy mi egy tisztességes döntéshozó feladata. A kormányzásra készülő párt akkor ezt írta: „A közoktatás fejlesztése és színvonalának javítása stratégiai feladat, amely nem képzelhető el nagyobb állami szerepvállalás nélkül (…) A közoktatás megújításában fontos szerepet kap a tanári szakma becsületének és anyagi elismerésének helyreállítása.” Ehhez képest most állami szerepvállalás nélkül az EU-ra mutogatnak, megbecsülés helyett pedig megfélemlítés és kirúgás a tanárok sorsa. Azt hiszem nyugodtan kimondhatjuk, hogy az az államhatalom, amely a pedagógusoktól retteg – és rezzenéstelenül tűri, hogy propagandista vazallusai tisztességes tanárokba töröljék a lábaikat – az nemcsak gyáva, de valójában végtelenül nyomorult is. Köszönet és tisztelet azoknak, akik az elmúlt napokban részt vettek a Tudásmenetben és közel kétszáz kilométert gyalogoltak a gyermekeink jövőjéért. Lehet, hogy a mostani nagy menet még nem ér célt, de egyetlen megtett lépés sem volt hiába. Mert példát mutattak ebben a példátlan időszakban.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáznyolcvannyolcadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2023. január 8.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (387.)

Standard

buekBoldog új népet! Legyen 2023 az Esély éve!

Nehezen gondolok vissza a magunk mögött hagyott esztendőre: számos olyan sorsfordító esemény történt nemcsak az én szűken vett személyes életemben, de a tágabban értelmezhető családomat, környezetemet, világomat érintően is, amiből már egy is elég lenne, mégis kijutott belőle több is. Hosszan visszaidézhetném és tanulságok levonásával elemezhetném az elmúlt év sokkoló eseményeit, így a véres orosz agresszió megindulását, a negyedszerre behúzott fideszes kétharmadot, vagy a korábbi pártommal és a vele együtt járó „második családommal” történő szakítást, de visszaidézhetném a felemelő eseményeket is, így az immár második alkalommal elnyert EP-képviselői elismerést, a brüsszeli munkámban tavaly elért szakmai sikereket vagy épp az útjára indított Esély Közösség meglepően pozitív fogadtatását. Az idei év első vasárnapi levelében azonban elsősorban a jövővel és a remélt változásokkal akarok foglalkozni.
Továbbra is megingathatatlan vagyok abban, hogy közös hazánk sorsának jobbra fordulása alapvetően azon múlik: képesek és hajlandóak vagyunk-e a másik megértésére, a másik megismerésére, képesek vagyunk-e segítő közösségek létrehozására és a saját hibáink kijavítására. A tavasszal elvesztett választás és az azt megelőző, bántó hazugságokra épülő kampány sokkhatása után első – és talán mindmáig az egyetlen – politikus voltam, aki élő céltáblaként, két kempingszékkel kiült a nyilvánosság elé az ország különbözői pontjain és tűrte, várta, kérte a kritikát. A jobbító szót, a kibeszélést, a közös megoldás keresését és benne a kormánypártiak nyitott párbeszédét egymás megértése érdekében. Továbbra is mélyen vallom: hiába akarjuk mindenki Magyarországát megépíteni, hiába hiszünk most is a saját igazunkban, ha valójában fogalmunk sincs arról, hogy az ország másik fele miért tartja egyedül a Fidesz által kínált valóságot igaznak és támogatandónak. Addig nem tudunk előre jutni, amíg meg nem értjük: miért mondjuk mi hazugságnak azt, amit ők igazságnak vallanak és miért hiszik ők nemzetárulásnak azt, amit mi a közös hazánk őszinte védelmében teszünk.
