EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (131.)

Közzétéve: 2017.03.05.

orbbotkMindenki Magyarországa, mindenki Európája

Egy évvel a következő választás előtt egyre jobban látszik, hogy milyen ügyek és elvek mentén mutatkozik majd a legélesebb különbség a jelenlegi kormányerők és a kihívó demokratikus oldal között. Az illiberális orbáni rezsim vállaltan vezérelvű és protekcionista: míg számukra nem is titkoltan csak a saját érdekkör megerősítése és felhizlalása az elsődleges, addig a szociáldemokrata baloldal igazságos és méltányos elosztást akar. Mindenkinek. Míg a Fidesz megveti az elesetteket és számára mindenki csak „annyit ér, amennyije van”, addig a szociáldemokrata baloldal megkülönböztetés nélkül biztosítani akarja a tisztes megélhetést. Mindenkinek. Míg a putyini tempót diktáló kormánypárt a békét, fejlődést és szabadságot biztosító európai közösség lebontásán dolgozik, addig Botka László kormányfő-jelölt és a szociáldemokraták az Unió megreformálását és bölcs újraegyesítését szorgalmazzák. Miközben a szabadságharcot folytató kormányok miatt hamarosan létrejövő kétsebességes Európa csak az európai értékek mentén együttműködő tagállamokkal halad majd tovább és a többieket – így a Fidesznek köszönhetően Magyarországot is – hátrahagyják, addig a demokratikus baloldal mindenki Európáját akarja.
Az Unió átalakulása és Magyarország sorsa jobban összefügg, mint gondolnánk. Most jutottunk el arra a pontra, ahol szinte visszafordíthatatlan döntést kell hoznunk: maradunk Európa közepén vagy hosszú időre újra a medveárnyékos perifériára sodródunk. Még nem késő egyértelműsíteni, hogy Magyarország helye egy kooperatív és szolidáris európai közösségben van. Hogy a magyarok értékes és szorgos építői Európának, nem pedig – ahogyan jelenlegi vezetői mutatják magukat – szotyihéjat köpködő, portyázó kirablói. A 2018-as országgyűlési és az azt követő 2019-es európai parlamenti választás is mérföldkőnek számító, egybeérő értékválasztás lesz; ha úgy tetszik a magyar uniós tagságról mondott népszavazás. Orbán egy szicíliai részvénytársaságot csinált Magyarországból, amelyet most visszasorolna az európai másodosztályba is, csak, hogy uralkodása zavartalan maradhasson. Mi, ehhez képest mindenki Magyarországát és mindenki Európáját építjük. Tessék választani!
Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százharmincegyedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő
2017. március 5.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István