EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (124.)

Közzétéve: 2017.01.08.

coldElég a fagyhalálból, minimalizálják a tűzifa ÁFA-ját!

Napra pontosan egy évvel ezelőtt már hangosan követeltem, hogy a kormány azonnal csökkentse a tűzifát terhelő adóterheket, a rekordhideg miatt ugyanis egyre többen fagynak meg az otthonaikban. Hiába, az Orbán-kormányt nem érdekli a kisemberek sorsa. A legfrissebb adatok szerint a mostani téli időszakban kétszer annyian fagytak már meg Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt: eddig több mint nyolcvanan vesztették életüket a nagy hideg miatt, közülük huszonheten a saját lakásukban fagytak halálra. Mert nem volt mivel és miből fűteni. Mindez a XXI. században, Európa közepén, egy állítólag „erősödő” országban.
A Fidesz-kormány által korábban meghirdetett tűzifa-rezsicsökkentési program mára már hatástalan, az azóta megvalósult áremelések elégtelenné és elérhetetlenné tették az olcsó tűzifát a legrászorultabbak számára. A helyi önkormányzatoknak meghirdetett állami programban – amelyre beszédes módon sokkal több település jelentkezett, mint tavaly – mindössze hárommilliárd forintos támogatást biztosítanak a tűzifa-vásárláshoz. Ez kereken egymilliárddal kevesebb, mint amennyit Orbán Viktor dolgozószobájára és a kapcsolódó helyiségek kicsinosítására költ a Fidesz. Mert nekik az fontosabb. Az illiberális rezsim kormányzói többször bizonyították már embertelenségüket, szinte mindennap világossá teszik, hogy számukra a magyar emberek csak statisztikai és hivatkozási alapot nyújtanak, semmi többet. Ki helikopterrel száll fölébe, annak csak térkép e táj.
Szolidaritásból, emberiességből és felelősségből ismét csak a civilek és a baloldali önkormányzatok mutatnak jó példát. A Botka László által vezetett Szeged például négyszázmilliós alapot hozott létre, hogy senki ne maradjon szociális ellátás nélkül: ebből az elmúlt hónapokban is több száz rászoruló szegedi kapott többek között ingyen tűzifát, hogy ne kelljen méltatlanul, fűtetlen falak között tölteniük a mindennapjaikat. Ismét felszólítom a magyar kormányt, hogy hagyjon fel az embertelenséggel és azonnal csökkentse a tűzifa árát, például a tüzelőt terhelő adóteher eltörlésével vagy minimalizálásával! Ha pedig ehhez bevételi forrásra lenne szükségük, javaslom, hogy nézzenek körül a stadionokra, miniszterelnöki luxusépítkezésekre, esetleg letelepedési kötvényekre fordított összegek környékén!
Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százhuszonnegyedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. január 8.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István