Azt mondják, hogy a politika a természetétől fogva nem őszinte műfaj. Mert ha a kíméletlen igazsággal állsz a választók elé, akkor el fognak zavarni és esélyed sem lesz jobbítani az életükön, hiszen mindig a simábbnak látszó, a könnyebbnek ígért, a kevesebb saját felelősséggel járó utat fogják választani. És mindig lesz, aki ezt ígéri nekik. Látjuk és tudjuk, hogy mennyivel könnyebb gyűlölni valakit, hogy mennyivel könnyebb mást felelőssé tenni a saját sikertelenségünkért, szorgalmunk hiányáért, megrekedtségünkért. Főleg, ha még rá is mutatnak a bűnbakra; még csak keresni sem kell, tálcán megkapjuk. Én mégis az őszinte politizálásban hiszek. Meg akarom érteni, hogy miért elég az ország egyik felének, ha gyűlölheti a másikat. Hogy nemzeti érzelműként miért hagyja, hogy megkárosítsák a nemzetünket. Hogy az ország egyik fele miért elégszik meg az előre legyártott magyarázatokkal, a látható hazugságokkal, mi az, ami ezeket is felülírja a számukra. A jelenlegi hatalom legnagyobb bűne, hogy ketté szakította az országot és kizárólagos origóvá azt tette: hogyan viszonyul az ember a fennálló rendszerhez. Ez az alapja mindennek. Feketévé és fehérré tettek mindent: az üzleti önmegvalósítás lehetőségét, az emberi kapcsolatokat, a sportszeretetet, kulturális élményeket, de ami a legfájóbb, még a szolidaritást is. Maradéklángra fojtotta a rendszer az egymás iránti figyelmességet, a segítőkészséget, ma már jótékonykodni is jószerivel csak szekértáborok szerint szokás, nem pedig a szükség vájta úton. Ezen őszinte politikával, őszinte szóval és őszinte vállalásokkal tudunk változtatni.
Sok mindent kívánhatok magunknak, magyaroknak a következő időszakra. Fegyvernyugvást a szomszédunkban, biztonságot és biztos megélhetést a mindennapokban, múló gyűlöletet a tudatunkban. Ha mégis ki kell emelni valamit, akkor azt kívánom: 2023 legyen az Esély éve! Legyen esélye a közös hazánknak, legyen esélye az egymás iránti szolidaritásnak, az együttműködés és az odafigyelés, a megértés megerősítésének. Én erre teszem fel az idei évet: uniós, szakmai munkámban az egészségügy helyzetének javítása, az európai értékek védelme és a magyar érdekek képviselete marad az első. Az Esély Közösség további építésével és megerősítésével pedig folytatom annak a szociáldemokrata alapokon szerveződő civil közösségnek a létrehozását, amely mindenkinek biztosítani akarja az esélyt a méltó élethez. Mert a közös haza nem néhány senki által ki nem választott kiválasztottról szól, hanem mindannyiunkról. Azt gondolják, hogy túlzó, elrugaszkodott újévi fogadalom? Akik ismernek, tudják: épp a legnehezebb feladatok során teljesítek a legjobban. Boldog új évet mindannyiunknak! Boldog új népet!
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáznyolcvanhetedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2023. január 1.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (386.)

