EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (200.)

Közzétéve: 2018.07.15.

f-BRI-orban-a-20150219-870x579Botrány készül: Orbán Viktor ma nekiront Putyinnak!

Súlyos diplomáciai lépésekre kerülhet sor a magyar miniszterelnök Orbán Viktor és az orosz elnök, Vlagyimir Putyin mai találkozóján, amelynek érdemi és hosszan ható következményei lehetnek. Mint azt oroszországi hivatalos források bejelentették: Putyin a mai napon személyes találkozóra hívta a focivébé döntője miatt Moszkvába látogató magyar kormányfőt. Szinte bizonyos, hogy Orbán Viktor kemény szavakkal fogja illetni orosz kollégájának politikáját és az Európai Unió destabilizációjára tett kísérleteit, hiszen az eheti NATO-csúcson „keleti veszélynek” nevezte Oroszországot. Sőt, Orbán bizonyosan számon fogja kérni Putyint a visszás hátterű gazdasági nyomulás miatt is, mert ahogyan néhány évvel ezelőtt fogalmazott: „nem azért nyitottunk ajtót a Nyugatnak és mutattunk ajtót az oroszoknak”, hogy „visszamásszanak az ablakon”. Előrevetíthető, hogy a magyar kormányfő világossá teszi majd az orosz elnöknek, hogy egy egységes és erős Európai Unióban érdekelt és ezért elutasítja az ezzel ellentétes burkolt és nem annyira burkolt orosz szándékokat. Bizonyos, hogy Orbán felidézi majd Putyinnak a Fidesz hatályos európai programját, amelyben ez szerepel: „Az Európai Unió csak egységesen tud hatékonyan fellépni a terjeszkedési ambícióit újra nyíltan hirdető Oroszországgal szemben, és csak egységesen tudja nemzetközi szerepét a multipoláris világban megerősíteni, így garantálva polgárai biztonságát.” Orbán kijelentései és a Fidesz politikai hitvallása alapján tehát kizárt, hogy ezek a fontos, egymásnak feszülő értékek ne kerüljenek napirendre a mai találkozón. Biztosak lehetünk abban is, hogy a magyar kormányfő a mai moszkvai egyeztetésen – ahogyan majd a szeptemberben esedékes újbóli látogatása során is – bátran és büszkén kiáll majd az európai értékek és az ehhez szorosan kapcsolódó magyar érdekek mellett. Bizonytalanságra talán csak az a nyilatkozata adhat okot, amelyet néhány éve az orosz Kommerszant című lapnak adott, miszerint: „A politika nagyon veszélyes üzem. Könnyen összekeverednek a dolgok.”
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az MSZP EP-választási kampányfőnöke
2018. július 15.

copyrighted 2022, Dr. Ujhelyi István