Egyetlen esélye maradt Magyarországnak: csatlakozni az Európai Ügyészséghez

Közzétéve: 2022.04.27.

frozenHivatalosan is útjára indul a jogállami mechanizmus, a magyar kormánynak két hónapja lesz arra, hogy megfeleljen az Európai Bizottság által támasztott feltételeknek. Az uniós testület már korábban világossá tette, hogy melyek azok a területek és ügyek, amelyek miatt bizonyíthatónak látják az uniós pénzügyi érdekek sérelmét, vagyis amelyek miatt nem látják garantálhatónak az európai közpénzek biztonságát. A legutóbb az Orbán-kormánynak megküldött összegző átiratban közel húsz ilyen ügyet, illetve területet soroltak fel, a mostani hivatalos értesítőben a hírek szerint a közbeszerzési rendszer, az ellentmondásos termőföld-árverések és az OLAF-fal való nem megfelelő együttműködés szerepelnek kiemelten az anomáliák között.
A Fidesz-kormány bűnei miatt eddig példátlan módon már befagyasztottak mintegy 2500 milliárd forintot a Magyarországnak járó helyreállítási forrásokból, de a jogállamisági sérelmek miatt veszélybe kerülhet a hétéves költségvetésből szintén hazánknak járó mintegy 14ezer-milliárd forint támogatás időbeni lehívása is. A hatalmon lévőknek egyetlen lehetséges megoldása maradt arra, hogy a lehető leggyorsabban rendezzék a helyzetet: csatlakoznak az Európai Ügyészség intézményéhez. A napi pártpolitikai érdekeken túl a Fidesz számára sem lehet ennek semmilyen elvi akadálya, hiszen – bár most nemzeti szuverenitásra hivatkoznak – a hatályos európai programjuk szerint nemhogy támogatják az Európai Ügyészséget, de még bővítenék is annak jogköreit. A 2009-es, “Igen, Magyarország többre képes!” című programjuk egész pontosan így fogalmaz: “a Fidesz támogatja (…) az Európai Ügyészség felállítását, hatáskörének bővítését az unió pénzügyeit sértő bűncselekményeken túl más súlyos, több tagállamot érintő bűncselekményekre is.”
Magyarország érdeke az uniós források mielőbbi lehívása. Magyarország érdeke az Európai Ügyészséghez való csatlakozás. Ha a kormány Magyarország érdekeit tartja szem előtt, tudja mit kell tennie.

Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő
Budapest/Brüsszel – 2022.04.27. 

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István