Standard

szankciOrbán államtitkára lebuktatta a kamu nemzeti konzultációt

Mindössze három napja ért véget a legutóbbi nemzeti konzultáció, amely az uniós szankciók kapcsán „kérdezte meg” az emberek véleményét, azaz valójában közpénzmilliárdokból igyekezett megkérgesíteni a magyar emberek tudatában azt az egyébként hamis állítást, miszerint az EU által kivetett szankciók tehetnek minden rosszról, ami a magyar családokat jelenleg érinti. Továbbra is tartom, hogy az óvodai nemváltoztató műtétekről szóló népszavazás volt az Orbán-rezsim leggusztustalanabb népbutító hazugsága, de kétségtelen, hogy ez a szankciós kérdőív is dobogós a sorban. Amit ráadásul, maga a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik államtitkára buktatott le egy írásbeli válaszában.
De kezdjük az elején. Először is a nemzeti konzultáció műfaja valóban egy olyan érdemi újítás, ami megfelelő időben és megfelelő módon egy hasznos eszköz a választók véleményének becsatornázására. Kár, hogy egyelőre még nem tudtuk meg, hogyan működne valójában, mert eddig egyszer sem használták erre a célra. Tény, hogy ezt a formulát a jelenlegi kormányzat kizárólag a saját politikájának megtámasztására, a választói bázisának megerősítésére, legtöbbször kisebb vagy nagyobb hazugságra épülő propagandájának terjesztésére használja. Ezzel pedig egy valóban értékes eszköz hitelességét teszi a nullával egyenlővé. Tény, hogy a magyar kormány a saját gazdaságpolitikájának, esztelen közpénzfelhasználásának és elhibázott válságkezelésének felelősségét nem vállalva, most is a szokásos módszerhez nyúlt: találni valakit, vagy valamit, amire mutogatni és hivatkozni lehet az emberek nyomorúsága kapcsán. Ezt hol egy távoli spekulánsban, hol a menekültekben, az uniós döntéshozókban, hol a másként élőkben találták meg, most pedig az EU szankciós politikájában. Rutinból dolgozik a kormányzati spin-doctor műhely, az aktuális mumus kiválasztása pedig tulajdonképpen logikusnak is tűnik: ismét egy, a közember számára teljességében átfoghatatlan dolog, ami nem tud tiltakozni a hazugságokkal szemben, de jól leegyszerűsíthető, plakátra rajzolható, egyébként stabilan létező valami. Még úgy is működik a szankciós politika elleni hergelés, hogy a magyar kormány tényszerűen az összes uniós szankciós csomagot támogatta, sőt, maga Orbán Viktor közölte azt egy állami tévéinterjúban, hogy minden olyan szankciót támogatni is fog, amiben az Unió egységes. Ehhez képest arról „konzultálni”, hogy a szankciók rosszak, nem működnek, nem ártanak az orosz agresszornak, sőt, valójában a magyar közértekben kapható sajt is csak emiatt drágult a többszörösére, hát minimum pofátlan. De konkrétan hazugság.
