EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (118.)

Közzétéve: 2016.11.20.

ujtorSzabad Európa Kártya: orbáni kisvasút helyett ingyen-bérlet az európai fiataloknak

Vannak populista politikusok, akik gyermekkori álmukat megvalósítva uniós forrásból építenek kisvasutat maguknak. Eközben mi, európai demokraták arra kívánjuk használni a vasúthálózat nyújtotta lehetőségeket, hogy megmutassuk a világot az európai és benne a magyar fiataloknak. Nem falakat és határokat építő, bezárkózó, a különbözőségtől tartó és azt gyűlölni kész közösséget szeretnénk, hanem nyitott, más európai kultúrák iránt érdeklődő, tanulni és tapasztalni vágyó fiatalok közösségét akarunk építeni.
Közel két év megfeszített munkájának eredménye, hogy ma már bizonyos: megvalósul és 2017-ben kísérleti jelleggel elindul az eredetileg két német fiatal által felvetett, ingyenes InterRail-bérlet programja. Az általam mentorként segített javaslat nem pusztán ingyenes vonatozásról, hanem az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb megértésről, a sikeresebb felnőttléthez való hozzájárulásról szól. Azokat akarjuk lehetőséghez és utazáshoz juttatni, akik egyébként nem engedhetik meg maguknak, hogy vonatra üljenek és átutazzák Európát. Most, amikor az EU-ellenes, nacio-populista erők épp egymásnak fordítanak minket; amikor szét akarják verni az európai álmot, ilyen és ehhez hasonló programokra van szükség. A „Szabad Európa Kártya” hosszútávú és fenntartható megvalósításához még számos akadályt kell leküzdenünk, de fontos mérföldkő, hogy sikerült átvinni az európai döntéshozatali fórumokon a javaslatot. Arra hívom a magyarországi fiatalokat és érdekvédelmi szervezeteiket, hogy közösen töltsük meg még több tartalommal az ingyenes InterRail-program ötletét. Találjuk ki közösen, hogy mitől tud még sikeresebb és hatékonyabb lenni ez a program. A kormány európai pénzből vív szabadságharcot Európa ellen; mi az európai forrásokat arra akarjuk használni, hogy élményt, tudást, tapasztalatot adjunk a magyar fiataloknak.
Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Száztizennyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2016. november 20.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István