EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (165.)

Közzétéve: 2017.11.05.

family_at_airportNemzeti minimum-programra van szükség a kivándorlás kapcsán

Amikor több évvel ezelőtt először beszéltem politikusként arról, hogy a kivándorlás hazánk egyik legégetőbb problémája lesz, mert egy modernkori Trianon felé robogunk, a legtöbben még csak legyintettek a figyelmeztetésemre. Mára nincs olyan politikai erő vagy mozgalom – kivétel ez alól a súlyos szociális problémát egyszerűen negligáló Fidesz -, amelyik ne kiemelten foglalkozna a kivándorlás ügyével és annak hatásaival. Tény, hogy miközben Orbán arról beszél, hogy Magyarország nem akar „bevándorló ország lenni”, addig hazánk az elmúlt években egyértelműen és bizonyíthatóan „kivándorló országgá” vált. Különösen aggasztó, hogy döntő részben a fiatal, gyermekvállalási korban lévők hagyják el otthonukat, amelynek következtében hamarosan minden negyedik magyar gyermek külföldön születik majd. A statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy a kivándorlás az elmúlt években gyorsult fel igazán, jelenleg több mint hatszázezer magyar keresi a boldogulását külföldön és további egymillió tervezi, hogy távozik. A kivándorolt magyarok valós érdekképviselet és a szülőföldről érkező érdemi segítség nélkül maradtak. A jelenlegi Fidesz-kormány nem biztosítja számukra az egyenlő választójogot, az állami bürokrácia leterheltsége és szervezetlensége méltatlan helyzetekbe kényszeríti őket, a külföldön született gyermekek magyar oktatása, a magyar kultúrával való megismertetése esetleges és államilag alig támogatott, a külföldön munkát vállalók érdekeinek és jogainak képviselete elégtelen. Az elmúlt években kivándorolt tömegekről a jelenlegi hatalom nyíltan lemondott, hazatérésükért és otthoni boldogulásuk érdekében csak kirakat-programok és nem valódi, hosszútávú megoldások születtek.
Nemzeti minimum-programra van szükség, ezért ajánlottam minden parlamenti képviselettel rendelkező pártnak a mai napon azt a tíz pontos „Hazaváró-programot”, amelyet az elmúlt hónapok során tucatnyi konzultáció eredményeként a kivándoroltakkal közösen készítettem el. Orbán Viktor 2012-ben azt ígérte a Fidelitas vezetőivel tartott „beszélgetése” során, hogy öt év múlva „nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra” a kivándorolt fiatalok. Tudjuk jól, hogy politikájának köszönhetően azóta a kivándorlás nem hogy megfordult, hanem felgyorsult. Orbán és a Fidesz egyelőre a szőnyeg alá söpri a kérdést, nekik elég, hogy a kinti magyarok évi 900 milliárd (!) forintot utalnak haza a megtakarításaikból, ezzel növelve a magyar gazdaság működését. Orbán és a Fidesz szerint csak „kalandvágyból” mennek el fiataljaink, pedig pontosan tudni, hogy a kilátástalanság, a megélhetés és a boldogulás hiánya miatt hagyják el az országot. Orbán és a Fidesz lemondott ezekről a százezrekről, sőt, számukra jobb is, ha minél távolabb vannak az elégedetlenek és nem szólnak bele a hazai folyamatok alakításába. Az elmúlt években számos kezdeményezéssel és programmal éltem, amelyek segítik a kivándoroltak kapcsolattartását, érdekvédelmét, jogaik garantálását. Ezt a munkát továbbra is folytatni fogom és hívok hozzá minden józan európai demokratát.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százhatvanötödik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2017. november 5.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István