Jónéhány héttel ezelőtt, még a konzultáció elindulása idején írtam levelet a Fidesz miniszterelnökének, amelyben egyetlen kérdést tettem fel: milyen megfontolásból támogatta az összes eddigi, Oroszországgal szemben meghozott uniós szankciót?! Orbán Viktor rendkívül elfoglalt, vagy rendkívül megfontolt ember, mert a válaszadásra közel három teljes hónapot kellett várni – pedig az ember azt gondolná, ez nem egy bonyolult kérdés -, és most sem ő, hanem a propagandáért felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszolt. Dömötör Csaba egy tehetséges politikus, több alkalommal is volt szerencsém nyilvánosan vitázni vele: azon kevés fideszesek egyike, akinek általában a kötelező, stílustalan személyeskedésen túl valódi érvei és felkészült tudása is van azzal kapcsolatban, amiről beszél. Éppen ezért most is figyelmen kívül hagytam levelének azokat a nyilvánvalóan kötelező részeit, ahol burkoltan hazaárulózik, rutinszerűen márkizaypéterezik és okosan el-elcsúsztatja a tényeket. Természetesen a kormányzati válaszlevél továbbra is állítja, hogy az energiaárak kizárólag az oroszok elleni szankciók miatt ugrottak meg (azt Dömötör államtitkár elfelejti, hogy az üzemanyagokra és az alapvető élelmiszerek egy szűk körére már a háború kirobbanása előtt ársapkákat rakott a kormány a hibás gazdaságpolitika miatt vágtató infláció okán), az uniós döntéshozók pedig – ahogy a levél fogalmaz – bár azt ígérték, hogy nem vetnek ki szankciókat az energetikai szektorra, mégis megtették. Ez a hivatkozás speciel pont annak a kormánynak a képviselőjétől, amely azt ígérte, hogy nem lesz megszorítás, a rezsicsökkentés pedig addig biztosítva van, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, minimum vicces. Bár az is lehet, hogy Orbán már lemondott, csak nem vettük észre.
A legfontosabb mondat azonban az érdemi állításokkal teli levélben mégiscsak az, amely egyébként tökéletesen lebuktatja a nemrég befejeződött nemzeti konzultáció alapállításait. Dömötör Csaba ugyanis azt írta Orbán Viktor kormányfő nevében adott válaszként, hogy „a miniszterelnök az Ön állításával szemben mentességet harcolt ki Magyarország számára azon szankciók alól, amelyek gazdasági károkat okozhatnak.” Értem, köszönöm. Ezek szerint a „brüsszeli szankciók” nem okoznak gazdasági károkat, hála és köszönet Orbán Viktornak. Halleluja. De akkor ezek szerint nem igaz a magyar kormány közpénzekből fizetett propaganda-hadjárata, miszerint a „brüsszeli szankciók tönkretesznek minket”. Vagyis hazugság az egész. Értem, köszönöm. Sajnálom, uraim, de ez még az Önök rendszerszinten hajlított valóságában is erősen ellentmondásos.
Mindennek a következtetése világos és egyértelmű: a fideszes kormányzat – ahogyan tizenkét éve folyamatosan teszi – most is féligazságokkal, kegyes csúsztatásokkal vagy épp ótvaros, aljas hazugságokkal igyekszik saját politikáját igazolni. Mikor mire van szükség. Még olyan súlyos válságok idején is, mint a covid-járvány, vagy most a véres putyini agresszió. Tizenkét év korlátlan hatalomgyakorlás után igazán megtehetnék végre, hogy az igazat mondják a választóknak. Hogy felnőtt, gondolkodó emberként kezelik a saját választóikat is. Mert, akinek valóban Magyarország az első, az nem bújik gyáva hazugságok mögé.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáznyolcvanhatodik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2022. december 18.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (385.)

