EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (174.)

Közzétéve: 2018.01.14.

European-Anti-Fraud-Office-2-1-1Azonnal hozzák nyilvánosságra a Tiborcz-ügyben készült OLAF-jelentést!

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) a magyar miniszterelnök családjához köthető cég által elnyert és megvalósított közbeszerzések ügyében. Az OLAF jogi lépések megindítását szorgalmazza és a közel 12 milliárd forintos uniós pénz visszafizetését. Ez az eddig nyilvánosságra került információk alapján az utóbbi idők egyik legsúlyosabb, állami segítséggel elkövetett visszaélési botránya lehet, emiatt az érintett szereplők elemi kötelessége az ügy mielőbbi tisztázása és a tettesek mielőbbi felelősségre vonása.
Felszólítom a magyar kormányt, hogy azonnal hozza teljes egészében nyilvánosságra az Elios Zrt.-hez kapcsolódó közvilágítási beruházások kapcsán született OLAF-jelentés teljes szövegét! Az Orbán-kormány korábban más ügyekben elengedhetetlennek tartotta az OLAF-jelentések „első betűtől az utolsóig” történő közreadását, a brüsszeli hivatal pedig ehhez az adatok védelme és az alapjogok betartása mellett rendre hozzá is járult. Jelen esetben sincs tehát akadálya a dokumentum mielőbbi nyilvánosságra hozatalának.
A kormányzati szereplők érintettségét is vastagon felvető botrány mielőbbi tisztázása elengedhetetlen. Ha a Fidesz-kormány valóban az átláthatóság és a tisztesség talaján áll, akkor azonnal nyilvánosságra hozza a teljes OLAF-jelentést és segíti az ügy feltárását. Nem hagyjuk, hogy a fideszes legfőbb ügyész mögé bújva, a közpénzpórázon tartott médiabirodalmat eszközként felhasználva elhazudják a valóságot. Ez a súlyos botrány és annak kezelése tökéletesen bizonyítani fogja a Fidesz valós hozzáállását a jog és igazság működéséhez. Ha nem teszik meg a szükséges lépéseket, ha nem hozzák azonnal nyilvánosságra a teljes jelentést, ha nem vonják felelősségre a visszaélések felelőseit és haszonélvezőit, akkor egyértelművé teszik, hogy a maffiaállam fenntartásában érdekeltek. Akkor bizonyítják, hogy az Európai Ügyészség felállítását is csak azért nem támogatják, mert zavartalanul akarják továbblopni az uniós pénzeket. Bebizonyítják, hogy azért tették rá a kezüket szinte a teljes magyar médiára, hogy eltussolhassák a fideszes politikusok és rokonaik zsíros botrányait. Akkor bebizonyítják, hogy kormányzásuk csak arról szól, hogy esztelenül harácsoljanak és hülyének nézzék az egyszerű magyar embereket. Ők döntenek: végre egyszer a tisztesség oldalára állnak vagy maradnak a tolvajok árnyékvilágában.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százhetvennegyedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2018. január 14.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István