Standard

áfacsökkViktor, csak hallgass saját magadra!

Nem egy alkalommal idéztem már Önöknek a Fidesz 2009-es EP-választási programjából, mivel abban még olyan Európa-párti, valódi polgári gondolatok vannak, amelyek gyökeresen szemben állnak a Fidesz jelenlegi szélsőjobboldali, Európa-ellenes politikájával. Persze, azt a programot még olyan fajsúlyos, gondolkodó konzervatív politikusok jegyzik, mint például Martonyi János. A mostani Fidesznek már írott programja sincs, nemhogy épkézláb gondolata. A közös hazánk hosszútávú érdekeit szolgáló gondolata legalábbis. Az egykor Európa-párti, liberális párt a sokadik kanyar után mára egy vállaltan bomlasztó, az európai közösséget – minden jel erre mutat – az orosz agresszor érdekei mentén akadályozó, szügyig korrupt szervezet lett, amely ráadásul bár nemzetinek mondja magát, a nemzet valódi egyesítése helyett erőszakosan, tudatosan és generációs sebeket ejtve szétszakította azt.
Olcsó lenne most is ezt a 2009-es EP-programot idézni az energiaválság és az oroszokhoz fűződő viszony kapcsán, pedig lenne mire emlékeztetni: a Fidesz utolsó írott programjában az orosz térnyerés ellen és a mindenkori, egységes európai fellépés mellett foglalnak állást. Ami tökéletesen szembe megy mindazzal, amit most csinálnak. De persze mondhatják, hogy ez politikai szöveg csupán, amit mindig az adott kornak megfelelően hangolnak át, a gazdaságpolitikát érintő szakmai hitvallás és a józan ész azonban mit sem változott a Fidesz vezetőinél. Mi az hogy, nagyon is?! A napokban került a kezembe Orbán Viktor pártelnök és Varga Mihály fideszes pártalelnök egyik javaslatcsomagja még 2008-ból, a gazdasági válság idejéről, amelyet a Fidesz még ellenzékből szemlélt. Azt kell, hogy mondjam: a mai Orbán Viktor jól tenné, ha csak saját magára hallgatna – legalábbis a 2008-as Viktorra – és az akkori elvárásait most hatalmi helyzetben meg is valósítaná. Olyan követeléseket és javaslatokat fogalmazott ugyanis akkor meg a Fidesz nevében az Orbán-Varga duó, amelyekért most az ellenzéket a jobboldali nyilvánosság dilettáns, zavarkeltő hazaárulónak kiált ki. Ezt tessék figyelni!
2008 júliusában, az egyre jobban elszabaduló energia- és üzemanyagárak miatt a Fidesz többpontos javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. Orbán Viktor akkor azt mondta, hogy az alapvető élelmiszerek, a benzin és a távfűtés áfáján a magyar kormány extrabevételeket szerez, vagyis „a legkiszolgáltatottabb embereken nyerészkedik”. Érdekes tény, hogy ekkor még alig 300 forint volt a benzin és 20 százalékos volt a hivatkozott áfatartalom, amelynek öt százalékra csökkentését követelték; ehhez képest kormányon a Fidesz huszonhét százalékra emelte az áfát (ez a mai napig rekord az Unióban) és most, a fájdalmas megélhetési válság közepén sem hajlandó általánosan csökkenteni rajta. Mert, Orbán Viktort idézve: nyerészkedni akarnak a legkiszolgáltatottabbakon. Egészen megmosolyogtató – már ha lenne kedvünk nevetni -, hogy Orbán akkor még példaként hivatkozott az Európai Unió más tagállamaira, ahol hasonló áfacsökkentést vezettek be. Mind mondta, jól figyeljenek: „Az ilyenfajta védekezéshez erős gazdaságra és cselekvőképes kormányra van szükség, Magyarország ma egyikkel sem rendelkezik, a kormány csak kifogásokat keres. Pedig aki időt nyer, az életet nyer, azonnal cselekedni kell” – fogalmazott akkor a Fidesz elnöke.
Orbán és Varga akkor többek között azt javasolták, hogy az üzemanyagok jövedéki adóját azonnal mérsékelje a kormány az EU által minimálisan előírt mértékre; ezt a mostani Fidesz-kormány nem hajlandó megtenni (ebbe jelenleg beleszól a szintén a kormány miatt súlyosan elszállt euro-forint árfolyam is), inkább tovább szedik a rekordmagas benzinár rekordmagas adóját. Orbán és Varga akkor azt is javasolták, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentse a kormány öt százalékra; az akkori termékkosárban nem csak csirkefarhát, hanem különböző hús- és tejtermékek, de zöldségek és gyümölcsök is szerepeltek. A mostani Fidesz-kormány viszont nem hajlandó ezt megtenni, inkább tovább szedik a rekordmagas élelmiszerár rekordmagas adóját. Orbán és Varga még azt is hozzátette, hogy „egy dolgot tudunk, hogy az áfacsökkentés mérsékli az inflációt, tehát jó a nemzetgazdaságnak.”
Kérdés, hogy ha akkor tudták mi a jó a magyar nemzetgazdaságnak és az infláció elleni harcnak, akkor most miért nem tudják. Vagy ha most is tudják, miért nem teszik. Talán azért, mert – ismét Orbánt idézve – „nyerészkedni akarnak a legkiszolgáltatottabbakon”. Ideje őszintének lenni a magyar emberekkel és elismerni a válságkezelés téves lépéseit, hibáit és hiányosságait. A kormány olyan hitelességi deficittel küzd, amelyre régóta nem volt példa. Ilyen helyzetekben a kormányzópártok miniszterelnököt szoktak cserélni és új irányt szabni. Minél előbb, annál jobb.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáznyolcvanötödik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2022. december 11.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (384.)

Standard

nertelenMagyar érdek: minél kevesebb befagyott forrás, minél több NER-telenítés!

Azok számára, akik nem csak szavakban és facebook-posztokban szeretik a hazájukat, minden kétséget kizáróan a hazafias tettek sorába tartozik megakadályozni, hogy a közös nemzetünknek járó uniós támogatásokat végül ne az állam műanyag-arisztokratái tömködjék a saját zsebükbe. A haza érdeke ugyanis nem az, hogy egy bugrisokból álló elit fölözze le az Európai Uniótól érkező pénzeket, hanem hogy azok a magyar emberek boldogulását, vállalkozásaik bővülését, életkörülményeik javítását szolgálják. Egy igazi hazafi számára tehát nem kérdés, hogy a közös hazánknak járó támogatásokat meg kell védeni, azok tisztességes felhasználásához megfelelő garanciákat kell követelni. Az Európai Uniót sok minden miatt lehet és kell is kritizálni – jómagam sem félek megtenni -, ebben az esetben azonban egyértelműen az európai adófizetők, azon belül pedig a magyar emberek érdekeit védi.
Minden hazug fideszes kamu-magyarázattal szemben a jogállamisági eljárás során felmerült forrás-befagyasztás és reformkövetelés az uniós közpénzek védelmét szolgálja, semmi köze nincs sem a migráció, sem pedig a gender kérdésekben támasztott kormányzati állásponthoz kapcsolódó vitákhoz. A magyar érdek jelen esetben tehát, hogy minél kevesebb – lehetőleg nulla – forrás maradjon végül befagyva és minél több átfogó korrekciót hajtassanak végre az Orbán-kormánnyal. Ebben pedig kifejezetten jól állunk.
Magyar politikusként és európai parlamenti képviselőként számomra a jogállamisági folyamatban három fontos tétel szerepel prioritásként: egy, hogy hazánk ne veszítsen egyetlen eurócentet sem a neki járó forrásokból; kettő, hogy azok minden esetben eljussanak a végfelhasználókhoz és három, hogy minél hatékonyabban NER-telenítsük a magyar köztársaságot, vagyis minél jobban faragjuk vissza mindazt a bűnös rombolást, amit a korrupt Fidesz tudatosan végrehajtott az elmúlt tizenkét évben. Az Európai Unió a fideszes dúlás több mint egy évtizede alatt csak kereste a kapaszkodót az orbáni maffiapolitikán, sokszor pedig balekként tűrte, hogy hülyének nézik. Most, egy bonyolult eljárás eredményeként az Európai Bizottság mintegy háromezer-milliárd forintnyi forrás befagyasztására tett javaslatot, ami a 2021-2027 közötti időszakra nekünk járó kohéziós pénz egyharmada. Ez az összeg akkor is súlyos, ha elképzelhető, hogy a Tanács döntése alapján ennyi pénz végül nem feltétlenül marad befagyasztva; ugyanakkor egyetlen egy eurócent is, amelyet esetleg az eljárás során elveszítünk a Fidesz-kormány elvtelensége miatt, az egyértelműen Orbánék bűne és felelőssége lesz. Nagy esélyt adok annak, hogy a Tanács döntése végül farag majd ebből az összegből, hiszen figyelembe kell venni, hogy a magyar kormány bizonyos lépéseket már megtett és – bár, mintha a fogukat húznák, de – igyekeznek legalább látszólag megfelelni az elvárásoknak. Vagyis, magyar EP-képviselőként örülni fogok, ha idén évvégén olyan döntés születik, amely bármilyen módon csökkenti a befagyasztott források mértékét, hiszen az az érdekünk, hogy minden támogatáshoz hozzáférjünk a végén.
Osztom és együttérzek ugyanakkor azokkal a véleményekkel is, amelyek jóval radikálisabb büntetést várnának el az európai értékeket meggyalázó Orbán-kormánnyal szemben; ezt azonban magyar EP-képviselőként én a minél sikeresebb NER-telenítés felől igyekszem szemlélni és megközelíteni. Kevesen veszik a fáradtságot és olvassák vissza a magyar kormány megszólalásait az elmúlt időszakból, pedig végtelenül tanulságos és önleleplező. Tökéletesen látszik, ahogy a pökhendi kivagyiságból a NER-elit szép lassan szűkölő hajlongásba megy át; az itthoni nyilvánosságnak persze megy még az izomszagú muszklizás, de Brüsszelben már régóta biccentett fejjel állnak a szőnyeg szélén. Eleinte még szabadságharcról beszéltek és a jogállamiságot, mint nem létező és megfogható fogalmat emlegették, majd volt olyan pillanat is két évvel ezelőtt, amikor Orbán Viktor – a sikertelen költségvetési vétó belengetése után – egyenesen azt jelentette be, hogy győzött és megállította a jogállamisági mechanizmust. Látjuk, mennyire. Azóta mindent próbáltak rákenni az eljárásra: azért fagynak be a pénzek, mert Brüsszel elutasítja a kormány álláspontját a migráció ügyében, majd jöttek a nemváltó óvodásokkal és a Brüsszelből irányított erőszakos meleg-aktivistákkal, mint a forrás-befagyasztás valódi indokával (ez volt a legalja valószínűleg a kormányzati elmebajnak); végül ezt mára leegyszerűsítették arra a primitív válaszra, hogy Brüsszelben simán csak gyűlölik a magyarokat. Ideje mindenkinek észrevenni, hogy a Fidesz-hatalom konkrétan sarokba szorult és olyan lépéseket kénytelen megtenni, amelyekre korábban nem volt hajlandó. Kevés? De jóval több, mint korábban bármi.
Hajlamosak vagyunk a nagy politikai zajban – vagy épp a kétharmados gyalázattal szembeni tehetetlenséggel fűtött telhetetlenségtől – nem látni, hogy ezekben a hetekben kifejezetten komoly NER-telenítés zajlik. Lehet azt mondani, hogy sok kormányzati intézkedés csak kirakati mutatvány (ezt az EU is pontosan látja, nem véletlenül bizalmatlanok a kormányzati intézkedések felvizezésével szemben; nem is tettek javaslatot az eljárás leállítására), de igenis komoly eredmények is vannak a jogállamisági csomagban. Elég, ha csak arra utalok, hogy az a nemzeti helyreállítási terv, amelyet most a Fidesz-propaganda úgy ünnepel, mint amit az Európai Bizottság a legjobbnak értékelt az Unióban, egy olyan pénzelköltési menetrend, amelyet épp a mi nyomásunkra, az Unió elvárásainak megfelelően kellett teljességgel újraírnia a Fidesznek. A kamucélok és kamuköltések, fideszes közalapítványok kitömése helyett komolyan vehető – például környezeti fenntarthatósági célok – szerepelnek benne, vagy például a most oly sokat hivatkozott pedagógus béremelés társfinanszírozása, ami eredetileg még csak említés szintjén sem szerepelt Orbánék eredeti forrásköltő terveiben. Most kénytelenek voltak beleírni. Hasonlóan komoly eredmény az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő követeléscsomag, amelyeket, ha a kormányzat nem teljesít márciusig, bizony befagyva maradnak a pénzek. Az Országos Bírói Tanács megerősítésére tett vállalások például érdemi változtatások a NER szándékaival és érdekeivel szemben. Kevés? De jóval több, mint korábban bármi. Nyilván a leghatékonyabb az lenne, ha a magyar kormányt rá lehet szorítani arra, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészség intézményéhez, de a most folyamatban lévő reformokat így sem szabad leírni és értéktelennek tartani.
Egyelőre még komoly a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy milyen döntést hoz majd a Tanács a bizottsági előterjesztést illetően, ahogyan azzal kapcsolatban sem látunk még tisztán, hogy végül tényleg sikerül-e aláírni a helyreállítási alapot érintő megállapodást az év végéig; ha ez utóbbin nem szárad meg a tinta időben, akkor 5,8 milliárd euró hetven százalékától már most elbúcsúzhatunk. És az nem kevés pénz. Magyar EP-képviselőként minden olyan megoldást támogatok, amely a Magyarországnak járó források mielőbbi és minél teljesebb lehívását szolgálja. Hazafiként pedig minden olyan európai lépéssel egyetértek, amely garanciákat jelent arra, hogy Magyarország – legalább részben – újra jogállami keretek között működhet és a hazánknak járó európai közpénzek a haza valódi gyarapodását és nem pusztán narancsos ficsúrok urizálását szolgálják.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáznyolcvannegyedik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2022. december 4.

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (383.)

Standard

arcvesztOrbán nemcsak harcot, de arcot is veszít!

Az ember – különösen, ha politikus – örömmel és büszkén nyugtázza, ha igaza van, vagy legalábbis beigazolódik, amit másokhoz képest már jó előre jelzett. Nekem most egyáltalán nem öröm, hogy igazam lett és hiába figyelmeztettem hetekkel ezelőtt arra, hogy baj lesz. Napra pontosan két hete írtam akkori nyílt levelemben, hogy tudomásom van arról: minden kormányzati sikerpropagandával ellentétben az Európai Bizottság elégedetlen a magyar vállalásokkal, a felvizezett teljesítésekkel és ez akár érdemi pénzvesztéssel járhat. Sajnos, így lett.
A jelenlegi információk alapján az Európai Bizottság három nap múlva mutatja be a magyar kormány által az úgynevezett kondicionalitási mechanizmus keretében végrehajtott intézkedéseinek az értékelését és minden abba az irányba mutat, hogy bizonyos reformvállalásokkal, illetve azok teljesítésével elégedetlenek Brüsszelben. Emiatt pedig az Európai Bizottság várhatóan marad az eredeti és igen szigorú javaslatánál, vagyis három operatív programból összesen mintegy 7,5 millió euró, azaz több mint 3000 milliárd forint befagyasztását fogja javasolni. Valószínűsíthetően a Tanács nem fog szembe menni a Bizottság javaslatával, vagyis helyben fogja hagyni ezt a Fidesz-kormány elleni szankciót – különösen úgy, hogy ennek megerősítéséhez elég a minősített többség a Tanácsban, az pedig érezhetően megvan az Orbán-kormánnyal szemben. Csak egyetlen sokatmondó tény: a hagyományosan kompromisszumkereső és kompromisszumépítő Németország intézményi és tagállami körben is világossá tette, hogy osztja a Bizottság elégedetlenségét.
Egyetlen jó hír, hogy az Európai Bizottság várhatóan ugyanezen szerdai ülésén jóváhagyja a helyreállítási források elköltésére benyújtott magyar tervet; mintegy 560 nap után. Az, hogy ez a tárgyalás végre érdemi eredménnyel zárul, jelentős részben Navracsics Tibor érdeme. Ugyanakkor – hiába lesz majd melldöngető kormánypropaganda – az, hogy elfogadják a magyar helyreállítási programot, még messze nem jelent teljes sikert. Ez ugyanis csak azt jelenti, hogy van megállapodás még december 31. előtt, tehát a szabályok értelmében nem veszítjük el a pénz több mint kétharmadát automatikusan, de azt viszont még nem jelenti, hogy a papíron meglévő forrást kézhez is kapjuk. A Fidesz erről nem szívesen beszél, de a kormánynak negyedéves alapon, szigorúan meghatározott mérföldkövek teljesítése után lesz csak lehetősége egyáltalán lehívni ezeket a pénzeket, így például már az első negyedévben végre kell hajtania huszonhét különböző, többségében a magyar igazságügyi rendszer működését érintő, masszív reformot. Ha nem teszi, nincs utalás.
Orbán nemcsak harcot veszített tehát, de hamarosan az arcából is veszíthet. Nem kicsit. Az útszéli politikai zsarolásokhoz szokott Fidesz-elnök láthatóan azt gondolja, hogy az eddig egyébként sokszor valóban sikerrel alkalmazott revolver-politikája továbbra is működni fog, de egyre inkább az látszik, hogy most saját maga ellen fordul a fegyver. Brüsszel ugyanis kiismerte a pávatáncot. December első hetében ülésezik majd a pénzügyminiszterek tanácsa, formálisan itt hagyhatják majd jóvá a helyreállítási alapra vonatkozó megállapodást. Igen ám, de a miniszteri csúcs napirendjén ezzel egyidőben szerepelnek a magyar kormány által eddig harcosan – vagy épp csak blöffölt zsarolással – blokkolt uniós javaslatok, így a globális minimumadó és az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurót hitelcsomag elfogadása is. Sajátos pókerasztal lesz a pénzügyérek tárgyalóasztala: szinte bizonyos, hogy kész helyzet elé állítják majd a magyar felet; lehet tovább gengszterkedni, de ha ti nemet, akkor mi is azt mondhatunk. Persze, a globális minimumadó esetében van alternatív megvalósítási lehetőség a magyar kormány támogatása nélkül is, vagyis lesz mozgástér a pókerjátszmában, de a végkifejletet illetően elég magabiztosan állítható: ha Orbán akarja a helyreállítási pénzt, akkor nemcsak harcot, de arcot is kénytelen lesz veszíteni. Különösen úgy, hogy a hétéves költségvetési forrásokra szóló partnerségi megállapodás – amellyel rajtunk kívül 24 tagállam már rendelkezik – aláírása még szintén előttünk van. Orbán eddig rendre ügyesen sakkozott, de most hiába futottak jól a huszárjai, beszűkültek a lépési lehetőségek. A magyar családok érdeke és az európai közösség győzött, a Fidesz miniszterelnöke pedig veszített. És ehhez nincs hozzászokva.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Háromszáznyolcvanharmadik alkalommal kongatom a harangokat és teszem, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert esélyt kell adni az újjászületésnek és a közös hazának.

Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2022. november 27.